Előfizetői tartalom

Kik a legdrágább női művészek?

műtárgy.com
Habár a női művészek árai még mindig jócskán alulmaradnak férfi kollégáik eredményeivel szemben, az utóbbi időben egy folyamatos erősödés figyelhető meg náluk is. 2018 októberében Jenny Saville Propped című 1992-es festménye 9,5 millió fontért (12,4 millió dollárért) kelt el a Sotheby’s londoni aukcióján, a becsült ár több mint kétszereséért. Ezzel az eredménnyel Saville lett a legdrágább élő női művész, megelőzve a 2015 óta csúcstartó Cady Noland festőművészt, akinek Bluewald című festménye 9,8 millió dollárért talált gazdára a Christie’s egyik 2015-ös New York-i aukcióján. Összehasonlításképp: a férfiaknál jelenleg (ismét) Jeff Koons a legdrágább élő művész, lufinyula, a Rabbit idén májusban 91 dollárt ért újdonsült tulajdonosának. Korábban már írtunk az Artprice 2019 első félévéről készített jelentésének főbb megállapításairól (itt), most pedig a legdrágább női művészekkel foglalkozunk.

Aukción a rekorddöntő Jenny Saville-önarckép, a Propped (kép forrása: Forbes) Idén május 15-én sok tekintetben fontos eredmény született a Christie’s New York-i árverésén. Louise Bourgeois 1997-es Spider című, nagyméretű szobra 32 millió dollárért kelt el, a becsült ár 25 millió és 35 millió dollár között volt. Ez új rekord a művész számára, korábbi legdrágább...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés