Kilőtt az RWE Percről-percre

2017. január 11. 17:44    
nyomtatás
 
Szinte kivétel nélkül emelkedni tudnak a mai kereskedésben az európai részvényindexek, ez pedig főként az egyedi sztoriknak köszönhető.

Portfolio Online Tőzsde - részvénykereskedés biztonságban: stabil, banki háttér, BEVA garancia

Bezárt a BÉT 2017.01.11 17:44

Szerdán reggel még mérsékelt emelkedéssel indult a nap a nyugat-európai tőzsdéken, ez a mérsékelt jó hangulat volt jellemző a délelőtt nagy részére, azonban a nap végéhez közeledve megjelentek a vevők a tőzsdéken, végül a magyar piac zárásának időpontjában a DAX és a brit FTSE is 100 0,6 százalékos pluszban állt. A DAX komponensei közül az RWE és az E.ON papírjai vezették az emelkedést közel 5 százalékkal. A hazai tőzsde szerdán alulteljesítőként 0,2 százalékot esett. A blue chipek közül a gyenge teljesítmény részben a Magyar Telekom 0,8 százalékos, míg a Mol 0,7 százalékos esésével magyarázható. A hazai olajipari vállalattal kapcsolatos friss hír volt, hogy közel 2 millió részvény kerül vissza a Molhoz az UniCredittel kötött szerződések eredményeként, melyet még 2016 januárjában kötött a bankkal. A többi nagypapír közül az OTP 0,2 százalékot, míg a Richter 0,1 százalékot emelkedett.

Szépen emelkednek a tőzsdék 2017.01.11 15:53

A nap végéhez közeledve szépen emelkednek a tőzsdék, a DAX 0,7 százalékot, a francia CAC 40 0,5 százalékot, míg a Dow 0,4 százalékot erősödött.

Kinyitott a Wall Street 2017.01.11 15:34

Nyitáskor mérsékelten emelkednek a tőzsdék a tengerentúlon, a Dow 0,2 százalékot, míg az S&P 500 0,1 százalékot emelkedett. A Dow komponensei közül a Merc teljesít a legjobban, mely papírjai közel 5 százalékot emelkedtek.

Kilőtt az RWE 2017.01.11 11:32

Javult a hangulat az európai tőzsdéken, a DAX és a CAC 40 is 0,3 százalékot erősödött. A DAX komponensei közül az RWE 3,9 százalékkal vezeti az emelkedést, miután a Barclays alulsúlyozásról egyenlő súlyozásra módosította a papírokra vonatkozó ajánlását. Emelett a brit befektetési bank 11,4 euróról 12,2 euróra emelte az RWE részvényire vonatkozó célárát is.

Közel kétmillió részvény kerül vissza a Molhoz 2017.01.11 10:10

Közel 2 millió részvény kerül vissza a Molhoz az UniCredittel kötött szerződések eredményeként, ami részvényesi szempontból pozitív, tovább javul ugyanis a tulajdonosi struktúra átláthatósága. A nettó eladósodottság nem változik.

tovább a cikkhez...

Tovább emelkedik a VW 2017.01.11 09:24

Az egyedi részvények közül tovább emelkedik a Volkswagen (+2%) árfolyama annak ellenére, hogy az autógyártó tegnap 4,3 milliárd dolláros bírság tételben állapodott meg az amerikai hatóságokkal, ezzel a tétellel együtt azonban kimerül az a keret, melyet a cég az amerikai piacon tervezett bírságként és egyéb plusz költségekként kifizetni a botrány hatására. A befektetőket az nyugtathatja meg, hogy a bírság összegének pontos ismeretében csökken a bizonytalanság a Volkswagen körül. Mindemellett a VW kedden közzétett adatai szerint világszerte 10,3 millió új gépjárművet értékesített tavaly, ami rekordnak számít és várhatóan átveszi a vezetést a japán Toyotától a világ legnagyobb értékesítést produkáló autógyár címét is. Ez az adat is szerepet játszott abban, hogy a VW-papírok megközelítették a 150 eurós szintet, azaz az emissziós botrány 2015 szeptemberi kitörése óta a legmagasabb szintre kapaszkodtak.

Kinyitottak a tőzsdék Európában 2017.01.11 09:04

Mérsékelt pluszban indították a napot a tőzsdék Nyugat-Európában, a DAX és a brit FTSE 100 is 0,1 százalékot erősödött.

A hazai tőzsdén sem számolhatunk be egyelőre nagyobb mozgásokról, a BUX jelenleg 0,2 százalékos pluszban áll. A blue chipek közül a Magyar Telekom 0,4 százalékot, a Mol és az OTP pedig 0,2 százalékot emelkedett.

Jó a hangulat, veszik a részvényeket 2017.01.11 06:28

Jó hangulatban telik a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, a fontosabb tőzsdeindexek 0,5,-1 százalék körüli erősödést mutatnak. Egyedül a kínai Shanghai Composite index képtelen emelkedni, a benchmark 0,6 százalékot veszített értékéből.

Az általánosan kedvező hangulat részben néhány jó makroadatnak köszönhető: Amerikában a kisebb vállalatok körében 2004 óta nem látott szintre emelkedett az üzleti bizalom, felülmúlva a várakozásokat. Az ázsiai régióhoz szervesen kapcsolódó Ausztráliában pedig a betöltetlen állások száma a novemberrel záruló negyedévben 2,2 százalékkal, 182 ezerre nőtt.

Mindezek fűtötték a piaci szereplők optimizmusát a globális gazdasági kilátásokat illetően, pláne azután, hogy a tegnapi kínai adatok szerint decemberben a termelői árak 5,5 százalékkal nőttek a novemberi 3,3 százalékos emelkedés után.

Az egyedi papírok között külön említést érdemel a japán Toshiba, mely 5 százalékot emelkedett. A hír itt az volt, hogy médiabeszámolók szerint a vállalat fő hitelezői megállapodtak, hogy továbbra is támogatják pénzügyileg a céget, annak ellenére, hogy amerikai nukleáris projektjein gigantikus veszteséget készül leírni.

A nyersanyagszektor az egyik legjobban teljesítő ágazat volt, különösen az ausztrál piacon voltak ennek látványos jelei: a bányacégek közül a BHP Billiton 3, a Rio Tinto pedig 4 százalékot erősödött. Ehhez a folyamathoz társult a kőolajárak ma reggeli 0,3 százalékos, az aranyárnak pedig 0,2 százalékos emelkedése.

Mire figyeljünk?

A nemzetközi makronaptár a mai napra nem tartalmaz lényeges adatközléseket, ezek inkább a hét további részében várhatók majd. A befektetőknek továbbá a hamarosan beinduló amerikai jelentési szezonra is érdemes lesz figyelni, pénteken több tengerentúli nagybank is közzéteszi negyedéves beszámolóját.

A banki jelentések fontosságát az is alátámasztja, hogy a legutóbbi negyedévben az amerikai vállalati profitnövekedésnek jelentős hányadát adta a pénzügyi szektor.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 

Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium