Abszurd, mekkora hozamot várnak el a magyar befektetők

2018. január 9. 13:32    
nyomtatás
 
Ha a csökkenő hozamok és a tőkebeáramlás folytatódik az ingatlanalapoknál, a versenyképes teljesítmény fenntartása indokolttá teheti a befektetések átmeneti korlátozását - mondja el a Portfolio-nak adott interjúban Pillár Zsolt, az Equilor Alapkezelő vezérigazgatója. A szakember kitér arra is, milyen változások kellenének ahhoz, hogy a magyar nyugdíj-megtakarítási piac felnőjön a nyugati országokéhoz, mit tanulhatnának a lakossági befektetők az intézményi társaiktól, milyen abszurd hozamelvárásokkal találkoznak ma az alapkezelők és mitől függhet, hogy lemegy-e 300 alá a forint az euróval szemben.


A kötvény- és abszolút hozamú alapok után tavaly októberben az ingatlanalapok is átlépték az ezermilliárd forintos kezelt vagyont, tavaly ez volt a legtöbb ügyfélpénzt bevonzó kategória a befektetési alapok piacán. Hogy látja az Equilor, mi és mikor szabhat gátat az ingatlanalap-őrületnek itthon?

Ha a következő egy-két évet nézzük, a legerősebb, leghatékonyabb gátat maguk az ingatlanalapokat kezelő alapkezelők képezhetik. Középtávon az elérhető alternatív hozamok és az ingatlanpiacra hatást gyakorló piaci turbulenciák határozhatják meg a tőkeáramlást az ingatlanalap szegmensben.

Magyarországon koncentrált a piac, a nyilvános ingatlanalapokban kezelt vagyon több mint 90%-a három alapkezelő alapjaiban összpontosul. Az Erste piaci súlya közelít a 48%-hoz, az OTP-é a 28%-hoz, míg a Diófa Alapkezelő által kezelt ingatlan alapok részaránya eléri a teljes vagyon 18%-át. Miután a fő célcsoportot a lakossági megtakarítók képezik, akik kevésbé gondolkoznak diverzifikált, több befektetési eszközből álló portfóliók kialakításában, a kiegyensúlyozott múltbeli hozamteljesítmény, az alacsony árfolyam ingadozás, a versenyképes alternatíva a betéti termékekkel és az állampapírokkal szemben mind-mind támogatta az egyszerű és hatékony értékesítést.

Abszurd, mekkora hozamot várnak el a magyar befektetők


A stabil növekvő jutalékbevétel és a korábban más megtakarítási termékekből összegyűjtött források megtartása kiemelt cél minden pénzügyi vállalkozás számára. Ugyanakkor az alapok vagyonának duzzadása, ha a visszatekintő hozamok változását nézzük, jelentősen rontja az alapok teljesítményét, hiszen a likvid hányad, amely bankszámlán, vagy állampapírokban pihen, a költségek figyelembevételével negatív teljesítményt hoz. Így a hozamtermelés a korábbi ingatlan befektetések és az új projektek feladata, melyek megvalósulási ideje, hozamtermelővé válása várhatóan lassabb, mint a tőkebeáramlás. A BAMOSZ adatai szerint a legnagyobb alapok 1 éves visszamutató hozamai 2,4%-3,5% között, míg a 3 éves hozamok 2,7% - 3,3% között szóródnak.

Ha a csökkenő hozamtrend és a tőkebeáramlás folytatódik, a versenyképes teljesítmény fenntartása érdekében véleményem szerint indokolttá teheti az ezen alapokba történő befektetések átmeneti korlátozását.


Érdemes megvizsgálni az intézményi befektetők portfólióit is ebből a szempontból. Ebben a szegmensben véleményem szerint jelentős tér van a további növekedésre. Példaként említhetők az önkéntes nyugdíjpénztárak, amelyeknek érzékelhető kitettsége volt ingatlanalapokban a 2008-as válság előtt, az ott szerzett rossz tapasztalatok - ingatlan leértékelődés, visszaváltási korlátozások - azonban elkedvetlenítették ezt a kört az ingatlanbefektetésektől. Ők most kezdik elemezni mélyebben a piaci lehetőségeket. Náluk a nagy alapok által kínált diverzifikáció mellett, a konkrét projektekbe történő befektetés lehet vonzó alternatíva a következő években.

A vegyes, abszolút hozamú és ingatlanalapok menetelésével párhuzamosan a pénzpiaci alapok hónapról hónapra több tízmilliárdnyi tőkétől búcsúznak. Ilyen alacsony hozamok mellett érthető, ha a befektetők a magasabb hozamot ígérő befektetések felé fordulnak, de alapkezelőként megéri még pénzpiaci alapokat működtetni?

Szerintem mind az alapkezelőknek, mind a befektetők egy jól meghatározható részének igen. 665 milliárd forint rengeteg pénz, jelenleg ennyi tőke összpontosul likviditási és pénzpiaci alapokban. A nagy banki hálózattal működő alapkezelők esetében, a csökkenő, de még így is számottevő díjbevétel mellett, fontos szempont az itt felhalmozódott források "házon belül" tartása, hatékony terelése más befektetési termékekbe. A befektetők szempontjából sem mondható egyértelműen, hogy értéktelenek a pénzpiaci alapok, sok befektető ugyanis tudatosan nem hajlandó semmilyen kockázatot vállalni, tehát ezeket az alapokat egy virtuális széfként használja, vagyis a banki biztonságot fizeti meg, és azt a kényelmi szolgáltatást, hogy nem a kinyomtatott bankjegyeit őrzi, őrizteti valahol. Ezért hajlandó a negatív reálhozam mellett a ma már abszolút értelemben vett negatív hozamot is elfogadni.

Az Equilor a befektetési alapok kezelése mellett pénztári vagyonkezeléssel is foglalkozik. Mennyire nagy az eltérés a lakossági ügyfelek és az intézményi ügyfelek hozamelvárása között?

Az intézményi befektetőknél érdemes különválasztani a deklaráltan hosszú távú megtakarítókat, mint az önkéntes nyugdíjpénztárakat, illetve a vállalati vagy nonprofit szegmenst. Az önkéntes pénztáraknál 90-95 százalékban jellemző valamiféle benchmarkkövető stratégia. Azt, hogy milyen teljesítményük lesz ezeknek a portfólióknak, döntően az befolyásolja, hogy mi az a benchmark, amihez igazodnia kell az alapkezelőknek. Azt látjuk, hogy ez az a szegmens, amely az elmúlt 20 évben a leginkább hasonlatossá vált egy fejlettebb piaci befektetési stratégiának a mixéhez. Az önkéntes nyugdíjpénztári szektorban 2008 óta nyugalom van, mivel a kötvényhozamok és a részvénypiacok is támogatták az elmúlt évek 6-8%-os teljesítményét. A 2017-es év is kifejezetten jól sikerült nálunk, a magasabb részvényarányt tartó ügyfeleink hozama meghaladja a 10%-ot. A vagyonkezelők és a pénztárak természetesen mindig igyekeznek kommunikálni az ügyfeleiknek, hogy lesznek olyan évek, amikor ebből a már megtermelt hozamtömegből egy részt kvázi vissza kell adni, mert ezzel a hosszú távú stratégiával, ahol alapvetően nem fognak változni drasztikusan a kockázati szintek, nem várható, hogy hosszú távon is fennmaradhat az éves 6-8%-os hozam.

A vállalati vagy nonprofit szegmens esetében más a benchmark, illetve az elvárt hozam, mint egy lakossági ügyfél esetében. Egy lakossági ügyfél elvárt hozama sok évvel ezelőtt a betéti kamat volt. Mára ez a prémium államkötvény hozama.

Az az érdekes és kicsit abszurd helyzet alakult ki az alapkezelők szempontjából, hogy hiába csökkent a jegybanki alapkamat - 0 százalékon vannak a rövid diszkontkincstárjegyek és a betéti hozamok -, az elvárt hozam a lakossági szegmensben nem csökkent erre a szintre, hanem megrekedt a 4-6 százalék közötti szinten.


Ez alapvetően nem jó hír, mert az eszközök köre, amivel ezt a hozamot el lehet érni, lényegesen szűkebb. Lényegében ez az ügyféloldali hozamelvárás is hozzájárul ahhoz, hogy az átlaghozamtól való eltérés például az abszolút hozamú befektetési alapok piacán szélesedett: mindenki próbál jó teljesítményt nyújtani, de ezt csak úgy tudja megtenni, hogy magasabb kockázatokat vállal, s ez vagy bejön, vagy nem.

Az intézményi szegmensben viszont nincs ilyen hozamoldali nyomás. Miután ők nem vásárolhatnak lakossági állampapírokat, ha vannak megtakarításaik, betehetik bankbetétbe, vagy vehetnek egy rövid vagy hosszú lejáratú állampapírt. Ehhez képest bőven tudnak az alapkezelők alternatívát kínálni egy alacsonyabb kockázatú vagy egy óvatos vegyes stratégiát folytató befektetési alappal. Azt gondoljuk, hogy ez az alternatíva a következő években is vonzó lehet, különösen ezen ügyfélkörnek nyújtott privát vagyonkezelési szolgáltatásunk keretein belül.

Mi az, amit a lakossági ügyfelek eltanulhatnának az intézményi ügyfelektől?

A türelmet és a nyugalmat, azt hogy ne félév, egy év alatt várják a kimagasló hozamokat, a jó stratégiák gyakran két-három év alatt hozzák meg az elvárt eredményt. Persze az intézményi ügyfelek, sőt a vagyonkezelők is tanulhatnak a lakossági szegmens viselkedéséből. Minél többet dolgozott valaki ebben a szakmában, minél több válságot és csődöt látott, annál óvatosabbá válik, annál jobban felnagyíthatja a kockázatokat. Ez természetesen előnyös abból a szempontból, hogy aki ránk bízza a pénzét, tudhatja, hogy az értékmegőrzés döntő szempont, ugyanakkor a megfontoltabb reagálás miatt egy-két "nagy" storyról lemaradhatunk.

Azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztári szektor gyakorlatilag megszűnt, a megmaradt pénztári portfóliók vagyonkezelési mandátumának megszerzése nagy jelentőséggel bír, főleg úgy, hogy a nulla körüli hozamok mellett a vagyonkezelési díjnak is versenyképesnek kell lennie. Mit tapasztalnak, beszélhetünk versenyről ezen a piacon? Mennyire éri meg a pénztári és biztosítói portfóliók kezelése az alapkezelőknek?

Itt is érdemes különbséget tenni a banki, biztosítói hátterű nyugdíjpénztárak és az ezek nélkül működő szervezetek között. Míg az első körbe tartozóknál ahol a vagyonkezelő cégcsoporton belüli, lehetőség nyílik a törvényi kereten belül a bevétel - költség optimalizációra, vagyis egy reális, egészséges díjstruktúra kialakítására. A független nyugdíjpénztáraknál egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a díjak erős verseny mellett gyakran az önköltségi szint közelébe esnek, amelynek felvállalása minden vagyonkezelő szervezet esetén üzletpolitikai kérdés.

Azt mondta, talán a pénztári szektor az Magyarországon, ami a leginkább összehasonlítható a fejlett piacok működésével. De nyugaton rendkívül népszerűek a céldátum portfóliók és alapok, itthon ezeket mégsem látni. Mi ennek az oka?

Ez a fejlődés folyamatának tudható be. Az önkéntes nyugdíjpénztárak itthon kezdetben hasonlóan viselkedtek, mint egy befektetési alap: elkezdték gyűjteni a tagokat, létrehoztak egy portfóliót, és nagyjából az volt a cél, hogy az inflációt meghaladó hozamot érjenek el. Ahogy mentünk előre az időben, létrejött a szegmentáció a benchmarkokon belül, nagyon eltérő stratégiák is helyet kaptak. A választható portfóliós rendszer bevezetésével lett egy default portfólió, ami alap esetben a közepes kockázatú eszközökbe fektette be a tagok pénzét, és akik választottak, bekerültek abba a portfólióba, amelyikbe szerettek volna.

Így egyfajta eltérő balansz alakult ki a háromféle portfólió között, nagyjából mindenütt a kiegyensúlyozott a legnagyobb, a magasabb kockázatúban is vannak ügyfelek, az alacsony kockázatúban meg kevésbé. A rendszer bevezetésekor a belépők egy ideig hasonló korosztályi összetételt is képviseltek. Korábban azért is gyűltek többen pénztárakba, mivel a biztosítói értékesítők és előszeretettel ajánlották ezt a megtakarítási formát. A mostani, fiatalabb generáció körében viszont már nem annyira népszerű egy nyugdíjpénztár, mint befektetési forma.
Abszurd, mekkora hozamot várnak el a magyar befektetők A céldátum alapokat nyilván nem azoknak érdemes létrehozni, akik már lassan a szolgáltatási időszakba lépnek, hanem azoknak, akik új belépők ezen a piacon. Szerintem alapvetően az egyik oka, hogy tömegével nem jöttek létre céldátum alapok, hogy gyakorlatilag alig vannak új, fiatalabb belépők. A másik az adminisztrációs probléma. A pénztárak idejét nem az köti le, hogy a felhalmozódott működési tartalék elköltési lehetőségein gondolkodjanak, hanem az, hogy ezt a tartalékot szinten tudják tartani. Abból adódóan, hogy nincsenek új tagok, akik növelnék a működési tartalékokat, nem fognak egy olyan rendszer kialakítására költeni, amiben külön azonosítani kell korcsoportokat és azokhoz külön portfóliókat kell létrehozni és azokat elkülönítetten kezelni.

