Befektetés

Amundi: még mindig jelentős a koronavírussal kapcsolatos bizonytalanság

Kocsi János

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Amundi Alapkezelő írását olvashatják:

"Július végén még mindig jelentős bizonytalanság övezi a koronavírus-járvány lefutásával kapcsolatos várakozásokat. Az új esetszámok dinamikája globálisan még mindig nem csökken (néhány nagyobb gócpont miatt), a fejlett világ nagyobb része viszont (az USA kivételével) úgy tűnik, hogy túl van a járvány nehezén.  A világ túlnyomó részén folyamatban van a gazdaságok újraindítása, egy esetleges második hullám kockázataival azonban számolni kell.

A következő hónapokban javuló adatokat várunk a világ nagy részéről. Ez a forgatókönyv azonban már a piaci konszenzusban is megjelent, így pozitív meglepetést csak az jelenthet, ha a vártnál is gyorsabb, illetve erőteljesebb lesz a fellendülés. Az idei év egészét tekintve továbbra is szinte biztosnak tűnik a globális recesszió, amit azonban jövőre egy jól látható mértékű bővülés követhet.

Előre tekintve a részvénypiacokon kettős hatás érvényesülhet. Egyrészt a járvány szűnni nem akaró globális terjedése nyomás alatt tarthatja a részvénypiacot, másrészt az összehangolt monetáris és fiskális kormányzati stimulusoknak részvényárfolyam-felhajtó hatása fennmaradhat. Ez utóbbi tényező szempontjából fontos lehet, hogy feltámad-e az infláció, aminek rövid távon kicsi az esélye, közép/hosszú távon azonban érdemes számolni vele.

A fentiekből kifolyólag a részvénypiac egészének rövid távú kilátásait semlegesen ítéljük meg. Sokkal fontosabb jelenleg a belső összetétel mind földrajzi, mind pedig iparági szempontból.

Földrajzi szempontból a fejlődő részvénypiacok további felzárkózását tartjuk valószínűnek a mérsékeltebb gazdasági visszaesés, a feltehetőleg gyorsabb kilábalás, a jelenleg éppen gyengülő a dollár, a fejlődő országok többsége szempontjából elfogadható szinteken lévő olajár, valamint a rekordméretűvé szélesedő részvénypiaci árazási diszkont miatt.

Ezzel ellentétben pesszimistábbak vagyunk a fejlett részvénypiacokkal kapcsolatban. Ennek oka, hogy a legtöbb fejlett piaci részvényindex nagyon gyorsan visszapattant a válság előtti szintek közelébe, vagy afölé, az árazások meglehetősen feszítettek, a piac vélhetően makulátlanul végbemenő és gyors kilábalással számol. Az esetleges tovagyűrűző hatásokat, csődhullámot, vagy egy komolyabb második járvány-hullámot valószínűleg kevésbé árazza, hiszen az ingyenpénz korszakában jellemzően „félig tele a pohár”.

Eredeti tervünk alapján, április végén a portfólió részvényhányadát egy óvatos 10%-ban határoztuk meg. Ezt terveinknek (havi 5%-pont emelés, 12 hónapon át = max. 70%-os részvénysúly) megfelelően 25%-ra emeljük most július végén, a pénzpiaci eszközök terhére. Az 5%-os emelést ezentúl nem európai részvények, hanem fejlődő piaci részvények formájában valósítjuk meg. Ezentúl, a fejlett piaci részvényekből 5%-ot a magyar részvényekre csoportosítunk át. Emellett, a technológiai részvények súlyát minimálisra csökkentjük a portfólión belül.

A portfólióban az arany súlyát 25%-ra növeltük a növekvő bizonytalanság és a lazító jegybankok miatt, a nemzetközi kötvények terhére, melyekben nem látunk potenciált a jelenlegi hozamkörnyezetben. Az ingatlan kitettségünk minimális, továbbra is a portfólió 5%-át alkotja."

Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű. 

Találd meg a neked való befektetési alapot!
bankkártya utazó utazik kalap fiatal
babel étterem budapest
mobilfizetés shutter
Pf_nyugdijas_768gettyimages-625049826-20191213
wizzair_8
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Útikalauz kezdő befektetőknek.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző, elemző

Junior elemző, elemző
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
trader23