Előfizetői tartalom

Ezekkel a befektetésekkel kereshetted idén a legtöbb pénzt a tőzsdén

Portfolio
Gyakorlatilag töretlenül dübörgött a globális tőkepiaci rali 2021-ben, és általánosságban elmondható, hogy a tavaly év végén megnyitott részvény-, nyersanyag- és kriptovaluta-pozíciókon szépen lehetett keresni, sőt, inkább melléfogni volt nehéz a likviditásbőségtől fűtött raliban. Összességében az látszik, hogy a különböző nyersanyagpiaci termékek voltak az idei év egyik legnagyobb nyertesei, de azért a részvényekre sem lehet panasz, hiszen például a magyar tőzsde is közel 16 százalékot emelkedett idén. Ezzel szemben kevés olyan fontosabb tőzsdei instrumentum van, amelynek esett volna idén az árfolyama, közéjük tartozik néhány mezőgazdasági nyersanyag, az arany, és a hosszú amerikai állampapírok.

Ha valaki feltenné a kérdést, hogy mi mozgatta a világ tőkepiacait az elmúlt 7 hónapban, akkor a két leginkább egyértelmű válasz a gazdasági újranyitás és az elszálló infláció lenne. Bár biztató jelek azért vannak, a globális járványt még továbbra sem sikerült legyőzni és az eredeti koronavírusnál jóval fertőzőbb delta-variáns egyre több országban jelenik meg, amely miatt több ország újabb szigorításokra kényszerült, ami visszavetheti az amúgy is lassuló gazdasági növekedést.

Ahogy egyre több helyen újraindult a gazdaság, elszállt a nyersanyagok ára, és gyakorlatilag a legjobban teljesítő eszközök között szinte kizárólag nyersanyagpiaci termékeket találunk, az etanol, a réz, vagy a repce ára is két számjegyű mértékben emelkedett idén, de az olaj is jelentős mértékben drágult, amelyet már itthon is a bőrünkön érezhetünk, hiszen az üzemanyagok soha nem voltak ennyire drágák a hazai kutakon és szerdától még tovább emelkedik a benzinár.

A vesztesek között ott látjuk az amerikai állampapírokat, de néhány mezőgazdasági nyersanyag, és az arany, valamint az ezüst is gyengén teljesített idén.

Miről szól még a cikk?

  • Utánajártunk, hogy mely befektetésekkel lehetett a legtöbb pénzt keresni a tőzsdén.
  • Megnéztük, mely nyersanyagokon lehetett a legnagyobb hozamot elérni.
  • Látványos ábrán mutatjuk be, hogyan alakultak az erőviszonyok a világ tőzsdéin és a magyar piacon.
  • A legnépszerűbb kriptovaluták teljesítményét is górcső alá vesszük.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés