
Pluszban zárt Amerika
A vezető amerikai részvényindexek erősödnek hétfőn, mert a befektetők a közel-keleti konfliktus vártnál kisebb eszkalációját pozitívan értékelték.
- A Dow 42 515 ponton zárt, ami 0,75 százalékos emelkedést jelent.
- Az S&P 500 index értéke 6 033 pont lett, 0,94 százalékkal került feljebb.
- A Nasdaq 19 701 ponton fejezte be a napot, ami 1,52 százalékos pluszt jelent.
A WTI típusú kőolaj ára több mint 2 százalékot esett, 71 dollár környékére, miután az éjszaka még 77 dollár felett is járt. A piaci megnyugvás hátterében az állhat, hogy Irán – diplomáciai források szerint – több országot, köztük Szaúd-Arábiát is felkért, hogy közvetítsenek Donald Trumpnál egy izraeli tűzszünet érdekében, cserébe Teherán engedékenyebb lehet a nukleáris tárgyalásokon.
Optimizmus uralja az amerikai tőzsdéket
A vezető amerikai tőzsdeindexek határozott pluszban járnak hétfőn, ahogy a befektetők némileg enyhülő geopolitikai feszültségekben bíznak.
- A Dow 42 483 ponton áll, ami 0,68 százalékos emelkedést jelent.
- Az S&P 500 jelenleg 6 028 pont körül mozog, 0,85 százalékkal feljebb.
- A technológiai túlsúlyos Nasdaq 1,39 százalékos pluszban van, 19 677 ponton.
Az olaj ára eközben jelentősen esett: a WTI típusú kőolaj hordónkénti ára közel 2 százalékkal 71 dollárra csökkent, miután a hétvégi éles katonai lépések után hétfőn enyhébb hangok érkeztek Teheránból.
Irán a sajtóhírek szerint nem kíván további eszkalációt, és hajlandónak mutatkozik a tárgyalások újraindítására, ha az Egyesült Államok nem vesz részt közvetlenül az izraeli támadásokban.
Erősödnek az amerikai indexek
A vezető amerikai részvényindexek emelkednek hétfőn, miközben a befektetők a közel-keleti konfliktus alakulását figyelik.
- A Dow 42 557 ponton áll, ami 0,85 százalékos emelkedést jelent.
- Az S&P 500 index 6 034 ponton forog, ez 0,95 százalékos pluszt jelent.
- A technológiai túlsúlyos Nasdaq 19 690 ponton jár, ami 1,46 százalékos erősödésnek felel meg.
A piaci hangulatra némi megkönnyebbülést hozott egy hétfői sajtóértesülés, amely szerint Irán jelezte: nyitott lehet az egyeztetések újraindítására, feltéve, hogy az Egyesült Államok nem vesz részt Izrael oldalán a támadásokban. A hírek szerint Teherán Izrael felé is azt üzente, hogy a konfliktus maradjon ellenőrzött keretek között.
Emelkedéssel zárt a magyar tőzsde, több kispapír ralizott
A nemzetközi piacokkal összhangban a magyar tőzsde is pluszban zárt, miközben több kisebb részvény is jelentős emelkedést produkált.

Esik az arany
Az arany menedékeszköz révén emelkedett a közel-keleti események kapcsán múlt pénteken, ma viszont gyakorlatilag visszaadta az akkori emelkedését, jelenleg 1,1 százalékos mínuszban van a sárga nemesfém árfolyama.

Szakad az olajár
A közel-keleti fejlemények hatására begyorsult az olajár esése, a Brent jegyzése már 3,5 százalékos mínuszban van, miután Irán állítólag kezdeményezte a konfliktus deeszkalációját.

Ugranak a tőzsdék
Sajtóértesülések szerint Irán közvetítőkön keresztül jelezte az Egyesült Államoknak és Izraelnek, hogy szeretnének tárgyalni a harcok felfüggesztéséről és a nukleáris program korlátozásáról. A hírt követően begyorsult az emelkedés az amerikai tőzsdéken, a Dow és az S&P 500 1,1 százalékos pluszba került , a Nasdaq pedig már 1,3 százalékot emelkedett.

Emelkednek az amerikai tőzsdék
Emelkednek az amerikai tőzsdék, a Dow és az S&P 500 0,7 százalékkal került feljebb, a Nasdaq pedig 0,9 százalékot erősödött. Úgy tűnik, hogy a befektetők optimisták, hogy az Izrael és Irán közötti konfliktus hatásai limitáltak lehetnek. A konfliktus eszkalálódása miatt megugró olajárak is mérséklődtek.

Kitart az emelkedés Európában, pluszban az amerikai határidős indexek
Az európai tőzsdéken továbbra is nagyrészt emelkedés látható, a Stoxx 600 index 0,4 százalékos pluszban van. Közben közeledünk az amerikai tőzsdék nyitásához, ahol a határidős indexek emelkedést vetítenek előre. A határidős Dow 0,6 százalékos, az S&P 500 0,7 százalékos, a Nasdaq pedig 0,9 százalékos pluszban van.

Óramű pontossággal mozog az OTP részvénye - Megbízható mesteri mechanizmus működésben
Május közepe óta nagyot esett az OTP, azóta fontos szintek között pattog, viszonylag kiszámítható pályát járt be. Mutatjuk, most mire érdemes figyelni.

Kispapírok nagy napja a magyar tőzsdén
Miközben a nemzetközi piacokon a befektetők a közel-keleti konfliktusra figyelnek, a magyar tőzsdén egyedi sztoriknak köszönhetően emelkedik több kisebb részvény árfolyama. Jelentős pluszba lendült a Delta Technologies, az Opus Global, a Waberer's, és a Gloster is.

Több mint 10 százalékot ralizott egy magyar részvény
Több mint 10 százalékot emelkedett a Delta Technologies árfolyama azt követően, hogy a társaság sajátrészvény-vásárlási programot jelentett be.

Akvizíciót jelentett be a Delta Technologies
A Robotizálunk Kft. 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról írtak alá szándéknyilatkozatot a Delta Technologies és a Robotizálunk tulajdonosai. Az akvizíció növekedési lehetőséget nyújt mindkét cég számára, egyúttal erősödnek szakmai kompetenciáik. A tranzakciót várhatóan a közeljövőben továbbiak is követni fogják.

Emelkedik a magyar tőzsde, jól teljesít az OTP
Jó hangulatban telik a kereskedés a magyar tőzsdén, a midcapek közül az Opus teljesít a legjobban, miután a cég ma bejelentette sajátrészvény-vásárlási programjának részletei. Közben a blue chipek közül a OTP árfolyama emelkedik a legnagyobb mértékben, 1,8 százalékos pluszban van a bankpapír, elsősorban technikai tényezőknek köszönhetően.

Nagy meglepetésre lemondott a Renault vezére
Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója váratlanul távozik posztjáról, hogy a Kering élére álljon, amely évek óta küzd a Gucci márka újjáélesztésével és a versenytársakkal való lépéstartással. A lépés nemcsak a részvénypiacokon vetett hullámokat, hanem egy új korszak kezdetét is jelentheti a luxusiparban, ahol most egy autóipari stratéga próbálja meg feléleszteni a megingott márkákat.

Kilőtt az Opus
Emelkedik az Opus Global részvényeinek árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette a sajátrészvény-visszavásárlási programjának részleteit. A részvény-visszavásárlások június 18-án indulnak, összértéke maximum 8 milliárd forint lehet.
Az Opus részvényei 5,3 százalékos pluszban állnak
a ma reggeli kereskedésben a nyitást követően, az átlagosnál magasabb részvénypiaci forgalom mellett.

Esik a Renault, ralizik a Kering
A Renault vezérigazgatója, Luca De Meo távozik az autógyártótól - közölte a vállalat vasárnap, nem sokkal azután, hogy a Le Figaro című lap arról számolt be, hogy átveszi a küszködő Kering luxuscég vezetését. A hírre ma esik a Renault árfolyama, 5,6 százalékos mínuszban van az autógyártó.

A Kering ezzel szemben 7,2 százalékot ralizott.

Emelkedik Európa
Pluszban kezdik a napot az európai tőzsdék, a DAX és a CAC 0,4 százalékot emelkedett, míg a FTSE 100 0,2 százalékot erősödött. A milánói börze is feljebb került 0,5 százalékkal, míg a spanyol piac 0,6 százalékot emelkedett.

Emelkedéssel kezdi a hetet a magyar tőzsde
Az európai tőzsdék többségéhez hasonlóan a magyar tőzsde is emelkedik, bár a blue chipek vegyesen teljesítenek.

Több mint egymilliárd forint értékben vett saját részvényeket a Magyar Telekom
Pénteken tovább vette saját részvényeit a Magyar Telekom, több mint egymilliárd forint értékben.

Kiderültek az Opus részvényvásárlásának körülményei
Az Opus Global tájékoztatja a befektetőket, hogy a 2025. április 8. napján közzétett rendkívüli tájékoztatásnak megfelelően 2025. június 18-i tőzsdei kereskedési naptól visszavonásig, de legkésőbb 2026. április 30. napjáig Opus Global törzsrészvényt vásárol.

Jöhet az ugrás az olaj árában
Az előzetes kereskedési adatok alapján a kőolajárak több mint 3%-kal emelkedhetnek ma, miután Izrael iráni földgázlétesítményeket támadott meg, fokozva a közel-keleti energiaellátás zavarától való félelmeket - jelentette a Cnbc.

Lépett Tajvan, bővül a feketelista
Tajvan feketelistára tette a kínai Huawei és SMIC vállalatokat, ezzel tovább igazodva az amerikai kereskedelmi politikához a Pekinggel növekvő feszültségek közepette - közölte a Cnbc.

Ugorhat az olajár
A pénteken nagyot ugró olajár esetében egyelőre nem láthatunk újabb markáns elmozdulást, továbbra is a már áprilisban is látott szinten áll a Brent jegyzése. Az iráni olajlétesítmények esetleges bombázása, vagy a Hormuzi-szoros lezárása vagy akár az erre tett fenyegetések is komoly ugrást hozhatnak a Brentnél, erre a piacra ma külön érdemes odafigyelni.

Mi történik az arannyal?
A klasszikus menekülőeszköznek számító arany egyelőre stagnál a mai kereskedésben, történelmi csúcsa környékén nyitotta a hetet a nemesfém jegyzése. Az izraeli-iráni helyzet további mérgesedése esetén az aranyár újabb emelkedése várható, az sem kizárt, hogy új csúcsra tör a jegyzés.

Mik a kilátások?
Kifejezetten rossz hangulatban indíthatják a napot az európai tőzsdék az iráni háború fejleményeit figyelve: a DAX 0,9 százalékot eshet, a CAC fél százalékkal, a FTSE pedig 0,4 százalékkal kerülhet lejjebb.
Az ázsiai tőzsdéken egyébként felemás hangulatban zajlik a kereskedés: a CSI 300 index 0,1 százalékos mínuszban van, de a Kaspi 0,5 százalékkal feljebb került, a Hang Seng index pedig 0,2 százalékos mínuszban van.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Mire figyelnek még a befektetők?
Sok izgalmas, a részvénypiaci folyamatokat markánsan befolyásoló gazdasági adat ma nem lát napvilágot: az Euróövezetből bérstatisztikák, míg az USA-ból a New York Fed konjunktúraindexe érkezik. Magyar fronton az MNB az április havi fizetési mérleg statisztikákat teszi közzé.
Mi történik az iráni háborúban?
A legfrissebb fejlemények a konfliktusról a következők:
- Az éjjel újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán Izrael központi részére, legalább három halálos áldozata van a támadásnak.
- Izrael bejelentette, hogy lebombázta az iráni forradalmi gárda különleges műveleti erőinek, a Kudsz-erőknek központjait Teheránban.
-
Néha hagyni kell őket harcolni, meglátjuk, mi történik"
- ezt mondta Donald Trump amerikai elnök az Irán-Izrael háborúról a tegnapi G7-csúcson, hozzátéve, hogy reméli, hogy ettől függetlenül megállapodnak egymással a felek.
Tovább szárnyalhat az olajár, főleg ha Irán most nem csak fenyeget
Az olaj világpiaci árának további emelkedése várható miután Izrael a hétvégén az iráni energia infrastruktúrát támadta – vélik a Bloomberg által megkérdezett elemzők. Pénteken már jelentősen, több mint 10%-kal drágult a nyersanyag, de a jelek szerint itt még nincs vége.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Elfogták a solymári bankrablási kísérlet gyanúsítottját
A bank 1 millió forintot ajánlott fel a rendőrségnek.
Megnövekedett sugárzást mértek Iránban, teljes a káosz a perzsa államban - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez- online előadás kezdő kereskedőknek
Amit a tőzsdéről mindeknek tudnia kell.
Trump erős fenyegetést küldött Iránnak
Állítása szerint ellenőrzésük alá vonták az iráni légteret.
Orbán Viktor a devizahitelesek ügyéről: "Az út járható"
De a kormány nem tervezi a törvények módosítását.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.