Mindenkit meglepett a Ryanair
Befektetés

Mindenkit meglepett a Ryanair

Portfolio
Több mint kétszeresére nőtt a Ryanair nettó nyeresége - főként a húsvéti időszaknak köszönhetően - az április-júniusi negyedévben, ráadásul a nyár hátralévő részére szóló foglalások is erősek - derült ki a cég jelentéséből.

A légitársaság a vártnál jóval magasabb, 820 millió eurós nettó nyereséget jelentett az első negyedévre, szemben az előző év azonos időszakának 360 millió eurós eredményével. Ez főként annak tudható be, hogy idén a húsvéti időszak áprilisra esett, míg tavaly március végére.

Az átlagos viteldíjak 21%-kal emelkedtek az előző év azonos negyedévéhez képest, köszönhetően a húsvét időzítésének és a vártnál kissé erősebb utolsó pillanatos foglalásoknak

- mondta Michael O'Leary vezérigazgató.

Az ír légitársaság, amely utasszámban Európa legnagyobb szereplője, közölte, hogy nem tapasztalja a néhány versenytárs által jelzett, a szokásosnál későbbi foglalási trendet.

Összességében a foglalások jók"

- nyilatkozta Neil Sorahan pénzügyi igazgató, hozzátéve, hogy a fogyasztói bizalom nagyon erős.

A július-szeptemberi negyedévben, amikor az európai légitársaságok nyereségük legnagyobb részét realizálják, a Ryanair várhatóan szinte teljesen visszanyeri a tavalyi 7%-os viteldíj-csökkenést, amikor a gyenge fogyasztói hangulat és az online utazási irodákkal folytatott vita negatívan hatott az eredményekre.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a brit fapados versenytársak, az EasyJet és a Jet2 közelmúltbeli nyilatkozatairól, miszerint az ügyfelek később foglalnak, Sorahan azt válaszolta:

Egyáltalán nem tapasztalunk ilyen trendeket .A versenytársak valószínűleg a Ryanair és az online utazási irodák közötti vita rendezésének negatív hatásait érzékelik."

A Ryanair éves nyeresége nagymértékben függ az augusztusi és szeptemberi utolsó pillanatos foglalások erősségétől, de O'Leary szerint a viteldíjak fellendülése észszerű nyereségnövekedéshez vezethet a március 31-ig tartó pénzügyi évben.

A Boeing legnagyobb európai ügyfeleként a Ryanair különösen ki van téve a kereskedelmi repülőgépekre esetlegesen kivetendő vámoknak, de a légitársaság reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió megállapodhat a kereskedelmi repülőgépek mentességéről.

Mindannyian reménykedünk, és talán egy kicsit bizakodóak is vagyunk, hogy valami megoldás születhet"

- mondta Sorahan pénzügyi igazgató.

Forrás: Reuters

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Ricardo

Összeadás, kivonás, rombolás

A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös

Holdblog

Szegény ország, több ima

A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá

KonyhaKontrolling

Mennyit költs egyetem alatt?

A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep

Ricardo

Kolnai, utópia, ChatGPT

Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?

Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.

Ez is érdekelhet