Rekord a K&H-nál, várják a kormány és az MNB új lépéseit
Bank

Összefogott a Telenor a K&H-val, 27 céget segítenek

MTI
A Telenorral bővült a K&H Bank Start it@K&H inkubátorprogramja, a telekommunikációs vállalat a legújabb mobiltechnológiával segíti a már 27 startuppal működő iparágtól független programot - közölte a pénzintézet és a távközlési cég az MTI-vel szerdán.

Németh Balázs, a K&H operáció, technológiák és lakossági hitelkezelési divízió vezetője a közleményben elmondta: a programra a tavalyival közel azonos számú jelentkezők közül 8 csapatot választottak be az idén az online programba, egy csapat pedig egy hackathon esemény, a Start it @K&H különdíjasaként nyert felvételt. Hozzátette: eddig több mint 45 iparági mentor és szakértő, valamint 15 vállalati és egyetemi partner támogatta a startupokat, hozzájuk csatlakozott most a Telenor.

Már a járványt megelőzően is nagy hangsúlyt fektettek startupjaik digitális támogatására, erre példaként említette a Global Accelerator Network (GAN) 1 millió dollár értékű digitális szolgáltatáscsomagját, ami 120 ezer dollár értékű IBM felhőszolgáltatást tesz elérhetővé a startupok számára. A lehetőségek a Telenorral kötött megállapodás keretében korlátlan mobilnet hozzáféréssel és kedvezményes céges szolgáltatáscsomaggal bővültek. A startupok elsőként férhetnek hozzá az 5G hálózathoz is, ami jelentősen támogathatja termékeik, ötleteik megvalósítását - hangsúlyozta.

Mészáros Attila, a Telenor Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója kiemelte: szakembereik és a biztosított 5G-s eszközök segítségével a programban résztvevő vállalkozások megbízható műszaki háttérre és gyakorlati tapasztalatokra építve emelhetik be üzleti megoldásiakba az 5G előnyeit.

A közlemény szerint az idén bekerült 9 új csapat is igazolja a program sokszínűségét, hiszen van köztük  nagyvállalatok számára egyedi tervezésű kerékpár csomagokat szállító vállalkozás, e-sport platformot fejlesztő cég is, széleskörű játékpalettával. Ugyancsak bekerült a programba egy közösségi platform, amelyen a felhasználók saját gardróbjukat értékesíthetik, akárcsak az a vállalkozás, amely az ügyfeleket és az időpontfoglalásokat egyeztető appot fejlesztett ki.

maszk koronavírus medence
traders
dollar_bankjegy
olaj szénhidrogén
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 27.
Ingatlanpiac: Bérlők vs. Bérbeadók - Itt az újranyitás!?
2020. május 28.
Megfizethető lakhatás és kormányzati tervek
2020. május 28.
Vírusválság: veszít vagy nyer a magyar agrárium?
2020. június 3.
Financial and Corporate IT: Digital UX a bankoknál
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Kutató / Junior kutató

Kutató / Junior kutató
Online előadás
Részvények, devizák, indexek és árupiacok elemzése, ötletelés.
Online előadás
Bolyongás a külföldi részvények között. Ötletek, praktikák.
szuperbank1