Portfolio_cimlapkep
Bank

A legnagyobbak helyére tör a CIB Bank, jöhet a teljes digitalizáció

Portfolio
A CIB volt az egyik olyan nagybank a magyar bankszektorban, amelynek a portfólióját a válság erőteljesen megtépázta, de már nincs messze a top 5 hely valamelyikének a visszaszerzése - mondja Simák Pál, a bank elnök-vezérigazgatója, aki Paola Angelettivel, az olasz anyabank, az Intesa Sanpaolo Nemzetközi Leánybanki Divíziójának vezetőjével közösen válaszolt kérdéseinkre. Utóbbi elmondta: több új digitális megoldást először Magyarországon vezetnek be, és terveik szerint ez a gyakorlat a későbbiekben is fennmarad.
A banki digitalizációról is szó lesz a Portfolio november 14-ei Banking Technology konferenciáján. Érdemes eljönni!

A magyar piacot külföldről figyelemmel kísérő szakértőként pénzügyi szektorunk mely területeiről tartja úgy, hogy elmaradnak a nemzetközi mezőnytől, és melyek tartanak előrébb másoknál?

Paola Angeletti: Általánosságban elmondható, hogy Közép- és Dél-Európában a bankszektor még mindig rejt magában további ígéretes növekedési lehetőségeket: ezt jelzi a banki érettség mutatója, a hitelállomány GDP-hez viszonyított aránya is, amely a régió számos államában 60% alatt van a 100% körüli uniós átlaghoz képest. Mondanom sem kell, hogy a felzárkózás a nyugati standardokhoz együtt jár az alapszolgáltatásokon túlmutató pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó kereslet és kínálat bővülésével, amely viszont csak akkor valósulhat meg, ha nő a háztartások szabadon felhasználható jövedelme vagy megtakarítási képessége. Ebből a szempontból Magyarország az egyik legjobban integrálódott piac, köszönhetően az egy főre jutó magas GDP-nek, valamint a pénzügyi és szociális fejlődés kedvező mutatóinak.

Az Intesa Sanpaolo meghatározó piacnak tekinti Magyarországot, amely digitális stratégiájával és hozzáadott értéket képviselő szolgáltatások fejlesztésével etalonnak számít a térségben.

cib5
Fotó: Béres Ádám

Mekkora kihívást jelent az Intesa Sanpaolo számára a meghatározó technológiai („BigTech”) cégek jelenléte a nemzetközi színtéren? Milyen intézkedésekkel igyekeznek állni a versenyt az ilyen vállalatokkal szemben?

Paola Angeletti: Az elmúlt években a bankok világszerte egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a technológiai újítások alkalmazására tevékenységük során. Napjainkban a digitalizáció szabja meg a bankolás fejlődési irányát: a digitális átállás elsődleges sikertényezővé lépett elő, amelynek jóvoltából a bank csökkentheti költségeit, hatékonyan kezelheti kockázatait, és felveheti a versenyt a piac új, nem banki szereplőivel, mint amilyenek például a meghatározó technológiai vállalatok. Ami a piac nem banki szereplői által jelentett kihívást illeti, a folyamatos innováció „kényszere” az ügyfelektől ered, akik egyre inkább igénylik a technológiai szempontból magasan fejlett, mégis egyszerűen használható szolgáltatásokat. Az Intesa Sanpaolo ezért már évek óta dolgozik a digitális átálláson: számos olyan stratégiai kezdeményezést indítottunk útjára, amely az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásaink és a szervezeti folyamataink fejlesztését egyaránt szolgálja. Ennek keretében gyors ütemben haladunk alapvető működési folyamataink – többek között a hitelnyújtás és adminisztráció – egyre nagyobb fokú automatizálása és digitalizálása felé. A Nemzetközi Leánybanki Divízió szempontjából különösen nagy jelentőségű a „DigiCal” projekt. A mozaikszó a digitális és a fizikai (angolul „digital” és „physical”) szavakból áll össze: a projekt a digitális és a fizikai csatornák integrálásával egy olyan felületet biztosít ügyfeleink számára, ahol elérhetik termékeinket és szolgáltatásainkat. Célja fokozatosan növelni a közvetlen csatornákon keresztül megvalósuló aktivitást, hogy ne csak az ügyletek lebonyolítása, hanem bizonyos termékek értékesítése, sőt, az ügyfelek beléptetése, az onboarding is teljesen online intézhető legyen.

