Előfizetői tartalom

Csepreghy: a nagy viták miatt késik a 80 milliárdos EU-s pályázat

Portfolio
Azért jelennek meg ilyen lassan a kiírások, mert a Miniszterelnökség és a szaktárcák komoly vitát folytatnak az egyes pályázatok feltételrendszereiről. A Miniszterelnökség a múlt héten azért nem engedett el két GINOP-pályázatot, mert a minisztérium technológiai fejlesztéssel kötötte össze a foglalkoztatotti létszám növelését - árulta el a fontos háttérinformációt a Napi Gazdaságnak adott interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az e hét elejére várt 80 milliárd forintos kkv kapacitásfejlesztési pályázat kapcsán újra türelemre intette a feszülten várakozó cégeket, ugyanis úgy fogalmazott, hogy az csak egy-két hónap múlva várható.

A Napi Gazdaságnak adott interjúban Csepreghy jelezte, hogy mely területeken (turizmus és mezőgazdaság) kívánják a létszám bővítéséhez kötni az EU-források elnyerését, mert így jelentős élőmunkát tudnak majd a nyertes projektek bevonni a foglalkoztatásba. Erről már egy minapi másik interjúban is beszélt Csepreghy, illetve ez megjelent már a kormányzati kommunikációban...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés