Előfizetői tartalom

Devizahitelek végtörlesztése: biztos bukást vállalt a kormány?

Portfolio
Annak tudatában jelentették be végtörlesztési lehetőséget, hogy az borítékolhatóan jogellenes. A következmények is egyértelműek, ha az Európai Bíróság az eddigi gyakorlatának és a magyar igazságügyi minisztérium szakértőinek véleményének megfelelően jár el, a mostani lépés első körben a bankokat terhelő akár több százmilliárdos költségét a magyar államnak kell majd megfizetnie. A számla akár még ebben a ciklusban megérkezhet. Az Index birtokába került előterjesztésből kiderül az is, hogy megtévesztés volt az a kormányzati kommunikáció, miszerint a javaslat egy új, a kormánypárti frakcióban megfogalmazódott ötlet lett volna, amit a kormány "befogadott" és támogat - írja az Index.

Szeptember kilencedikén pénteken már készen állt az a jogi szakvélemény, amit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a kormány számára készített az egyösszegű végtörlesztéssel kapcsolatos kérdések megítéléséről. A javaslatot lényegében jogellenesnek minősítő anyag tehát már aznap a kormány rendelkezésére állt, amikor a közvélemény felé irányuló kommunikáció...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés