Dél-Korea is nemet mond az atomerőművekre

2017. június 19. 08:56    
nyomtatás
 
Dél-Korea is kivezeti a nukleáris energiát energiamixéből; az ország leállítja az új atomerőművek építését célzó programot, és a már működő erőművek élettartamát sem fogja meghosszabbítani - jelentette be Mun Dzsae In, Dél-Korea elnöke hétfőn.


Mun kampányának központi elemét képezte azon ígérete, miszerint megválasztása esetén jelentősen mérsékelné az ország villamos energia szektorának hagyományos függőségét a széntől és a nukleáris energiától, azonban május eleji megválasztása óta nem beszélt ezirányú terveiről.

Véget fogunk vetni a nukleáris energiára fókuszáló villamos energia fejlesztési tervünknek, és egy nukleáris energia mentes korszakot kezdünk. Visszavonjuk az új atomerőművek építésére vonatkozó terveinket, és nem hosszabbítjuk meg a működő atomerőművek üzemidejét sem
- fogalmazott Mun az ország legidősebb nukleáris reaktorának leállítása apropóján.

A Szöultól 300 kilométerre délkeletre, Busanben található Kori No.1 nukleáris reaktort vasárnap éjjel állították le végleg, miután az erőmű elérte eredetileg is tervezett 40 éves élettartamát.

Kampánya alatt Mun a nyolc új nukleáris reaktor - így a részben már megvalósult Shin Kori No.5 és Kori No.6 építésére vonatkozó hatályos terv felülvizsgálatát ígérte. Mun szerint hamarosan konszenzust ér el a Shin Kori No.5 és Shin Kori No.6 számú reaktorok ügyében, miután teljesen áttekintette a kapcsolódó építési, biztonsági és a potenciális kompenzációs költségeket. Az elnök azt is bejelentette, a kormány törekszik az ország második legöregebb nukleáris reaktora, a Wolsong No.1 leállítására, "amilyen hamar csak lehetséges" az ország villamos energia ellátási körülményeinek függvényében.

Mun emellett a megújuló energiaforrások és az LNG (cseppfolyósított földgáz) szektor támogatását is ígérte, a "tiszta és biztonságos" energiaforrások arányának emelése keretében. A kormányzat a megújuló energiaforrások részarányát a villamos energia termelésben 20 százalékra emelné 2030-ig.


Dél-Korea 25 nukleáris reaktort üzemeltet, amelyek összességében a rendkívül fejlett feldolgozóiparral rendelkező ország hatalmas áramigényének körülbelül harmadát biztosítják. A nukleáris energia támogatottsága a dél-koreai közvéleményben 2010-ben megrendült, amikor bizonyos alkatrészekről kiderült, hogy hamisított engedélyekkel igyekezték meggyorsítani beépítésüket; az energiaforrás elfogadottságának hanyatlásához a 2011-es fukusimai baleset is hozzájárult.

(Reuters)

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Értékpapír portfóliókezelő-elemző
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium