phillips
Befektetés

Szárnyaltak a Christie’s és a Phillips aukciósházak 2022 első féléves bevételei

műtárgy.com
Milyen magasra emelkedhetnek az aukciós eladások? Továbbra is felfelé ível a globális műtárgypiac? Hogyan alakul a járványból kilábaló művészeti piac élő és online aukcióinak forgalma, illetve válságba kerültek-e a művészeti NFT-k? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Christie’s és a Phillips első féléves bevételi adatairól készült elemzés.

Christie's

Az aukciósház beszámolója szerint a teljes forgalom 2022 első félévében elérte a 4,1 milliárd dollárt, amely a Christie’s legjobb teljesítménye 2015 óta. Az ázsiai vevők és az NFT-eladások tekintetében azonban mégis felhők gyülekeztek a horizonton.

A Christie's által az év első felévre vonatkozóan közzétett, egetverő számok egészen megdöbbentőnek tűnhetnek, különösen, mivel a világ továbbra is a kétéves megtorpanásból igyekszik kilábalni.

Adrien Meyer a pódiumon a Christie's december 2-i, New York-i árverésén. Forrás: Artnet News

Guillaume Cerutti vezérigazgató július 12-én egy újságírókkal és a Christie's több mint egy tucatnyi, a világ minden tájáról érkező felsővezetőjével tartott Zoom telefonbeszélgetésen arról számolt be, hogy a teljes forgalom 2022 első hat hónapjában elérte a 4,1 milliárd dollárt, amely 18 százalékos növekedést jelent a Christie’s-nek 2021 első félévéhez képest.

Ez volt az aukciósház legjobb teljesítménye 2015 óta, és még a 2018-as első félévet is felülmúlta, amikor rekordösszegért, 835 millió dollárért adták el a nagy múltú Rockefeller-gyűjteményt.

A 2022-es első félévi eredményeknek több értelme van, ha az aukciósház lezárások utáni stratégiai újításait vesszük számra, amikor is elkezdte átszervezni az aukcióinak struktúráját, és a fejlett technológiát felkarolva hibrid eladásokat is megvalósított. Ez nem csak abban segített a Christie's-nek, hogy lehetővé tegye az eladók számára a Brexit és más fizikai vagy szállítási kihívások okozta problémák elkerülését, hanem a fiatalabb vevők globális részvételét is ösztönözte, akik kényelmesen tudtak online licitálni még a legjobb tételekre is.

A legutóbbi eredmények „kihívásokkal teli gazdasági és politikai környezetben születtek, részben a műtárgypiac természetes rugalmasságának, részben pedig a Christie's üzleti modelljének az elmúlt évek során végrehajtott átalakításának köszönhetően” - mondta Cerutti.

Ehhez hozzájárult, hogy az aukciósház tavaly tavasszal olyan lenyűgöző műtárgyakat szerzett, mint Thomas és Doris Ammann egykori svájci kereskedők és műértők híres gyűjteménye, a legendás New York-i és texasi ízlésvilágot teremtő Anne Bass gyűjteménye, vagy a szürrealista művészeti gyűjtemény, amelyet Rosalind Gersten Jacobs és Melvin Jacobs divatcégek vezetői gyűjtöttek össze.

Andy Warhol Shot Sage Blue Marilyn-je a Christie’s aukcióján. Forrás: The Art Newspaper

Az Ammann-gyűjteményből származott a szezon legdrágább tétele, Andy Warhol Shot Sage Blue Marilyn (1964) című műve, amely 195 millió dollárért kelt el, és ezzel a valaha eladott legdrágább 20. századi műalkotás lett, annak ellenére, hogy nem sikerült túlszárnyalni az eladás előtti 200 millió dolláros becsült értéket.

Alex Rotter, a Christie's művészeti vezetője elmondta, hogy az aukciósház két elemre összpontosít ebben a kritikus pillanatban: „Továbbra is egyrészt az általunk létrehozott technológiára, másrészt az élményre fogunk koncentrálni” - mondta.

A Christie's a májusi nagyszabású aukciós kiállításai során minden eszközt bevetett, beleértve a vörös szőnyeggel borított bejáratot a Warhol Marilyn galériába vagy a szürrealista kulcslyuk alakú ajtót a Jacobs gyűjteménybe.

Az eredmények nem csak a felső kategóriába tartozó értékesítéseken múltak: Rotter a napi eladásokat is kiemelte, ahol 17 új művészrekord született. „Lendületet kaptak az új gyűjtők, akik új árakat állítottak fel” - mondta.

Azonban nem minden mondható rózsásnak - az üzlet több kulcsfontosságú ágazata is visszaesett a tavalyi évhez képest. Az első félévben regisztrált, mintegy 600 millió dollár értékű magáneladások elmaradtak a tavalyi, valamivel több mint 850 millió dolláros értéktől -bár a Christie's szerint az eredmény még mindig a második legjobb eredmény az elmúlt öt évben. A személyes részvétellel megrendezett árverésekhez való visszatérés miatt talán nem meglepő a magáneladások csökkenése, amelyek minden jel szerint 2020 és 2021 között szárnyaltak.

Sokkal meglepőbb az ázsiai kereslet lassulása. A Christie's szerint az év első felében az ázsiai régióból érkező vevők a globális aukciós eladások 22 százalékát tették ki - az egy évvel korábbihoz képest közel 40 százalékkal kevesebbet. Az amerikai kontinens vásárlói eközben 44 százalékát adták az aukción vásárlóknak. 

Az NFT-k eladásai is egészen másról árulkodtak, mint 2021 első félévében, amikor a Christie's Beeple Everydays: The First 5,000 Days című munkájának 69 millió dolláros eladásával elindította a piaci őrületet. Ez az eladás hozzájárult ahhoz, hogy a Christie's NFT-eladásai 93 millió dollárra emelkedtek. Ezúttal ennek töredékét hozta a digitális művészetet vásárló közeg: összesen 4,8 millió dollárt. A Christie's idei NFT-értékesítésének eddigi csúcstétele Refik Anadol Living Architecture: Casa Batlló című műve volt, amely 1,4 millió dollárért kelt el.

„Az NFT-k piaca az első igazi tartóssági teszt előtt áll” - mondta az aukciósház. „A változó piac hatásaira a gyűjtők úgy reagálnak, hogy a legjobb digitális művészeket kiemelik a többi közül, és egy olyan kánon köré tömörülnek, amely nagyobb eséllyel éli túl a szélesebb kriptopénzpiacok zűrzavarát. A Christie's továbbra is erősen elkötelezett a digitális művészet és az NFT-k iránt.”

Phillips

A Phillips aukciósháznak 2022 első féléve rekordot jelentett: az aukciós- és magánértékesítésekből származó bevétele elérte a 746 millió dollárt.

A Christie's erős eredményeit követően a Phillips aukciósház közölte, hogy 2022 első félévének globális eladásai elérik a 746 millió dollárt, ami jelentős, 37 százalékos növekedést mutat 2021 első félévéhez képest (amely 542,7 millió dollár volt).

Az aukciós eladások bevételei 590 millió dollárra emelkedtek, ami 30 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakában jelentett 452 millió dollárhoz képest. Ezen felül a magáneladásokból származó bevétel is nőtt, 156 millió dollárra, ami 72 százalékos emelkedést jelent. A magánértékesítések megugrása még lenyűgözőbb, ha figyelembe vesszük, hogy a nagy aukciósházak nagyrészt visszatértek a szokásos éves értékesítési naptárhoz, bár rugalmasabb időpontokkal, mivel a legtöbbjük a személyes és az online értékesítés hibrid formáját alkalmazza.

Stephen Brooks, a Phillips vezérigazgatója „a rendkívüli növekedés szezonjának” nevezte a cég történetének legsikeresebb aukciójának megrendezésétől kezdve a hongkongi és Los Angeles-i terjeszkedésük bejelentéséig tartó időszakot.

Jean-Michel Basquiat: Untitled (1982). Forrás: Artnet News

Az eredmények között szerepelt a Phillips történetének legnagyobb értékű tétele - Jean-Michel Basquiat monumentális, cím nélküli festménye a japán milliárdos, Yusaka Maezawa gyűjteményéből, amely májusban 85 millió dollárért kelt el. Nevezetesen Maezawa 2016-ban 57,3 millió dollárért vásárolta a Christie's-nél, amikor Adam Lindemann New York-i gyűjtő adta el a képet.

Máshol a Phillips megjegyezte az óraeladások erősségét, beleértve „egy példátlan 18 hónapos sorozatot, amelyben minden aukcióra került óra elkelt”. Az óraárverések 127,2 millió dollárt tettek ki az első félév bevételéből. 

Az aukciósház jelentése szerint a vevők 44 százaléka az online és a személyes részvétellel megrendezett árveréseken első alkalommal vásárolt. A Phillips pedig Ázsia fontosságát is kiemelte a folyamatos növekedésben, megjegyezve, hogy az ázsiai vásárlók 35 százaléka Y-generációs gyűjtő volt.

A számottevő eredmények mellett a Phillips bejelentette első Los Angeles-i kirendeltségének megnyitását. Az új galéria idén ősszel nyílik meg a nyugat-hollywoodi Nemo Street-en, ami a közlemény szerint megerősíti a nyugati part fontosságát a globális piacon.

De mi rejtőzik a kiemelkedő adatok mögött?

A Sotheby’s páratlan Macklowe-gyűjteményből rendezett aukciója 922 millió dollárt hozott összesen, Andy Warhol: Shot Sage Blue Marilyn (1964) c. képe közel 200 millió dollárért kelt el a Christie’s által rendezett árverésen, a Phillips modern és kortárs művészetből álló, vegyes tulajdonú műtárgyakból álló 225 millió dolláros aukciója rekordot jelent a cég számára. De valóban bátran ki lehet jelenteni, hogy szárnyalnak az eladások, vagy nagyobb elvárásokkal kellene fordulnunk a művészeti piac felé?

„A műtárgypiac már nem foglalja magában a teljes piacot, csak az aukciókat. Valójában csak erről beszélnek az emberek.” - mondja Lisa Schiff, az amerikai székhelyű SFA Art Advisory alapítója, kommentálva azt az előnyt, amelyet a livestream technológia (amely a Sotheby’s májusi kiemelt aukciós hetén 3,6 millió online nézőt vonzott) és a globális marketing adott a Covid megjelenése óta. Az aukciósházaknak a műtárgypiac szélesebb körű megítélésének alakítására való képessége azonban túlzó üzenetekhez vezetett.

A Sotheby's adatai szerint a három fő aukciósház legutóbbi New York-i eladássorozata volt „a piac eddigi legnagyobb aukciós szezonja”. A londoni székhelyű Pi-eX műtárgypiaci elemző cég által összeállított számok azonban nem értenek egyet ezzel a kijelentéssel. Függetlenül gyűjtött adataik azt mutatják, hogy a májusi valójában a harmadik legnagyobb bevételt hozó aukciósorozat volt: a 2,84 milliárd dolláros végösszeg elmaradt a 2018 májusában elért 2,93 milliárd dollártól és a 2015 májusában elért 2,89 milliárd dollártól.

Warhol Marilynje, amelyet a sajtó sokszor minden idők egyik legikonikusabb festményeként emlegetett, mégis a 200 millió dolláros becsült érték alatt talált gazdára. Talán azért, mert a 60 éve elhunyt hollywoodi szupersztár már nem az a hiteles ikon, aki egykor volt? Vagy a közönség egyszerűen úgy gondolta, hogy van jobb módja is annak, hogy ennyi pénzt elköltsenek, mint a művészet?

Az biztos, hogy a Sotheby's két aukcióján elkelt Macklowe-gyűjtemény 65 művével elért 922 millió dolláros összbevétel a bizonyíték arra, hogy az elvált házaspár klasszikus manhattani ízlése olyan művészek iránt, mint Warhol, Rothko, Twombly és Richter, jelentős vonzerővel rendelkezik. A híresztelt 650 millió dolláros garanciát jóval meghaladó bevétel hangsúlyozza, hogy ezek a nevek tartós „blue-chip” (vezető pozícióval rendelkező művészek alkotásai, amelyek stabil helyet foglalnak el a műtárgypiacon) befektetésnek számítanak, különösen, ha egy régóta fennálló, neves gyűjteményből kínálják őket.

Érezhetően kisebb volt azonban a kereslet a befutott nevek nagy értékű művei iránt, amikor azokat névtelen eladók ajánlották fel külön-külön.

A Forbes szerint a világ milliárdosainak száma - azoké az egyéneké, akik kényelmesen tudnak 200 millió dollárt költeni egy műtárgyra - a 2011-es 1209-ről 2021-re 2755-re nőtt, összesített vagyonuk pedig majdnem háromszorosára, 4,5 billió dollárról 13,1 billió dollárra emelkedett. Ugyanebben az időszakban a képző- és iparművészeti alkotások globális aukciós eladásai 32,4 milliárd dollárról 26,3 milliárd dollárra csökkentek - derül ki az Art Basel és a UBS éves műtárgypiaci jelentésének adataiból.

„A művészeti piac az elmúlt tíz-tizenöt évben stagnált.” - mondja Roman Kräussl, a Luxemburgi Egyetem pénzügyi professzora, a 2016-os Does it Pay to Invest in Art? A Selection-Corrected Returns Perspective című tanulmány társszerzője.

„Talán a legvagyonosabb réteg rájön, hogy a sok adat mellett a hozamok nem kétszámjegyűek.” - mondja Kräussl. „Ha kiszámítom a művészet hozamát, az körülbelül 5%, a költségekkel együtt.” Összehasonlításképpen, az S&P 500 részvények az elmúlt tíz évben átlagosan 14,7%-os éves hozamot hoztak a Business Insider szerint.

„Azok az emberek, akik olyan blue-chip műtárgyakat vásárolnak, mint egy 25 millió dolláros klasszikus Richter-kép, nem elsősorban befektetésként veszik, hanem leginkább inflációs fedezetként” - mondja Kräussl.

Lucy Bull: Special Guest (2019). Forrás: The Art Newspaper

De mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik hat- és hét számjegyű összegeket licitálnak olyan fiatal, Instagramon is népszerű művészek festményeire, mint Anna Weyant, Flora Yukhnovich és Lucy Bull, amelyek nemrég öt számjegyű összegért keltek el galériákban? Befektetési céllal vásárolnak?

Kräussl és sok más piaci megfigyelő számára ez egyszerűen annak a jele, hogy a túl sok likviditással rendelkező ügyfelek fiatalabb korosztálya túl kevés divatos név kevés elérhető művét hajszolja. A vevők pedig elég jómódúak ahhoz, hogy ne törődjenek túlságosan a befektetéssel.

„Eladtál egy startupot 50 millió dollárért. Fehér falaid vannak. Mit teszel oda? Nem egy Richtert. Az régimódi. De az emberek félnek attól, hogy értéktelen művészetet vesznek.” - mondja Kräussl.

A Phillips által New Yorkban elért 225 millió dolláros rekordösszeg, amely évek óta a feltörekvő művészetre specializálódott, valamint a Sotheby's 72,9 millió dolláros The Now aukcióján a „napjaink legizgalmasabb művészeinek” 23 művét kínáló aukció 72,9 millió dolláros árverése jól jellemzi ezt az átállást. A David Kordansky által képviselt Los Angeles-i Lucy Bull 2019-es absztrakt művéért adott 907 200 dollár egyike volt a Sotheby's kilenc új aukciós rekordjának. A Bull-műalkotás az eladás előtti becsült ár több mint tízszereséért kelt el.

„Nincs itt semmi, aminek a hagyományos értékteremtő forgatókönyv szerint értelme lenne.” - mondja Schiff. Továbbra is meg van győződve arról, hogy bár rengeteg pénzt lehet keresni az értékesítésekkel, a művészet olyan befektetés, amely hosszú távon jobban teljesít. „Pénzt lehet keresni vásárlással és eladással.” - teszi hozzá. „[De] egy vagyont lehet keresni a tartással is”.

Macklowéknak ez sikerült is, bár fél évszázadba telt, mire eljutottak odáig. Vajon a mai digitalizált műtárgyvásárlók és -eladók tudnak-e ennyit várni?

Forrás: Artnet News, The Art Newspaper

Címlapkép: A Phillips júniusi aukciója Londonban. Forrás: Artnet News

Találd meg a neked való befektetési alapot!
tőzsde részvény
Mol Dunai Finomító Dufi benzinkút kőolajfinomító
cser-palkovics andras
zaporizzsjai-atomeromu-ukrajna

Holdblog A pénz valódi értéke

(Archívumunkból 2019)   Értékalapú befektetőként törekednünk kell arra, hogy olcsó eszközöket tartsunk a portfóliónkban....

2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Model Validation Quantitative Analyst

Model Validation Quantitative Analyst
Díjmentes online előadás
Hogyan működik a tőzsde, mik az alapok, hogy válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát?
Díjmentes online előadás
Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni?
Bosch_kiállítás