FedNow
Az Egyesült Államok jegybankja, a Fed 2023 tavaszán tervezi elindítani a FedNow nevű azonnali fizetési rendszerét, amely alapjaiban formálja majd át azt, ahogy eddig intézményi szereplők pénzt küldtek egymásnak, de a tervek szerint az instant fizetések előnyeit más gazdasági szereplőkre – így a háztartásokra és a vállalkozásokra – is kiterjesztik. Az amerikai fizetési rendszer felzárkóztatása már régóta szerepel a Fed tervei között, hiszen a világ számos országában már bevezettek hasonló infrastruktúrát. Az amerikai pénzügyi rendszer pedig híres a fejlettségéről, de az azonnali utalások terén még komoly elmaradása van.
Az Egyesül Államokban tavaly mindössze az utalások egy százaléka volt valós idejű, és ezzel jelentősen elmaradt a világ élvonalától: összehasonlításképp a valós idejű fizetések egyik bajnoka, India rendszerén tavaly összesen 49 milliárd tranzakció ment át, szemben az Egyesül Államok 1,8 milliárd instant pénzmozgásával.
A Fed fejlesztése azért is különleges, mert valószínűleg új korszakot nyit majd az Egyesült Államok fizetési piacának fejlődéstörténetében, az utolsó nagyobb változtatás ugyanis a 70-es években történt, amikor bevezették az Automated Clearing House elektronikus utalási rendszert, amelyhez több mint 10 000 pénzügyi intézmény csatlakozott, és amely 2021-ben összesen több mint 72,6 ezermilliárd dollár értékben dolgozott fel közel 29 milliárd elektronikus pénzügyi tranzakciót.
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés
2 223 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái