virágbolt kassza
Bank

Még tart a lendület: nem lanyhul a hazai kkv-k beruházási kedve

Portfolio
A hazai kkv-k beruházási kedve nem csillapodik, és az egyéb források mellett a bankhitelek továbbra is kedvelt finanszírozási formának számítanak a körükben – mondta a Portfolio-nak Mata Erika, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője, akivel többek között arról is beszélgettünk, milyen konstrukciókat keresnek leginkább az ügyfeleik.

Az elmúlt években sem csökkent a bankok figyelme a kisvállalatok iránt: a Budapest Bank tevékenységének mennyire van a fókuszában a kkv-szektor?

A vállalati üzletágban több mint 30 éve elsősorban a kkv-kra fókuszálunk, több olyan partnerünk van, amely a kezdetek óta, vagyis már három évtizede az ügyfelünk. Mára elmondhatjuk, hogy a vállalati hitelportfólióban mintegy 80% a kis- és középvállalkozások részesedése. Az általuk nyitott bankszámlák tekintetében 2016 óta az elsők között vagyunk, a vállalati hitelállomány pedig 2015 és 2018 között 60%-kal nőtt.

Ebben a konjunktúrás időszakban mennyire keresik a hitellehetőségeket a kkv-k? Nőtt a hitelkitettsége a vállalati ügyfeleknek az utóbbi években?

Abszolút tapasztalható a fellendülés. A válság utáni időszakban a bankok óvatosabbak voltak, de a Budapest Bank ezekben az években sem csökkentette a hitelezés intenzitását, így a kkv finanszírozás terén az elmúlt 10 évben folyamatosan növekedni tudtunk.

Mata Erika Budapest Bank
Mata Erika (Fotó: Budapest Bank)

Változás inkább a keresleti oldalon volt tapasztalható, az elmúlt 3-4 évben ugyanis jelentősen megnőtt az igény a hosszú távú beruházás-fejlesztési hitelek iránt, míg korábban inkább a lízing, az eszközalapú finanszírozások, vagy akár a napi likviditáshoz kapcsolódó termékek, szolgáltatások, megoldások iránt érdeklődtek inkább az ügyfeleink.

Kitart még a lendület? Emelkedő a tendencia, vagy tapasztalnak már stagnálást?

Ez összetett kérdés, mivel sok beruházás elindult, a kivitelezés befejezési szakaszában tart, de olyanok is vannak, amelyek már le is zárultak. A fejlesztést, hatékonyságot növelő vagy technológiai szempontból a felzárkózást segítő beruházásoknál általában már abban a stádiumban vannak a cégek, ahol a forgóeszközökhöz, a termeléshez kapcsolódó finanszírozásra van nagyobb szükség, e téren nem érzékelünk csökkenést.

Ugyancsak erőteljes elmozdulás történt főleg a közepes cégeknél, valamint a kisvállalkozások egy részénél a jövedelemképzés, eredménytermelő képesség, a hatékonyság fejlesztésére. Egyértelmű megtorpanás ezen a vonalon sem tapasztalható.

Ha viszont ágazatonként vizsgáljuk meg a cégeket, jelentős különbségeket lehet észlelni, így például az autóiparhoz kapcsolódó beruházásoknál csökken az intenzitás, még az sem ritka, hogy elhalasztják egyes projektek megvalósítását.

Ezzel szemben továbbra is élénk érdeklődés mutatkozik a hosszú távú hitelek vonatkozásában az agrárium területén, az élelmiszer-feldolgozásban működő kkv-knál, illetve azoknál a cégeknél is, ahol a technológiai korszerűsítések, a digitalizáció előmozdítása van fókuszban. Vagyis nem termelőeszköz-beruházás céljából keresik a hitellehetőségeket a cégek, hanem a belső irányításhoz kapcsolódó fejlesztések miatt, mint például a kontrolling, reporting- vagy a könyvelésfejlesztés.

Jellemzően milyen hitelkonstrukciót keresnek a vállalati ügyfelek?

Gyakran jelezték vissza ügyfeleink, hogy gyors, egyszerű, minimális papírmunkával járó hitelügyintézést szeretnének. Mindemellett olyan igény is felmerült már, hogy tárgyi biztosíték és természetes személy kezességvállalása nélkül is lehessen gördülékenyen pénzhez jutni.

Mindez azért nem meglepő, mert az elmúlt időszak beruházási lázának és forrásbőségének köszönhetően sok cég esetében a fedezetként bevonható és értékelhető biztosítékok már terheltek, ugyanakkor éppen a megvalósult fejlesztéseknek és kapacitásbővítő beruházásoknak köszönhetően további növekedésre van kilátás, ami viszont újabb hiteligényeket indukálhat.

A Budapest Bank a Welcome Folyószámlahitellel válaszolt a kialakult helyzetre. Tavaly év végén vezettük be ezt a terméket, amely nem csak teljesítette, de bőven felül is múlta a várakozásainkat, gyakorlatilag az év slágerterméke lett.

Idén októberben két újabb termékkel reagáltunk a piaci igényekre. Látszik ugyanis, hogy a kkv-k személyre szabott ajánlatokat keresnek, fontos számukra a gyorsaság és a rugalmasság. A Welcome Forgóeszköz és Beruházási termékeknél a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. COSME portfoliógarancia mellett akár 9 évre is igénybe tudják venni a cégek a hitelt forintban és euróban egyaránt, 5 és 100 millió forint közötti összegben, mindezt gyorsított hitelbírálattal, kevesebb dokumentációval.

Mely ágazatban működő cégek ugrottak rá leginkább a lehetőségre?

Nincs ágazati kizáró ok, vagyis függetlenül attól, hogy milyen ágazatban működik egy cég, könnyen, gyorsan hozzá tud jutni a szükséges hitelösszeghez. Az érdeklődés igen élénk azzal együtt is, hogy a beruházási és a tartósforgóeszköz-hitel csak október 8-tól elérhető az üzletközpontjainkban. Jelenleg több százmilliós volumenben zajlanak tárgyalások, illetve már szerződéskötések is történtek.

Ráadásul a szerződött ügyfelek 75 százalékát korábban sem mi, sem pedig más bank nem hitelezte. Ezt azt jelenti, hogy a termék az előnyei miatt olyan ügyfeleknél is érdeklődést váltott ki, akik korábban hitel nélkül gazdálkodtak, mivel sokan rájöttek, hogy megéri élni a lehetőséggel. Az év vége felé például főleg a kereskedő cégek előszeretettel alkalmaznak taktikai készletbeszerzést, amit nem biztos, hogy egy-két hónap alatt értékesíteni tudnak, viszont azzal, hogy egyszerre rendelnek nagy összegben, jelentős árkedvezményt tudnak elérni a beszerzési forrásaiknál, így nagyobb lesz az árrésük, amit később  profitként tudnak realizálni.

Ehhez azonban tőkét kell bevonniuk. Azoknak a kereskedőknek, akik szeretnének élni egy ilyen lehetőséggel, kiváló megoldást jelent például a korábban is említett Welcome tartósforgóeszköz-hitelünk, amely akár egy importbeszerzéshez is ideális választás lehet.

A cikk megjelenését a Budapest Bank támogatta.

üvegház - Getty-169030923
bkk_busz_bkv
dzsudzsak balazs focista
Nagy bejelentés készülhet: délután megszólal Matolcsy György
forintka191126getty
Történelmi csúcson az Európai Unió támogatottsága
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
bankkartya pos terminal nfc mobilfizetes