Előfizetői tartalom

309 felett ragadt a forint

Portfolio
Több kedvezõ fejlemény is segített a nemzetközi befektetõi hangulat határozott javulásában tegnap délután óta, de ez csak ma délelõtt segítette a forintot. A reggeli lendületes erõsödéssel 310-rõl 308-ig jutott a forint az euróval szemben, majd a devizahiteles témában érkezett európai bírósági jelzések mellett elbizonytalanodás, illetve visszagyengülés következett. Délután aztán egy újabb enyhe erősödési hullámot láthattunk az összességében kedvező nemzetközi légkör mellett.Fontosabb részletek A külpiaci hangulatjavulásban Yellen beszédének üzenetei mellett segített, hogy az amerikai törvényhozás 2015 tavaszig megemelte az államadósság nominális plafonját, így rövid távon elhárult az eddig is minimális csõdveszély A hajnali kínai külkereskedelmi adatok a vártánál jobbak lettek, igaz továbbra is vannak olyan jelek, amelyek a gazdaság lassulására utalnak A magyar Alkotmánybíróság tegnap még nem döntött a magyar devizahiteles ügyben, ma viszont megkérdezett az Európai Bíróság fõtanácsnoki indítványa Ez felveti a tisztességtelen gyakorlat lehetõségét a devizahiteles szerzõdésekben, ami megteremtheti a magyar bíróság számára a lehetõséget, hogy a tisztességtelenséget vizsgálhassa, utólag „belenyúlhasson” a szerzõdésekbe

2014. február 12. 21:41 Megosztás Gyengül a forint Az amerikai részvénypiacok a nyitás óta lefelé csorognak, ezzel párhuzamosan gyengülnek a fejlődő és a feltörekvő országok devizái. A forint az euróval szemben a nap eleji 308-ról ismét 309 fölé...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés