
Bebetonozta magát a forint estére
Kora estére sem mozdult jelentősen a forint árfolyama, tartja magát a 401-es szint körül az euróval szemben.

A dollárral szemben ugyanakkor fokozatosan veszít az értékéből a magyar fizetőeszköz, jelenleg 347-nél tartózkodik az árfolyam.

Nincs mozgás
Délután a 401-es szinthez ragadt a forint az euróval szemben.

401
Délután 401 környékén mozog a forint az euróval szemben.

1,16 a dollár-euró
Nincs megállás a dollárlejtőn, már 1,16 fölé szúrt a kurzus, ez magasabb szint, mint amit májusban láttunk, így új három és fél éves mélypontot jelent.
A forintból is egyre kevesebbet kell adni, ha dollárt akarunk venni, a jegyzések középárfolyama 346 alatt jár.

Egyre olcsóbb a dollár
Miel a dollár euróval szembeni gyengülése az utóbbi két napban felgyorsult, eközben a forint pedig stabil tudott maradni az euróval szemben (sőt, kicsit erősödött is), a dollár-forint keresztben a logikus dolog történik: egyre olcsóbb lesz a dollár. Az USDHUF középárfolyam már 347 alatt jár, ami 2024 eleje óta a legerősebb szint a hazai fizetőeszköz oldaláról nézve.

Az euró-dollár árfolyam eközben töretlenül menetel az 1,16-os szint felé.

EURUSD: csak felfelé
Az euró/dollár kurzus 1,154-ig emelkedett, ami 0,5%-os elmozdulás.

Esik a forint
A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulatban a forint gyengülésnek indult csütörtökön.

Az euróval szemben 401 felett jár a jegyzés, ez 0,3%-os esésnek felel meg napon belül.
Gyenge a dollár, erős a forint
Ma reggelre kitartottak a tegnapi devizapiaci folyamatok, ami a forint esetében azt jelenti, hogy a dollárral szemben látványosan erős a hazai fizetőeszköz. Tegnap 347-ig csúszott le az árfolyam, ma is ehhez a szinthez közel nyitott az árfolyam.
Ez egyébként másfél éves csúcsot jelent a forint oldaláról nézve.

Az euróval szemben is erős szinten van a forint, most éppen kicsivel 400 felett, de tegnap ez alatti szintet is megjárt. A forint ezzel egyébként többhetes, szűk sávban oldalazó mozgást tört meg ezzel.

Már mai fejlemény, hogy a világ leginkább kereskedett devizapárja, az euró-dollár átvitte az 1,15-ös szintet, vagyis úgy tűnik, hogy a május közepén új lendületet vett dollárgyengülés egyelőre nem áll meg.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Tegnapi fejlemények
Tegnap a megszokottnál nagyobb mozgás voltak a devizapiacon. A kínai kereskedelmi tárgyalásokról szóló (egyelőre azért elég ködös) hírek, illetve az amerikai inflációs adat új lendületet adott a dollárgyengülésnek, ami ma reggel folytatódva az euróval szemben újra az 1,15-ös szint fölé került. Az ilyen helyzetekben a forint erősödni tudott, tegnap sem volt ez másképp: két hónap után egy kis időre újra 400 alá került az euróval szembeni kurzus, ma reggel egy hajszállal a 400-as szint felett indul a nap.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Irán és Izrael újra csapásokat mért egymásra - Híreink az Irán-Izrael háborúról szombaton
Folytatódtak a rakétatámadások.
Trump ismét nekiment a Fed-elnöknek: Totális idióta!
"Talán mégis meg kellene gondolnom, hogy kirúgom?"
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Megszűnt a Vonatinfó, más felületen követhető a vonatok késése
A vonatszám-változásokat is jelölik majd.
Újabb járvány tombol az Egyesült Államokban - Az oltás lehet a megoldás
Részletes terv kidolgozását kezdték meg.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen