
A Citadella Alap portfóliókezelője az amerikai piaci folyamatok kapcsán megemlíti:
azt látjuk, mint amit bármely fejlődő piaci válságnál látunk: gyengül az ország devizája, emelkednek a kötvényhozamok, esnek a részvények.
A szakember nem látott még ilyet az elmúlt 30 évben az Egyesült Államokban, viszont felidézték benne az elmúlt néhány hét amerikai piaci eseményei a latin-amerikai, dél-kelet-ázsiai országok példáit, de ez történt Magyarország esetében is, 1998-ban, 2008/9-ben vagy 2011/12-ben.
Mindez akkor szokott történni, hogyha az adott országba, annak eszközeibe, gazdaságpolitikájába és/vagy politikai vezetésébe vetett hit meginog - értékeli a helyzetet a profi befektető, aki hozzáteszi: ilyenkor a befektetők mind egyszerre akarnak menekülni a hirtelen bizonytalanná vált régióból/országból.
Zsiday Viktor szerint már az önmagában elképesztő, hogy ez megeshet a világ legnagyobb gazdasági/pénzügyi/katonai hatalmával.
A Portfolio a napokban az elsők között írta meg az egész világpiacon, hogy olyan mértékben eldurvulhat az amerikai kötvénypiaci helyzet, aminek messzemenő következményei lehetnek.
Az elmúlt napokban a Portfolio Checklist adásaiban is kiemelten foglalkoztunk a vámháború következményeivel:
Zsiday Viktor megállapítja:
a kár, úgy tűnik már megtörtént: az USA-ba vetett bizalom megingott.
Azt is felidézi, hogy úgy tűnik, megyőzték arról Donald Trumpt, hogy mennyire kártékony a vámháború elindítása, és elegendő a valódi gazdasági ellenségre, Kínára koncentrálni. A szakember szerint nem lehet tudni meddig tarthat ez a tőkemenekítési folyamat, a fejlődő piacok esetében hullámokban szokott jönni.

Fura szerepcsere: Argentína egy-két éve úgy viselkedik, mintha egy überfegyelmezett germán jegybankár irányítaná, az USA pedig úgy, mint régen Argentína - értékelte Zsiday, aki szerint a gazdaságpolitikában bármit meg lehet csinálni (ezt sok fejlődő piaci válságon nevelkedve megtanultam), viszont minden tettnek van következménye.
Az amerikai dollár régóta nem látott mélypontjára zuhant az elmúlt napokban az euróval szemben.

Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Majd egy év után szorult ki Kijev a kulcsrégióból, áttörés jöhet a tárgyalásokban - Háborús híreink hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül.
Elismerte Észak-Korea: katonákat küldtek Oroszországba
Az orosz bejelentés után nem volt értelme titkolózni.
Mit csinál az MNB a kamatokkal? Kettészakadt az elemzői tábor
Holnap újra összeül a monetáris tanács.
A héten kiderül, hogy Trump földbe döngölte-e a növekedést
Az amerikai finanszírozási terv lehet a nagy show.
Exkluzív interjú Donald Trump Jr.-ral: "A kormányok és a magánszektor összekapcsolása a feladatom"
Budapesten járt az amerikai elnök fia, a Portfolio által rendezett eseményen nyilatkozott nekünk.
Már látni a fényt az alagút végén: Bessent szerint közeleg Amerika nagy megállapodása Kínával
Trump tárgyalási technikáit is dicsérte.
Kiderült: Magyarország szomszédjában építik meg az európai fegyverkezéshez kulcsfontosságú hadihajókat
Nőtt a rendelés darabszáma.
Kína AI-ban is leversenyez mindenkit
Peking legutóbbi karácsonyi ajándéka a Nyugatnak a DeepSeek nevű AI-bomba volt, amely komoly felfordulást okozott a Wall Streeten, legalábbis annak techorientált részén. A nyugati féltekén...
T
Egy despota harca a piaccal
Egy fékeket vesztett rezsim épp visszaél egy fékevesztett helyzettel. Amióta Erdoğan az elnök, a török líra folyamatosan gyengül. Ez a folyamat az elmúlt négy évben...
The post Egy despota ha
Sokszínűség és befogadás: ESG fókuszban a vállalati kultúra
A fenntarthatósági szempontok (ESG - Environmental, Social, Governance) ma már nem csupán a környezetvédelemről és a szabályozási megfelelésről szólnak. A \"Social\" (társadalmi) pillér ugya
Lassan, de zöldül a globális villamosenergia-termelés
Kedvező folyamatok látszanak a villamos energia terén is, hiszen a tavalyi termelésnövekedés nyolcvan százalékát már a megújuló energiaforrások és a nukleáris energ
Háromszor annyiból enni tízmilliókba kerül!
Amikor online feljön a kérdés, hogy mennyit költenek az emberek ételre, legtöbbször már nem is válaszolok. Ennek fő oka, hogy a mi családunk költései annyival le vannak maradva a tipikustól (
Zöld hidrogén és ipari kereslet: segíti-e a tagállamok kibocsátáscsökkentését az EU hidrogénstratégiája?
A zöld hidrogén uniós bevezetését a tagállami eltérések, a növekvő költségek és a szabályozási bizonytalanságok lassítják.
Elszigetelt bunkerek versengése - Mind autarkisták leszünk
Greg Jensen a Wall Street Journal hasábjain megjelent \"Mind merkantilisták vagyunk\" írása Milton Friedman 1965-ös \"Mind Keynesiánusok vagyunk\" kijelentését próbálta átformálni a modern kor
Az AI hatása a gazdasági fejlettség egyenlőtlenségeire: előnyt növel vagy lemaradást csökkent?
A kutatások és történelem alapján mely országok lehetnek az AI nyertesei és ez mitől függ? Az egyes országokban eltérő mértékben érvényesülhet az AI potenciális növekedési hatása, amit

Óriási siker az új Duna-parti negyed, itt tart az építkezés (x)
A budapesti átlagot is felülmúlja a Marina City iránti kereslet

- Utódlás: Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója
- Karnyújtásnyira volt az ukrajnai háború lezárása – Tényleg egyetlen dolog miatt borul most minden?
- Mától kaphatók az új lakossági állampapírok – melyikbe érdemes most befektetni?
- Brüsszel bekeményít: az EU komolyan nekimegy a belső fenyegetéseknek
- Elhunyt Ferenc pápa - Egy korszak ért véget a katolikus egyházban
Évtizedek óta nem látott változás az OTP-nél – Mi jöhet most?
Csányi Péter veszi át édesapjától a vezérigazgatói pozíciót.
Megállíthatatlan a földek drágulása, de nem mindenki profitálhat belőle
Drámai áremelkedés tapasztalható: 2010 óta közel négyszeresére emelkedtek a termőföldárak Magyarországon.
Miért járt kétszer Magyarországon Ferenc pápa? És mi lesz az egyházfő öröksége?
A Checklistben Hortobágyi T. Cirill főapátot, a Pannonhalmi Főapátság vezetőjét kérdeztük.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.