Kilenc nagyváros üzent hadat az autósoknak - Hamarosan kitiltják őket az útjaikról

2017. március 5. 15:30    
nyomtatás
 
A világ egyre több nagyvárosa dönt úgy, hogy a jövőben szigorú szabályozásokat léptet majd életbe a megnövekedett járműforgalom csökkentése és a levegő minőségének javítása érdekében. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ezek a lépések a legtöbb esetben az autómentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra dinamikus fejlesztésével párhuzamosan valósulnak meg.



Oslo


Norvégia fővárosa, Oslo azt tervezi, hogy végleg kitiltja a járműveket a központjából 2019-re. Annak érdekében pedig, hogy ez a lépés tényleg megvalósulhasson, érdemi beruházásokat hajtottak és hajtanak végre a tömegközlekedés területén és gőz erővel fejlesztik a főváros kerékpárút-hálózatát.

Madrid


Spanyolország fővárosában, Madridban a központ 500 hektáros területéről tiltanák ki a járműveket 2020-ra. A városvezetők úgy szabnák át Madrid 24 legforgalmasabb utcáját, hogy ott csak a gyalogosok közlekedhessenek majd. Ez a kezdeményezés része a város fenntartható mobilitási tervének, amely azt a célt is tartalmazza, hogy 29 százalékról 23 százalékra kell csökkenteni a napi gépjárműhasználatot. Azok az autósok, amelyek figyelmen kívül hagyják majd a szabályozást, legkevesebb 100 dolláros - közel 29 400 forintos - büntetésre számíthatnak, illetve a tervek között szerepel az is, hogy a környezetszennyezőbb autók tulajdonosaival magasabb parkolási költséget fizettessenek. Madrid is egyike volt egyébként annak a négy nagyvárosnak, amely tavaly decemberben aláírta azt a nyilatkozatot, amely értelmében kitiltanák a dízel autókat a városból 2025-ig.

Hamburg


Németország egyik nagyvárosa, Hamburg azt szeretné elérni, hogy a helyi közlekedésben a gyaloglás és a kerékpározás válna meghatározóvá. Ezt részben úgy kívánják megvalósítani, hogy a város egyes részeiből kitiltanák a járműveket, azokat csak gyalogosan és kerékpárral lehetne megközelíteni.

Koppenhága


Dánia fővárosában, Koppenhágában már több évtizedes hagyománya van a kerékpározásnak, a helyi népesség több mint fele biciklivel jár dolgozni. A helyi vezetés nagyon elhivatott a kerékpározás támogatása mellett, 2005 óta több mint 1 milliárd dán koronát - közel 42 milliárd forintot - fektettek ebbe a területbe, amelyből többek között új biciklis és gyalogos hidak is épültek. A városvezetés ráadásul több ambiciózus tervet is megfogalmazott, egyrészt szeretnék elérni, hogy Koppenhága központjából teljesen eltűnjenek az autók 2025-re és a város területén megtett utakból 50 százalékos szeletet hasítsanak ki a kerékpárral megtett utak.

Párizs


A francia főváros az elmúlt években egyre keményebb lépéseket vezetett be annak érdekében, hogy csökkenjen gépjárművek által okozott károsanyag-kibocsátás és a légszennyezés. 2016 júliusa óta az 1997 előtt gyártott autók, illetve a 16 évnél öregebb motorok nem közlekedhetnek hétköznap, azoknak a tulajdonosoknak, akik megszegik a szabályt, büntetést kell fizetniük. Tavaly decemberben pedig a város vezetése bejelentette, hogy a levegő minőségének javítása érdekében kitiltják a dízel járműveket 2025-ig. Az alternatív meghajtású járművek terjedését viszont támogatják, ahogy a gyalogos és kerékpáros közlekedést népszerűsítő kezdeményezéseket is.

Athén


A görög főváros vezetése is aláírta azt a nyilatkozatot, amely 2025-ig kitiltaná a dízel autókat és tehergépjárműveket az utakról. A kezdeményezés célja itt is a levegő minőségének javítása. Athén egyébként már bizonyos napokon, a rendszám alapján, korlátozza a dízel járművek tulajdonosait abban, hogy részt vegyenek a forgalomban, de a polgármester elmondása szerint a végső cél az összes dízel jármű kitiltása.

London


Párizshoz és Athénhoz hasonlóan a londoni városvezetés is ígéretet tett arra, hogy kitiltja az útjairól a dízel járműveket 2020-ig. London korábban tett már lépéseket annak érdekében, hogy csökkentse a járműforgalmat, 2003. február 17-én a belvárosban bevezették a "dugódíjat", majd a díjfizetési kötelezettséget 2007. február 19-én nyugati irányba is kiterjesztették. A szabályozás értelmében minden nap 8 fontot - a flottaként regisztrált autók után 7 fontot - kell fizetni minden díjköteles jármű után, amely reggel 7 és este 6 között behajt a zónába vagy azon belül közlekedik. Azok a járműtulajdonosok, akik megszegik a szabályt és nem fizetnek, büntetésre számíthatnak.

Brüsszel


A belga főváros már hosszú évek óta folytat küzdelmet annak érdekében, hogy csökkenjen a járműforgalma, amelyet a korábbi elhibázott várostervezés eredményezett. A város vezetése a járműhasználat visszaszorítása érdekében folyamatosan fejleszti a vasút- és metróhálózatát, valamint egyre több ingyenes parkolóhelyet hoznak létre a külváros határában, hogy innen tömegközlekedési eszközökkel haladjanak tovább a járművezetők. A szigorú értelembe vett belváros több utcájából, teréről tiltották már ki korábban a járműveket, de a tervek között szerepel az "autómentes zóna" kiszélesítése. 2016 februárjában pedig bejelentette a városvezetés azt a tervezetet, amely az 1998 előtt gyártott dízel járműveket kitiltja majd a város útjairól 2018-tól. Annak érdekében pedig, hogy felhívják a lakosság figyelmét a járműhasználat csökkentésének szükségességére és népszerűsítsék az egyéb közlekedési módokat, tavaly szeptemberben például tizenhatodik alkalommal rendezték meg az autómentes napot a városban. Ilyenkor délelőtt 9:30-tól egészen este 19:00 óráig nem lehet autóval közlekedni a városban - kivéve a buszokat, rendőrautókat és a taxikat, illetve az engedéllyel rendelkező járműveket -, a tömegközlekedés használata viszont díjtalan.

Mexikóváros


Párizs, Madrid és Athén mellett Mexikóváros volt a negyedik nagyváros, amely tavaly decemberben aláírta azt a nyilatkozatot, amelynek értelmében kitiltanák az útjaikról a dízel járműveket 2025-ig. Mexikóváros vezetése korábban is hozott már drasztikus döntéseket annak érdekében, hogy csökkentsék a járműforgalmat és javítsák a levegő minőségét. Tavaly áprilisban például olyan határozatot hoztak, amely az autósok egy részének megtiltotta, hogy a hét két munkanapján behajtsanak a belvárosba és a tiltás havi két szombatra is vonatkozott. A rendszer rotációs rendszerben, a jármű rendszáma alapján működött, illetve határozta meg, hogy ki az, aki használhatja a járművét az adott napon a belvárosban és ki az, akinek más közlekedési formát kell választania.

(World Economic Forum)
Címlapkép forrása: MTI/Balogh Zoltán

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium