
Az MBH Bank Nyrt. első nemzetközi Tier 2-es kötvénykibocsátása során 3,5-szeres túljegyzés mellett, több mint 700 millió euró értékű befektetői ajánlat érkezett be április 29-én. A hitelintézet végül
200 millió euró össznévértékű kötvénykibocsátásról döntött 6,875%-os kupon mellett, amelynek mintegy 85%-a nemzetközi befektetőktől érkezett.
A 10 éves futamidejű, 5 év után visszahívható, járulékos tőkeinstrumentumnak (Tier 2) minősülő kötvények kibocsátására 2025. május 8-ai értéknappal kerül sor.
Az MBH Bank az év elején végrehajtott sikeres MREL-kötvénykibocsátás után ezzel a tranzakcióval újabb lépést tett a nemzetközi tőkepiaci jelenlétének erősítése felé - fogalmazott a bank péntek esti közleménye, amely szerint az eredmények alapján a bank instrumentumai iránt a magasabb kockázati kategóriájú eszközök piacán is erős a kereslet. A tranzakció hatékonyan támogatja a bank tőke- és MREL-megfelelését.
„A Tier 2 kötvénykibocsátásunk az első ebben a kategóriában és éppen ezért jelentős eredményként könyveljük el, hogy ebben a turbulens, bizonytalan piaci környezetben is erős befektetői érdeklődést tapasztaltunk a kötvényeink iránt. A sikeres kibocsátás jól példázza, hogy az MBH Bank nevét jól ismerik a nemzetközi piacokon és szívesen fektetnek a bank kötvényeibe” – mondta Krizsanovich Péter, az MBH Bank stratégiáért és pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese.
"A mostani kibocsátás nemcsak a volumen és a kiemelt befektetői érdeklődés miatt fontos mérföldkő a bankcsoport számára, hanem azért is, mert három befektetési bank jól összehangolt és professzionális együttműködésének eredményeként jött létre. Ezen együttműködésben az MBH Befektetési Bank kiemelt szerepet vállalt, miután bankunk szervezte és bonyolította a hazai intézményi értékesítést a kibocsátás során” – tette hozzá Brezina Szabolcs, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatója.

Címlapkép forrása: Portfolio
A Győzelem napjára készül Oroszország, tovább folyik a vita a tűzszünetről – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Támadást indított Amerika szövetségese: felszálltak a harci repülőgépek
Ez a válasz a korábbi csapásra.
Napi 2,4 millió hordóra nőhet az olajtermelés az Amerikai-öbölnél
Bizakodóak az iparági vezetők.
Nyugdíjba megy a király, éljen a király
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben...
The post Nyugdíjba megy
Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja
Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig Nyugaton vannak. Az e heti ábránkon csak az...
The post Nyugaton van még a pénz
A legjobb és legrosszabb pénzügyi döntések szülőként
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló szülők saját tapasztalataik, ismereteik alapján vitatták meg miért is olyan
Közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése vs. előzetes üzleti ellenőrzés - Mik a fő különbségek?
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést kell végezniük a NAV által biztosított információcsomag alapján. Felmerül a
A természet mérnökei, akik segítenek a klímaharcban
A hódokat gyakran emlegetik a természet mérnökeiként - nem véletlenül. A Magyarországon is őshonosnak számító faj leginkább gátépítő tevékenységéről ismert, ám
Klímakérdés: hol érdemes most ingatlant venni?
Ingatlanpiac és klímaváltozás: hol értéktelenedik el a tengerpart, és hol erősödik a dombtető? Mostanra a klímaváltozás nemcsak környezeti kérdés, hanem egyre inkább gazdasági és befekte
Az ünnep, ami tragédiából született
Leáll ma az ország, a nemzet egyként ünnepli a zsinórban harmadik csonka hetet. Május 1. a Munka ünnepe, amit legtöbben a virsli-sör-majális szentháromsággal azonosítanak, pedig...
The post Az
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének deregulációs intézkedései
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége, illetve annak új vezetője jelentős irányváltást hozna a hivatal eddigi működésébe.

Az ingatlannál is jobb befektetés? (x)

- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
- Rejtélyes az újabb száj- és körömfájás kitörés - Nehéz hetek jönnek Magyarországon
Ingatlanpiaci elemző
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Dermesztő GDP adat érkezett - merre tovább, Magyarország?
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.