dollár forint
Deviza

Hullámvasútra küldte a dollár a forintot

Portfolio
Kis korrekció látszik a dollár árfolyamában az utóbbi napok szárnyalása után, ez pedig jó hír lehet a feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak is. Így lehet, hogy egyelőre megússzuk a 380-as szint áttörését az euróval szemben.

Előbb erősödés, majd gyengülés

A kora délelőtti órákban még a forint erősödését láthattuk az euróval szemben, párhuzamosan azzal, hogy az euróövezet devizája kissé korrigálta az előző napi, dollárral szembeni gyengülését. Ennek megfelelően 379 közeli szintről 376,5 alá is benézett az EURHUF kurzus, ám aztán az erősödés megakadt.

Ugyanekkor az EURUSD újra az 1,05 felé vette az irányt, tehát ismét a dollárerősödés hozta el a forint gyengülését. A hazai fizetőeszköz az euróval szembeni gyorsan a 380-as szint közelébe pattant, semmissé téve ezzel a nap eleji erősödést. Napon belül ez közel 1%-os gyengülést jelent, tehát továbbra is volatilis az árfolyam.

Kicsit megpihenhet a dollár, ami jó hír a forintnak is

Péntek reggel 377,76-nál járt a forint az euróval szemben, ez 0,15%-os erősödést jelentett a magyar deviza szempontjából tegnap estéhez képest. Az utóbbi napokban elsősorban a dollár erősödése mozgatta a devizapiacot, ez gyengítette a forintot is. Az árfolyam benézett 380 fölé is, de nem sokáig. A dollár erősödése a globális kockázatkerülés fokozódását mutatta, ez ellen pedig a forint sem tudott érdemben tenni. Ma Európa-szerte első negyedéves GDP-adatok érkeznek majd, elsősorban azokra figyelhetnek a befektetők. A dollárral szemben most 358,2-nél járunk, míg az angol font 448,6 forintba kerül.

A forint versenytársai közül a lengyel zloty 0,4%-os, a cseh korona pedig 0,1%-os erősödéssel kezdte a napot az euróval szemben. Közben a feltörekvő piacon a török líra minimális erősödésben, az orosz rubel pedig leheletnyi gyengülésben van a dollárral szemben.

Az amerikai deviza tegnap 1,05 alatt is járt már az euróval szemben, ez ötéves csúcsot jelentett. Péntek reggel egyelőre kis korrekció látszik a piacon, az 1,0542-es szint 0,4%-kal magasabb a tegnap estinél. Persze egy hét alatt még így is 2,7%-os dollárerősödést látunk. A japán jen 0,4 százalékkal erősödött a dollárral szemben, míg az angol font fél százalékos javulásban van.

Címlapkép: Getty Images

ukrajna-terkep
ukran falu
orosz ukrán háború zászló
tankol_draga
Tematikus PR cikk
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Private Banking támogatási és advisory vezető

Private Banking támogatási és advisory vezető
2022. május 31.
Financial IT 2022
2022. június 8.
Portfolio Property X 2022
2022. június 1.
Portfolio Digital Transformation 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
tizezer forint bankjegy