Eltörölnék a dízelüzemanyag adóelőnyét

MTI
2017. augusztus 13. 16:50    
nyomtatás
 
A dízelüzemanyag benzinhez képest élvezett adóelőnyének eltörlését javasolja a német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt igazgatója.



Eltörölnék a dízelüzemanyag adóelőnyét


A Rheinischen Post lapnak adott interjúban Maria Krautzberger annak a véleményének adott hangot, hogy napirendre kellene venni a dízel és a benzin üzemanyagok adótartalma közötti különbség kérdését.

A dízellel autózók literenként 18,4 centtel fizetnek kevesebbet, mint a benzinesek
- mondta, hozzátéve, hogy ez évente 7,8 milliárd euró bevételkiesést jelent a költségvetésnek, ebből 3,5 milliárd csak a dízeles személygépkocsik után.

Beszélt arról is, hogy a dízelautókra kivetett magasabb adót leszámítva az állam gyakorlatilag évente másfél milliárd euróval támogatja a dízelautók használatát. Ehhez képest az elektromos mobilitás elterjedésének a támogatására mindössze egymilliárd euró szolgál, és az is csak 2020-ig.

Az Umweltbundesamt elnöke hangsúlyozta, hogy a hivatal következetesen törekszik mindenféle "környezetkárosító támogatás" leépítésére, beleértve a dízelüzemanyag adóelőnyét is. Az ilyen támogatásoknak köszönhetően szennyezhetik a dízelautók is a városok levegőjét.

Az autóipar válaszút elé érkezett, hiszen számos nagyváros a levegő magas nitrogén-oxid-szennyezése miatt a dízelautók kitiltását vette fontolóra. Emiatt már meg is indult a dízelautók részarányának csökkenése az új autók eladásában.

Már múlthéten bedobták az ötletet


A dízel üzemanyag adóelőnyének eltörlése és a dízelautó-tulajdonosoknak adott egyszeri juttatás meg tudná oldani a dízeles autózás környezeti problémáját
- jelentette ki Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem autóipari kutatóintézete, a CAR igazgatója múlt héten.

Az egyetem autóipari tanszékének vezetője úgy véli, hogy egy 2000 eurós (durván 609 ezer forint) kuponnal autójuk utólagos átalakítására, vagy bontóba vitelére lehetne ösztönözni az öreg dízelautók tulajdonosait.

Számításai szerint az autók kuponokkal finanszírozott átalakítása vagy bezúzása egyszeri 20,2 milliárd eurós költséggel járna.


Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az általa javasolt megoldásnak csak nyertesei lennének:

Az autógyártók gyorsan meg tudnának szabadulni a dízelautók piszkos imázsától, el lehetne kerülni a dízelautók belvárosi behajtási tilalmát és a nagyvárosok lakosai is megszabadulnának a túl magas nitrogén-oxid-szennyezéstől.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő - újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium