Előfizetői tartalom

Három új pályázat is segíti a magyar startupok pezsgését

Portfolio
Magyarországon eddig hiányzott egy egységes "felhordó" rendszer, ami a kezdő vállalkozásokat eljuttatná a növekedés fázisába, illetve a kockázati tőkepiac szereplőihez, de ennek kialakítása most megkezdődik egy két pályázatból álló rendszer keretében - jelezte egy háttérbeszélgetésen Pálinkás József. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke hozzátette, hogy az első fázisban gyorsan dönt majd egy szakértői testület, hogy néhány millió forint megítélhető-e az ötletgazdának, amely összegből kidolgozhatja a projektjét és megszerezheti a legelső visszajelzéseket. Ha ez sikerült, akkor egy másik pályázaton további mintegy 60 millió forintot kaphat a növekedéshez, inkubátorok közreműködésével. Ezen két pályázat mellett idén ősszel megjelenik egy olyan felhívás is, amely nem csak startup jellegű vállalkozásokat ösztönöz 10-130 millió forintot prototípus kifejlesztésére és piacra vitelére.

Vállalati Növekedés 2015 A kisebb és nagyobb cégek üzleti kilátásairól, illetve a rendelkezésre álló banki és pályázati források tárházáról részletesen szó lesz a Vállalati Növekedés 2015 című november 3-i konferenciánkon. További részletek: Információ és jelentkezés A magyarországi startup...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés