Meghúzták a forintot, tűnékeny volt az erősödés
Deviza

Meghúzták a forintot, tűnékeny volt az erősödés

Portfolio
Ma délután közölték a hét legjobban várt statisztikáját, amely után már mindenki biztosra veszi a Federal Reserve őszi kamatcsökkentését. A vártnál jobb amerikai inflációs adatok után gyors erősödésbe kezdett a forint, de délutánra elillant a magyar deviza ereje.
Megosztás

Nyugalomban zárja az estét a forint

A csütörtöki napközben tapasztalható árfolyam változásokat követően estére már nem nagyon történt lényeges esemény a forinttal kapcsolatban, este 10-hez közeledve 394 forintot kell egy euróért fizetni.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Hasonló a helyzet a dollárral kapcsolatban is, jelenleg minimális mozgásokkal 362,6-os értéken áll.

Megosztás

Stabilizálódott a forint

A csütörtök délutáni jelentős kilengéseket követően estére megnyugodott a forint árfolyama az euróval szemben, jelenleg majdnem 394 forintot ér egy euró.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Délután is ugrál a forint

A forint árfolyama a délutáni erősödést követően visszaállt a 394-es szintre az euróval szemben, majd ezt követően egy újabb rövid erősödés volt. 17:20-ra viszont ismét jött a gyengülés, újra a korábbi 394-re.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Hasonló folyamatok zajlottak a dollárral kapcsolatban is, jelenleg 362 forintot kell fizetni egy dollárért.

Megosztás

Gyengülésbe fordult a forint

Az euróhoz képest egy gyors felszúrással egészen 394 fölé szökött az árfolyam, pünkösdi volt a forint királysága.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest is visszakorrigálás indult: már 362,5-362,1-nél jár a váltás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Elillant a forint momentuma

Az euró nagyrészt visszajött a forinthoz képest, azután hogy a váltás megjárta már a 392,4-es szintet is, most újra 392,9-393 környékén mozog a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nagy erősödésben az euró

Az EUR/USD árfolyamban már közel 0,6 százalékos erősödésben van a közös európai deviza, közel az 1,09-es szinthez, amivel megközelíti kéthavi csúcspontját is az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Egyhavi csúcsához közel a jen

Megugrott a japán jen a dollárral szemben csütörtökön, miután az adatok szerint az Egyesült Államok inflációja a vártnál sokkal jobban lehűlt az előző hónapban.

Piaci források szerint a dolláreladás nagy valószínűséggel az amerikai adatok utáni profitelvonás következménye, a kereskedők azonban továbbra is fokozottan figyelnek a japán hatóságok újabb beavatkozásának jeleire, hogy kimozdítsák 38 éves mélypontja közeléből a japán valutát. Az erősödés végül elindult, ahogy az várható is volt.

Egyelőre a dollár 2,1%-kal 158,3 jenre gyengült, ami közel egyhavi csúcsot jelent az ázsiai devizának.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Egyelőre itt lehet az alja

393-nál fékezett le a forint az euróhoz képesti erősödésben az amerikai inflációs adatok után. Kérdés, hogy itt megáll-e a piac.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárhoz képest egyelőre 360,5-ig tudott erősödni a magyar deviza.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Magabiztos a piac, hogy jön a kamatvágás

A kereskedők az inflációs adatok fényében megerősítették a fogadásokat arra vonatkozóan, hogy a Federal Reserve szeptemberben kezdi meg a kamatcsökkentést, miután egy kormányjelentés szerint az infláció csökkenni kezdett júniusban. A Reuters szerint körülbelül 85%-os esélyt adnak a vágásra a Fed szeptemberi ülésén, szemben a jelentés előtti körülbelül 70%-os eséllyel, amely azt mutatta, hogy a fogyasztói árak váratlanul estek a múlt hónapban májustól. A kereskedők decemberben egy második kamatcsökkentésre is megerősítették a várakozásaikat.

Megosztás

Leszúrt a forint az inflációs adatra

Az euróhoz képest gyorsan erősödni kezdett a forint, egészen 392,7-ig szúrt le az első öt percben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az euró pedig majdnem 0,5 százalékkal húzott fel a dollárhoz képest, így már 1,088 felett jár az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megérkezett az amerikai inflációs adat

Összességében a várakozásoknál jobb adatok jöttek és a szeptemberi kamatcsökkentés esélye emelkedhetett az adatok hatására. Mivel az utóbbi időben a reálgazdasági adatok és az előretekintő indikátorok is a gazdaság lassulásának irányába mutattak, ezért az eheti kongresszusi meghallgatásokon már az amerikai jegybank is megengedett hangnemet ütött meg.

Megérkezett az amerikai inflációs adat
Megosztás

Oldalazik a forint a nagy döntés előtt

A forint az euróhoz képest minimális elmozdulásban van a nyitó szintjéhez képest, napközben is csak egy szűk sávban, 393,45-394,45 között mozgott a válság. 

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az amerikai inflációs és munkanélkülisegély-kérelmekről szóló adatközlések előtt a dollárhoz képest enyhe, 0,18 százalékos erősödésben van a magyar deviza, 362,9-be kerül most egy zöldhasú. 365,5-nél látszik egy ellenállás, amit kedvező inflációs adatok esetében átvihet a forint, míg az 50 napos mozgóátlag által kijelölt támasz 362,5 körül húzódik.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Sokkoló megszorítások Franciaországban: a 10 milliárd eurós kiadáscsökkentés lehet a kezdet

Az Európai Bizottság a hírek szerint a következő francia kormánytól több mint 15 milliárd eurónyi költségvetési kiigazítást vár el, hogy megfeleljen az EU-s pénzügyi előírásoknak. Eközben a leköszönő kormány már egy 10 milliárd eurós konszolidációs csomagot mutatott be.

Sokkoló megszorítások Franciaországban: a 10 milliárd eurós kiadáscsökkentés lehet a kezdet
Megosztás

Gyengülget a forint két órával az amerikai adat előtt

Az euróhoz képest nem sokkal dél után már 394,3 felett jár az árfolyam, mivel ez a 30 napos mozgóátlag 394-es szintje felett van, ha az amerikai inflációs és munkanélkülisegély-kérelmek után is itt marad, akkor az megnyitja a teret a gyengülés felé.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Egyelőre a régiós inflációs adatokat emészti a piac

Stabil maradt a forint csütörtökön, miközben a piacok a legfrissebb közép-európai inflációs adatokat értékelték. A kedden közzétett júniusi magyarországi infláció a vártnál alacsonyabb volt, és a jegybank célsávján belül maradt. A Magyar Nemzeti Bank júniusban 25 bázisponttal 7,00%-ra csökkentette alapkamatát, jelezve, hogy az év második felében rendkívül korlátozott a mozgástér további kamatcsökkentésekre – írja napi devizapiaci elemzésében a Reuters.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Eközben a cseh korona kissé gyengült az euróval szemben, 25,366 eurón jegyezték a cseh fizetőeszköz, miután a vártnál alacsonyabb inflációs adatot közöltek.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A román lej stabilan 4,9750-en állt a közös valutával szemben, miután az infláció júniusban 4,94%-ra csökkent éves szinten. A közép-európai devizák szintén várják a nap folyamán esedékes amerikai inflációs adatokat, amelyek hatással lehetnek a dollár erejére és befolyásolhatják a regionális devizák értékét.

Megosztás

Újra gyengülget a forint

Lényegében stagnálásnak tekinthető a forint mai mozgása, csak óvatos elmozdulások vannak az euróhoz képest, de délelőttre egy rövid erősödő periódus után most újra 394,1 felett mozog a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Varga Mihály új hiánycélt fogalmazott meg

„Év végére a hiány kedvezőbb lehet a tervezett 4,5 százaléknál, mivel a jelenlegi költségvetési pálya tartható” – mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter az Indexnek adott interjújában. A kormány különféle intézkedésekkel, mint például a multinacionális vállalatokra és pénzintézetekre kivetett védelmi hozzájárulással, már idén 400 milliárd forint pluszbevételt vár.

Varga Mihály új hiánycélt fogalmazott meg
Megosztás

Jön le a román infláció is

Júniusban az éves infláció Romániában 4,9 százalékra csökkent – jelentette csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Ez volt az ötödik egymást követő hónap, amikor lassult a fogyasztói árindex növekedése; májusban még 5,1 százalék volt az éves inflációs ráta.

Jön le a román infláció is
Megosztás

Óvatosak a piacok

Az euróövezeti kötvényhozamok az előző napi csökkenés után csütörtökön stabilizálódtak, és a német és a francia 10 éves hozamok közötti különbség tovább csökkent, mivel a befektetők leépítették a francia parlamenti választások előtt felépített politikai kockázati prémiumot - írja a Reuters.

A nap folyamán később esedékes amerikai inflációs adatok a hét legfontosabb tervezett eseménye a globális államkötvénypiacok – sőt az összes eszközosztály – számára, és a kereskedők egyelőre óvatosan kereskednek a délutáni adatközlés előtt.

A német 10 éves kötvényhozam, az euróövezeti blokk referenciaértéke, 2,54%-on állt, alig változott, miután szerdán 2 bázispontos csökkenést mutatott.

A francia 10 éves hozam szintén stabilan 3,19%-on állt az előző napi közel 7 bázispontos elmozdulás után, és a német kötvényekkel szembeni különbség - amely a francia kockázat mostanában szorosan figyelt mérőszáma - a korai kereskedésben rövid időre 62,4 bázispontot ért el, ami június 13. óta a legalacsonyabb érték.

Olaszország 10 éves hozama alig változott, 3,86%-on állt, az olasz és a német kötvényekhez mért különbség pedig 0,2 bázisponttal 131 bázispontra nőtt.

Németország kétéves kötvényhozama, amely érzékenyebben reagál az euróövezeti kamatvárakozásaira, alig változott, 2,9%-on állt.

Megosztás

Erősödget a forint

A dollárhoz képest már erősödésben van a forint, igaz csak alig 0,04 százalékkal van a napi nyitó szint alatt a 363,3-as kurzussal. Belátható közelségben van a heti legerősebb állás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az euróhoz képest egyelőre még napon belül enyhe erősödésben van a forint. De csak éppen 0,02 százalékkal, jelenleg 393,75-nél jár a váltás.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megerősítették a német inflációs számot

A német infláció júniusban 2,5%-ra csökkent, ami jelentős enyhülést jelent a korábbi hónapokhoz képest – közölte csütörtökön a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis, megerősítve ezzel korábbi előrejelzését.

Az energiaárak mérséklődése és az élelmiszerárak stabilizálódása nagyban hozzájárult az infláció csökkenéséhez.

A hírre az euró árfolyama a dollárhoz képest nem módosult érdemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Négy havi csúcsán a font

A font sterling csütörtök reggel négy hónapja a legmagasabb szintre emelkedett, miután az adatok azt mutatták, hogy az Egyesült Királyság gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt májusban, ami csökkentheti az augusztusi kamatcsökkentés esélyét.

A font 0,12%-kal 1,2865 dollárra, március 8. óta a legmagasabb szintre emelkedett, az előző napi 0,48%-os emelkedésre építve.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A font az euróval szemben is erősödött, a közös valuta mintegy 0,1%-kal csökkent, és 84,21 pennyn közel egy hónapja a leggyengébb árfolyamot érte el.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Beindult a forint

Noha a reggeli órákban enyhe gyengülésben volt a forint mind a dollárhoz, mind az euróhoz képest, gyorsan pályát váltott. A közös európai fizetőeszközhöz képest 394,4-ről egészen 393,9-ig jött vissza.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár esetében 364 fölül váltott vissza 363,7-ig.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Még meg sem alakult, már gazdasági riadót fújtak az új francia kormány miatt

François Villeroy de Galhau, a Francia Nemzeti Bank elnöke arra figyelmeztetett, hogy bármilyen kormány is alakul, Franciaország nem növelheti tovább a költségvetési hiányt, és nem róhat további adókat és költségeket a vállalkozásokra.

Még meg sem alakult, már gazdasági riadót fújtak az új francia kormány miatt
Megosztás

Kína elismerte, gazdasági válságára nincs gyors gyógyír

Bár már Kína is elismeri, hogy a koronavírus-járvány óta gyengeségekkel küzd az ország gazdasága, a kommunista párt bizottsági ülésén nem érdemes nagy reformokra számítani.

Kína elismerte, gazdasági válságára nincs gyors gyógyír
Megosztás

A brit gazdaság szárnyalása minden várakozást felülmúlhat

Az Egyesült Királyság gazdasági fellendülése májusban erőre kapott, ami már jól jönt az újonnan megválasztott munkáspárti kormány számára, amely a növekedés helyreállítását ígéri.

A brit gazdaság szárnyalása minden várakozást felülmúlhat
Megosztás

Ma jön az adat, ami a forintot is megrázhatja

Tegnap jó napja volt a forintnak, a hét eleji gyengülés után újra magára talált, és 392 alá is benézett az euróval szemben – erre már múlt hét második felében is volt példa. Nem tudott tartósan megragadni itt, mára visszatért a jegyzés a 394 környékére, ma reggel 0,1% körüli gyengülést látunk.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dolár továbbra is 1,08 körül mozog az euróval szemben, most épp 1,083 a jegyzés, ami kis dollárgyengülést jelent. Az előző hetekben megszokott volt, hogy a dollár kissé erősödik, majd kissé gyengül, ennek megfelelően mozgott a forint is.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár 363 forint 50 fillérbe kerül, a fontért 467 forint 10 fillért kell adni ma reggel, utóbbival szemben 0,1%-os gyengülést látunk. A japán jen 161,7 fölött jár a dollárral szemben, továbbra is nagy a nyomás a japán devizán.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Ma érkezik az amerikai inflációs adat júniusból, a piac arra számít, hogy a májusi 3,3%-ról az éves drágulás mértéke 3,1%-ra mérséklődik. Ha az infláció ennél is nagyobbat esik, akkor a dollár gyengülhet, hiszen a piac elkezd erőteljesebb kamatvágásokat árazni a Fedtől. Ám ha az infláció makacs marad, akkor a piacok is lefordulhatnak, ez a szcenárió pedig a forintnak se kedvezne. 14:30-kor kiderül.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

MNB Intézet

A szignifikanciatesztelés logikája

Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri piszoárok belsejébe ragasztott legyet ábrázoló matrica növeli-e annak az e

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kiderült: szép csendben gigaösszegű devizahitelt vett fel Kínától a magyar állam

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
stop