Három helyett 10 portfóliót kellene üzemeltetni, külön vagyonkezelővel, külön árfolyamszámítással, ez viszont az egész rendszert megdrágítja. Ugyanakkor ez egy abszolút racionális modell, amit követni kellene. Ne keverjük össze egy portfólióba az öt év múlva nyugdíjba vonulót a 22 év múlva nyugdíjba vonulóval, és erre egy céldátum alap optimális megoldást tudna biztosítani. Látjuk, hogy van ilyen típusú törekvés szabályozói oldalról is, de ezt nagyon nehéz keresztülvinni a rendszer jelenlegi állapotán.


Beszéljünk kicsit a piacról is. Hogy látják, ekkora részvénypiaci rali mellett melyik eszközosztályba érdemes még befektetni?

Az az érzésem, hogy mindenki a legszívesebben fedezékbe vonulna, és onnan figyelné az eseményeket. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján viszont még nincs vége a ralinak. Azt gondoljuk, hogy Amerika lassan egy kifutó sztori, ha az alapkezelők globális preferenciáit nézzük, egyértelműen az európai részvénypiacok és a fejlődő piacok a vonzóak.

A régiós piacokban még mindig 10-15 százalékos alulértékeltség van a fejlett társaikhoz képest. Úgyhogy ebben szívesen mozgunk, a magyar, lengyel, cseh, osztrák és román piacokon aktív Equilor Közép-európai Részvény Alap például tavaly 27%-ot meghaladó hozamot ért el.

Érdemes még figyelni az árupiacokra is, ahol bár a kockázati szintek nagyobbak, mint a fejlett részvénypiacokon, a trendek egyes szegmensekben pozitív irányba mennek. Azt én is csak megerősíteni tudom, hogy a piacok alapvetően értett szakaszokban vannak, úgyhogy nagyon óvatosan kell bánni mindennel.

A magyar részvényeket mennyire tartja vonzónak?

A magyar részvénypiacon nincs túl sok szereplő, ezeknek a cégeknek a teljesítménye nyilván abszolút összemérhető az iparági teljesítményekkel, és bár van némi diszkont, de már nem túl sok. A magyar piacon mindig igaz volt, és ma is igaz a flow kérdése. Ha a befektetők egy stabil gazdasági környezetben egy érzékelhető 3-4 százalékos növekedési célokkal rendelkező országban, alacsony makrokockázat mellett keresnek viszonylag még alulértékelt tőzsdét, akkor könnyen jöhet ide egy olyan flow, ami kissé eltéríti az árazásokat. Egy magyar piac nagyon könnyen túl tud nőni a fundamentális értékelés alapján meghatározott értéken, azonban ez a másik oldalról is igaz: rossz piaci környezetben nagyságrendekkel alacsonyabbak lesznek az árak, mint a cégek valós értékei.

Mit várnak a forinttól? Lemegy 300-ig az euróval szemben?

Sokszor felteszik nekem a kérdést, hogy mikor kell eurót váltani. Erre általában azt válaszolom, hogy akkor, amikor nyaralni megy az ember. Komolyra fordítva a szót, trendjében devizaárfolyamokat meghatározni és prognosztizálni nagyon nehéz feladat. Ha konkrétan kell válaszolni, akkor azt gondolom, hogy 2018-ban akár 300 forint alá is benézhet az árfolyam, de a 295 és 320 közötti sáv egy racionális szintnek felel meg a jövő évben is. Ilyen államháztartással, ilyen gazdasági növekedéssel egyébként mindig erősebb forintot várok, azt viszont mindenki tudja, hogy az erős forint egy exportorientált országnak nem tesz jót. Nem lennék meglepve, ha ennek a sávnak az erősebb oldalán lenne huzamosabb ideig a magyar fizetőeszköz.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Elemző
Szerkesztő - újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium