Nagy várakozások előzte meg január 6-át az Nvidia befektetői részéről, ugyanis ezen a napon mutatta be a Las Vegas-i CES 2025 technológiai konferencián a cég a legújabb termékeit. A cég vezérigazgatója, Jensen Huang többek között robotok és autók képzését szolgáló mesterséges intelligenciát, továbbfejlesztett gaming chipeket, és a cég első asztali számítógépét is bemutatta, miközben az üzleti bővítési lehetőségeit is felvázolta.
A látottaknak a befektetők is örültek, legalábbis kezdetben: tavaly november óta először tudott új történelmi csúcson zárni az Nvidia árfolyama, ráadásul rövid időre a vállalat még az Apple-t is megelőzte a világ legértékesebb tőzsdei vállalatának rangsorában.
Az öröm azonban nem tartott sokáig. Amellett, hogy az Nvidia esetében a klasszikus "buy the rumor, sell the news" jelenséget láthattuk, fontos azt is kiemelni, hogy bár Jensen valóban izgalmas híreket osztott meg a piaci szereplőkkel, de az eseményen főként a leginkább játékokra és a fogyasztói PC-s alkalmazásokra szánt új grafikus feldolgozó egységeire (GPU) összpontosított.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!