Milyen jellegű nemzetközi együttműködéseket, partnerkapcsolatok kialakítását tervezi az Intesa Sanpaolo a fintech ágazatban?

Paola Angeletti: A pénzügy és a technológia összefonódása kérlelhetetlen trend: 2018-ban a fintech startup vállalatokba irányuló beruházások értéke elérte a 110 milliárd dollárt, azaz az előző évhez képest több mint kétszeresére emelkedett. Ez igen figyelemre méltó adat. Egy bank attól függően, hogy mennyire képes átalakítani üzleti modelljét, a fintech innovációkat konkurenciának, fenyegetésnek érzékeli, vagy lehetőségnek arra, hogy jobb élményt nyújtson ügyfeleinek, hamarabb piacra juttassa termékeit, vagy hosszú távon fokozza hatékonyságát. Az Intesa Sanpaolo lehetőségként tekint a fintech innovációkra, és az elmúlt években tökéletesítette azt a képességét, hogy együttműködjön ezzel a feltörekvőben levő „ökoszisztémával”. Számos szerződést kötöttünk és partnerkapcsolatokat alakítottunk ki fintech vállalkozásokkal, hogy az ebből származó megoldásokat a platformunkba beépítve fejlettebb szolgáltatásokat és könnyebb hozzáférést kínáljunk ügyfeleinknek.

Az életbiztosításon kívüli biztosítások piacán például a német insurtech, az innovatív biztosítási termékek azonnali elérhetőségét lehetővé tevő Simplesurance rendszerének segítségével szeretnénk fokozni aktivitásunkat. Helyi fintech cégekkel is együttműködünk annak érdekében, hogy megoldásokat kínáljunk a fizetési szolgáltatások terén jelentkező egyedi igényekre: olyan partnerekkel dolgozunk együtt, mint például az egyiptomi Fawry vagy az albán Pay&Go. Az elkövetkező években még szorosabb együttműködésre törekszünk, hogy kihasználhassuk a legújabb pénzügyi és biztosítási technológiák (fintech és insurtech) nyújtotta nagyobb sebességet, hatékonyságot, fejlettebb műszaki megoldásokat. Erre irányuló törekvéseinket jól példázza a Neva Finventures, az Intesa Sanpaolo vállalati kockázatitőke-befektetési vállalata, amely kifejezetten fintech cégekben szerez – főként kisebbségi – részesedést, ezáltal jól kiegészíti a vállalatcsoport tevékenységi körét, elsősorban az európai, izraeli és egyesült államokbeli piacot célozva meg.

A legújabb beruházásaink közül kiemelném a brit kkv-knak online csatornán keresztül hitelt nyújtó Iwocát, amelyben azért szereztünk részesedést, hogy a cég online hitelezési platformján nyújthassunk hiteltermékeket az Intesa kkv-ügyfeleinek. Említést érdemel még az Olaszország legnagyobb részvényalapú közösségi finanszírozást nyújtó cégében, a BacktoWorkben szerzett kisebbségi részesedés.

Úgy tudjuk, hogy az Intesa Sanpaolo magyarországi leánybankja teszthelyszínül szolgál a bank nemzetközi digitális fejlesztéseihez. Miért éppen a CIB Bankot választották ki erre a feladatra? Milyen fejlesztéseket terveznek a közeljövőben?

Paola Angeletti: Az országos lefedettségű fiókhálózattal rendelkező CIB univerzális bank, amely egyik legfontosabb feladatának tekinti a digitális banki szolgáltatások fejlesztését. Az elmúlt évek átalakításai jóvoltából a CIB mind a lakossági, mind a vállalati üzletágával stabil, 5% körüli piaci részesedést ér el. Az Intesa Sanpaolo összes többi leányvállalatához hasonlóan a CIB is számíthat az anyavállalat segítségére és nemzetközi tapasztalataira. Ezenkívül a 2018-2021 időszakra vonatkozó üzleti terv iránymutatásával összhangban a CIB elsődleges célja felkutatni a fenntartható bevételnövelés lehetőségeit, ennek során elsősorban a digitalizációra támaszkodva, ami nagy szerepet játszik abban, hogy a cég piacvezető legyen a digitális megoldások és szolgáltatások terén.

