zöldlakás
Bank

Zöld hitel: miért érheti meg a banknak ilyen olcsón hitelt nyújtani?

Argyelán József, Bankmonitor
Arról már rengeteget lehetett olvasni, hogy a zöld hitel kiváló lehetőség az új lakást vásárló, építkező családok számára. Arról azonban jóval kevesebbet szó esett, hogy bizony ez a konstrukció a bankok számára is főnyeremény. Mi lehet az oka annak, hogy az alacsony kamat ellenére is megéri a pénzintézeteknek zöld hitel folyósítani? A Bankmonitor szakértői ennek jártak utána.

A zöld hitelt az MNB keltette életre október elején. A kölcsönből igen kedvező feltételek mellett lehet megfinanszírozni új építésű lakások vásárlását, valamint házak építését. Egyetlen elvárás, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen: az energetikai besorolása elérje legalább a „BB” kategóriát, az épület primer energiaigénye pedig ne haladja meg a 90 kWh/m2/év értéket.

A konstrukció kamata futamidő végéig fix 2,5 százalék, a maximális igényelhető hitelösszeg pedig 70 millió forint. Ilyen kedvező feltételekkel a pénzintézetek jelenleg nem kínálnak lakáshiteleket.

Ráadásul a 70 millió forint egy részét kamatmentesen kaphatják azok a családok, amelyek legalább két gyermek után csok (családi otthonteremtési kedvezmény) támogatást is igényelnek lakáscéljuk megvalósításához. Amennyiben két gyermek után igényel a család családi otthonteremtési kedvezményt, akkor 10 millió forint, míg legalább 3 gyermeknél 15 millió forint a kamatmentes kölcsönrész maximális összege.

Az már tisztán látszik, hogy az adósoknak megéri ezt a konstrukciót választaniuk, de vajon a bankok érdemes ezt a hitelt ajánlani az ügyfeleik részére? Meglepő módon az alacsony kamat ellenére ez a kölcsön a pénzintézetek számára is igen kedvező.

Mennyit kereshetnek a bankok a zöld hitelen?

A jegybank a zöld hitel összegének forrását kamatmentesen bocsátja a bankok rendelkezésére, ennek fejében tudják a kereskedelmi bankok a kedvező, 2,5 százalékos kamatot biztositani az adósok részére.

Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a pénzintézetek bruttó nyeresége, kamatfelára a kölcsön kihelyezésén 2,5%. (Ebből természetesen levonásra kerül számos költségelem – például a bírálat költsége, kockázati költségek stb. - akkor, amikor a pénzintézet tényleges nyerségégét határozzák meg.)

A csok mellé igényelhető kamatmentes zöld csok-hitel esetében a bank az adóstól nem kap kamatot, ez azonban nem azt jelenti, hogy ténylegesen nincs is kamatbevétele. A 2,5 százalékos kamatszintet ebben az esetben az állam fizeti meg a pénzintézet részére, ez tekinthető az adott konstrukció kamattámogatásának.

Vagyis a pénzintézet szempontjából lényegtelen, hogy a támogatott, vagy a piaci zöld hitelt folyósítja az adósok részére. A kamatbevétel mindkét esetben 2,5%, a kihelyezett összeg forrásköltsége pedig 0%. Vagyis a kamatfelár fixen 2,5%, már csak az a kérdés, hogy ez az eredmény mennyire mondható magasnak a piaci kölcsönökön realizálható bevételekhez képest?

A sima piaci hitelen, vagy a zöld lakáshitelen keresnek jobban a bankok?

A piaci lakáshitelek kamata magasabb, mint a kedvezményes zöld hitel kondíciója, ugyanakkor a bank a kifolyósított hitelösszeget sem kapja meg ingyen a jegybanktól.

A bankok jellemzően a pénzpiacról szerzik be a kifolyósított kölcsönök forrását. Éppen ezért jól mutatja a bank kamatköltségének alakulását egy pénzpiaci mutató. A Bankmonitor elemzői a BIRS mutatót választották a bank forrásköltségének bemutatására. Ez a mutató nem azonos a tényleges banki forrásköltségekkel – annak mértéke számos egyéb tényezőtől függ -, ugyanakkor a banki költségek múltbeli alakulását nagyon jól tükrözheti a mutató értékének változása. (A BIRS azt mutatja meg, hogy a bankok milyen kamat mellett nyújtanak egymásnak kölcsönt meghatározott futamidőre.)

Érdemes megnézni, hogy a jelenleg legnépszerűbb 10 éves kamatperiódusú lakáshitelnél hogyan alakul a hitelkamat és a 10 éves BIRS mutató értékének a különbsége. (A hitelkamat meghatározásakor a 3 legolcsóbb 20 millió forint összegű, 20 éves futamidejű konstrukció kondícióiból indultunk ki.)

2019 év elején még a kamat és a BIRS mutató különbsége gyakorlatilag 2 százalék körül mozgott. Ez az érték azonban az elmúlt időszakban folyamatosan csökkent – köszönhető ez a hitelkamatok csökkenésének és a BIRS mutató növekedésének -, jelenleg 0,25 százalék alatt van már a kamatfelár mértéke.

Ehhez képest a zöld hitelen a felár nagysága 2,5 százalék, vagyis egyértelműen előnyös a bankoknak ezt a konstrukciót ajánlaniuk.

200 milliárd forint a rendelkezésre álló keret

Tehát mind az igénylők mind a bank számára előnyös a kedvezményes hitel. Viszont a zöld hitel igénylésekre van egy 200 milliárd forintos keret - a jegybank nem ad korlátlan mennyiségű ingyen forrást a bankoknak -, ez azt is jelenti, hogy könnyen lecsúszhatnak a hitelfelvételről az érdeklődők.

Sőt a bankok is elszalaszthatják az olcsó forrás és magas kamatfelár adta előnyöket. Vagyis a bankok között is igen komoly a verseny: érdemes magukhoz csábítani a zöld hitel iránt érdeklődőket. Ez a verseny a termék bevezetését követő kezdeti időszakban még fokozottabb lehet.

Ugyanis a keretből az első 120 milliárd forintot az MNB az igénylések beérkezésének sorrendje alapján adja oda a bankoknak. Viszont a maradék 80 milliárd forintot a 120 milliárd forintos határ elérését követően előre elosztja a bankok között. Márpedig a felosztás alapja az első 120 milliárdból elhozott rész lesz. A jegybank terméktájékoztatója az alábbiakat mondja ki erről:

A 120 milliárd forint kimerülését követő naptól további refinanszírozási kölcsönt legfeljebb a hitelkeret fennmaradó részéből (legfeljebb 80 milliárd forint) – az NHP ZOP-ban mutatott addigi aktivitás alapján – a részükre allokált hitelkeret (a továbbiakban: allokált hitelkeret) erejéig hívhatnak le az NHP ZOP-ban részt vevő hitelintézetek.

Pontosan nincs definiálva a korábbi aktivitás, de jó eséllyel befolyásoló tényező lesz az addig benyújtott igénylések összege, darabszáma.

Vagyis a pénzintézeteknek érdemes sietniük, hiszen egy gyorsan kifolyósított kölcsön miatt a maradék keretből is nagyobb részt kaphatnak.

Minden érdeklődőnek érdemes alaposan átgondolni a zöld hitel igénylését, ugyanakkor az időtényezőt is szem előtt kell tartani. Az indulást követő első hónapban a Bankmonitor gyűjtése alapján 4 nagybanknál már a teljes keret közel 10 százalékának megfelelő hiteligénylést nyújtottak be. Vagyis az érdeklődés jelentős, a felvehető összeg pedig fogyóban van.

Címlapkép: Getty Images

koronavirus vilag
koronavírus karácsony getty stock
joe phaahla
bear_1
vakcina

Kiszámoló Újabb kamatemelés

Ma a jegybank szerencsére újra kamatot emelt, az elmúlt másfél hétben most harmadjára. Ennek oka a borzasztóan gyenge...

2021. december 9.
Agrárszektor Konferencia 2021
2021. december 2.
Waberer's - Első kézből a jövő stratégiája
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Back-office munkatárs

Back-office munkatárs
Online előadás
Telepítés, testreszabás, megbízások, beállítások.
Ingyenes online előadás
Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!
koronavírus karácsony getty stock