A CIB már jelenleg is meghatározó digitális kompetenciaközpontként ismert a Nemzetközi Leánybanki Divízió keretein belül: a bevett gyakorlat szerint több új digitális megoldást először Magyarországon vezetünk be, és terveink szerint ez a gyakorlat a későbbiekben is fennmarad.

Mindehhez az szükséges, hogy folyamatosan bővíteni tudjuk kínálatunkat azáltal, hogy prémium banki szolgáltatásokkal egészítjük ki választékunkat, valamint csúcsminőségű, egységesített banki szolgáltatásokat nyújtunk elektronikus csatornákon és a fiókhálózaton keresztül. A lakossági banki szolgáltatások területén például a CIB nagy hangsúlyt helyez a mobilalkalmazás és egyéb online csatornák alkalmazására, amelyek segítségével növelhetnénk hitelkihelyezéseink számát.

Az elkövetkező években a CIB várhatóan megszilárdítja pozícióját a magyar piacon. Az sem véletlen, hogy október 30-án került sor Budapesten a nemzetközi Novathon rendezvényre, valamint nemrég a Nemzetközi Leánybanki Divízió informatikai vezetőinek 2019. évi találkozójára. Utóbbi esemény középpontjában az állt, hogyan működhetnek együtt az üzleti területek annak felderítésében, hogy miként használható fel a technológia hozzáadott értéket képviselő szolgáltatások kialakítására és az esetleges üzleti nehézségek leküzdésére.

Milyen innovatív banki megoldásokat említene, amelyek egyelőre kevés figyelmet kapnak, de az elkövetkező évtized során forradalmasíthatják a pénzügyi szektort?

Paola Angeletti: Tekintve, hogy a banki tevékenység erősen információorientált ágazat, az informatikai újdonságok komoly hatással vannak a banki szolgáltatások jellegére és a banki szervezetekre. A számítástechnikára, az internetre, a mobiltechnológiára épülő lehetőségek elmúlt években tapasztalható, gyors fejlődése a banki szolgáltatások terén is mélyreható digitalizációt hozott magával. Ez szabja meg a bankok fejlődésének irányát: a hagyományos bankfiókokra épülő, fizikai működési modellről digitális rendszerre állnak át, amelynek köszönhetően a bank mindig elérhető, szolgáltatásra kész, függetlenül attól, hogy hol tartózkodik éppen az ügyfél.

Nemcsak a fintech vállalatok hatnak a hagyományos banki struktúrára. A legnagyobb, meghatározó technológiai cégek, az ún. „BigTech” vállalatok, mint a Facebook és az Amazon olyan új szereplőként lépnek fel, amelyeknek a bankok napi működéséhez szükséges, óriási ügyféladat-mennyiségek állnak rendelkezésükre.

A fejlődés másik fontos eleme a mesterséges intelligencia, amelynek alkalmazása a pénzügyi szektorban még csak a kezdeti szakaszában jár. De az „AI” óhatatlanul stratégiai eszközzé lép elő az ügyfeleknek nyújtott élmény tökéletesítésében: lehetővé teszi a bank számára, hogy mindig a megfelelő terméket nyújtsa a megfelelő időben, azáltal, hogy előre „látja” az ügyfelek vásárlási hajlandóságát, vagy a hitelképességük függvényében vizsgált hiteligényeiket stb. Természetesen ez a fejlődés új informatikai eszközök, új adat-architektúrák alkalmazását igényli, és mindenekfelett új belső banki kultúrát és új munkamódszereket. Végezetül érdemes eszünkbe idéznünk, hogy minden technológiai újdonság új és összetett kihívásokat támaszt a működéssel szemben, ideértve mindazokat az újabb és újabb kiber- és adatbiztonsági kockázatokat, amelyeket a bankoknak tudniuk kell hatékonyan kezelni.

Magyarországon egyre többen vesznek igénybe olyan külföldi fintech szolgáltatásokat, mint a Revolut vagy a Transferwise. Mit tehetnek a magyar pénzügyi szolgáltatók annak érdekében, hogy az ilyen konkurenciával szemben is megőrizzék domináns szerepüket a helyi piacon?

Simák Pál: Számos fintech cég nyújt kiváló szolgáltatásokat, de a hagyományos bankoknak még mindig megvan az az előnye velük szemben, hogy univerzális banki szolgáltatásokat kínálnak és irányukba nagyobb bizalommal vannak az ügyfelek. A stratégiánk így arra épül, hogy együttműködésre törekedjünk a fintech vállalatokkal, és közösen megváltoztassuk a mindennapi bankolást és jobb megoldásokat biztosítsunk mindenki számára. Mi szilárdan hiszünk abban, hogy ez a helyes irány.

cib6
Fotó: Béres Ádám

A CIB-nél a magyarországi Visa-kártyások számára már elérhető az Apple Pay szolgáltatás. Hányan veszik igénybe ezt a lehetőséget? Mikor lesz elérhető az összes ügyfelük számára?

Simák Pál: Október elsejétől tettük elérhetővé az Apple Payt a Visa Inspire kártyával rendelkező ügyfeleinknek. Az első két hétben az erre jogosult ügyfelek 10%-a kezdte el használni a szolgáltatást. Néhány hónapon belül Mastercard-kártyás ügyfeleink is igénybe vehetik az Apple Payt.

A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint a magyarországi bankszektor az egyik legdrágább Európában. Elképzelhető, hogy a fintech-re épülő pénzügyi szolgáltatások a későbbiekben a haszonrés, a pénzügyi szolgáltatások díjának csökkenéséhez vezessenek?

Simák Pál:  Az az állítás, hogy a magyar bankszektor az egyik legdrágább lenne Európában, erősen vitatható, mint ahogy arra a Bankszövetség is rámutatott egy tanulmányában. Alacsony kamatkörnyezet és éles verseny jellemzi ma a hazai bankrendszert, ami önmagában is alacsonyabb kamatokat eredményez. A CIB kínál például olyan hosszan fix kamatozású lakáshitel konstrukciót, amelynek 3,15% a kamata. Másrészt: a digitális fejlesztések és megoldások, a fintech cégek megjelenése a szolgáltatók között, szintén a díjak, költségek csökkenése irányába hat. Hozzá kell azonban tenni, hogy a magyar bankszektort még mindig terheli a tranzakciós illeték, ami sehol máshol nem létezik Európában, illetve szenvedi az összes hátrányát és következményét a havi 2 ingyenes ATM-felvételnek. Ezek jelentős versenyhátrányt jelentenek a fintechekkel szemben és akadályát jelentik a díjak, költségek csökkentésének is. Mindettől függetlenül: a CIB kínál ingyenes lakossági számlacsomagot, amely díjmentessége ellenére számos szolgáltatást kínál az aktívan bankoló ügyfelek számára.

A CIB mérlege és hitelállománya jelentősen visszaesett az elmúlt évtizedben. Tervezik, hogy visszakerüljenek az öt legnagyobb magyarországi bank közé? Hogyan szeretné elérni ezt a bank?

Simák Pál: A CIB volt az egyik olyan nagybank a magyar bankszektorban, amelynek a portfólióját a válság erőteljesen megtépázta: az ügyfélhitelek állománya 2013 és 2016 között 1600 milliárd Ft-ról közel a felére, 825 milliárd Ft-ra zsugorodott Az anyabankunk, az Intesa Sanpaolo támogatásával, de a saját erőnkből és munkánkkal megtisztítottuk a portfóliónkat, és azt kell mondjam, hogy mára a CIB az egyik legválságállóbb tagja a magyar bankrendszernek.

2017 óta portfóliónk dinamikusan nő, augusztus végén az ügyfélhitelek állománya már meghaladta az 1000 milliárd Ft-ot. És mérlegfőösszegünk alapján tavaly a 6. legnagyobb bank voltunk Magyarországon. Szóval nincs olyan messze az 5. hely.

Célunk, hogy továbbra is a piaci átlag felett bővüljünk. Ugyanakkor a takarékszövetkezetek integrációjával egy új nagy szereplő jelent meg a piacon, amellyel méret szempontjából mindenképpen számolnunk kell.

Hogyan adhat lökést az állam vagy a piac a még gyerekcipőben járó magyar fintech startup szektor fejlődésének?

Simák Pál: A Magyar Nemzeti Bank elindította Regulatory Sandbox programját, amelynek célja hozzásegíteni a fintech vállalkozásokat, hogy könnyebben hozzáférjenek a legújabb trendekkel kapcsolatos információkhoz, és ki is próbálhassák megoldásaikat. A CIB szorosan együttműködik a szektorral a Novathonhoz hasonló rendezvények megszervezésével, továbbá azáltal, hogy a kínálata és digitális platformja részévé teszi a Simplesurance-hez hasonló fintech megoldásokat.

Paola Angeletti
2019. január 1-je óta az International Subsidiary Banks Division (Nemzetközi Leánybanki Divízió) vezetője. 1989-ben végzett a Bocconi Egyetemen „cum laude” eredménnyel. Mielőtt lediplomázott, egy szemesztert a New Yorki Egyetemen töltött, majd egy amerikai kereskedelmi bank olasz fióktelepének hitelezési főosztályán kezdte meg szakmai gyakorlatát. Egyetemi tanulmányai befejeztével pénzügyi tanácsadási és vállalatfinanszírozási területen dolgozott egy tanácsadó cégnél, ezt követően pedig egy egyesült királyságbeli befektetési banknál folytatta pályafutását. A Intesa Sanpaolo Csoporthoz 1994-ben csatlakozott a Mediocredito Lombardo Kereskedelmi Banki Főosztálya, majd az IntesaBci Magántőke Főosztálya szenior vagyonkezelőjeként. 2002-ben kinevezték a Banca Intesa Üzleti Részesedési Főosztálya vállalatfejlesztési vezetőjévé. 2007-től 2014-ig az Intesa Sanpaolo Felügyelőbizottsága Főtitkárságánál az Igazgatótanács és bizottságai (Stratégiai Bizottság, Javadalmazási Bizottság, Pénzügyi Kimutatások Bizottság, Kapcsolt Felekkel Lebonyolított Ügyletek Bizottsága, Ellenőrző Bizottság, Felügyelő Bizottság a 231/01-es törvényi rendelet szerint) számára tervezési és szakmai támogatási funkciókat ellátó terület vezetője volt. 2015-ben az Intesa Sanpaolo Vállalategyesülések és Felvásárlások Főosztályának vezetője lett, és e minőségében számos bankokhoz, valamint pénzügyi és operatív társaságokhoz kapcsolódó rendkívüli, elidegenítési és felvásárlási ügyletet bonyolított le Olaszországban és külföldön. 2018-ban feladatköre az Üzleti Részesedési Főosztály vezetői pozíciójával bővült. Az évek során a Csoport számos lízing-, fogyasztói pénzügyi, valamint banki tevékenységet folytató társasága Igazgatótanácsának volt tagja.

Dr. Simák Pál
1997-ben szerzett a Torontói Egyetem Alkalmazott tudományok mesterképzésén diplomát. Bölcsészdoktori (PhD) végzettségét 1999-ben szintén Torontóban szerezte. 1997-ben az egyetem Technológia- és Vállalkozásmenedzsment Központjában vállalkozási és kisvállalkozási üzletvezetési bizonyítványt szerzett, majd egy évvel később a Kockázatkezelők Globális Szövetségénél pénzügyi kockázatkezelői kinevezést kapott. Első szakmai tapasztalatát 1995-ben a Royal Bank of Canadánál bérelszámolási technikák területen tanácsadóként szerezte, majd 1996-tól 1999-ig a torontói ProdActivity Associates igazgatója volt. 1999-2000-ben a Royal Bank of Canada kockázatpolitikai csoportjának vezetőjeként dolgozott. 2000 és 2008 között Budapesten és Kelet-Európában a McKinsey & Company partnereként dolgozott. 2008-ban került az MKB Bank Zrt.-hez, ahol kezdetben vezérigazgató-helyettesi pozícióban, majd 2012 márciusától elnök-vezérigazgatóként dolgozott. 2014. áprilisától a CIB Bank elnök-vezérigazgatója.

Portfolio Banking Technology 2019
A banki digitalizációról is szó lesz a Portfolio november 14-ei Banking Technology konferenciáján. Érdemes eljönni!
Roska Botond
Ader Janos 2050 Magyarorszag klimasemlegesseg GettyImages-810451352
Varga Judit magyar vetoGettyImages-1156220693
unios tagsag visszaforditas Emmanuel Macron GettyImages-1187821001
Motor app Continental
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei megtakarítások felé.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
deutsche bank_getty