Felélesztett egy piacot az MNB, és most teljesen fel is borítja

2019. január 7. 18:02    
nyomtatás
 
Három hónap alatt közel 300 milliárd forinttal nőtt a jelzáloglevelek állománya az MNB friss statisztikái szerint, amit a jelzálog-megfelelési mutató szigorodásával párhuzamosan a hitelezés felfutása is támogat. Továbbra is elsősorban egymás jelzálogleveleit veszik a bankok, miközben egyelőre sem a háztartások, sem az alapkezelők nem tolonganak jelzáloglevelekért. Ebben változást hozhat a január: december végével ugyanis teljesen kivonult a jelzáloglevelek piacáról a papírok második legfontosabb vásárlója, az MNB. A jegybank értékpapír-statisztikáiból kiderült az is, hogy a magyar lakosság állampapír-kereslete továbbra sem csökken, miközben a befektetési alapokból és részvényekből áramlik ki a pénz.


Az utóbbi hónapokban a jelzáloglevél-piacon két fontosabb esemény is volt:
  • Tavaly októbertől a jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutatót (JMM) 15%-ról 20%-ra emelték, emellett a bankcsoporton belüli jelzáloglevél-jegyzés is csak korlátozottan számít bele a JMM-mutatónak való megfelelésbe.
  • Egy másik fontos történés, hogy tavaly október eleje óta az MNB nem vásárol jelzáloglevelet a másodpiacon, idén januártól pedig már az elsődleges piacon sem (ez utóbbinak hatását az állományra és tranzakciókra az alábbi táblázatok még nem mutatják).

A fentiek hatása, azon belül is elsősorban a JMM-szigorításé, már látszik a jelzáloglevél állományon és tranzakción: szeptembertől novemberig közel 300 milliárd forinttal nőtt a jelzáloglevelek állománya, meghaladva így az 1330 milliárdot, ennek egy jelentős részét a bankok jegyezték le, felkészülve a szigorúbb JMM-re.

Az, hogy az MNB kivonul a piacról, várhatóan nem fogja érdemben befolyásolni a jelzáloglevél-kibocsátást, hiszen a JMM-előírásoknak a bankoknak meg kell felelniük: a jelzálog-hitelállomány bővülése a jelzáloglevél-kibocsátást is növeli, nem beszélve a többi, jelzálogbankkal nem rendelkező hitelintézet keresletéről, és a csoporton belüli jegyzés korlátozásáról.

Ezzel együtt az látszik, hogy a legtöbb jelzáloglevél továbbra is a bankok kezében van, a kibocsátott jelzáloglevelek többségét tehát egymás között jegyzik le a pénzintézetek. A második legnagyobb jelzáloglevél-tulajdonos a piacon a tavaly november végi állapotok szerint az MNB, annak ellenére, hogy novemberben a másodpiaci vásárlásait már megszüntette a jegybank.

Több mint 110 milliárd forintnyi állományt építettek ki maguknak a külföldi tulajdonosok a hazai jelzáloglevél-piacon, miközben a magyar alapkezelők, biztosítók és nyugdíjpénztárak állománya jó pár hónapja csak stagnál.

Felélesztett egy piacot az MNB, és most teljesen fel is borítja


A tranzakciós adatokból is jól látszik, hogy a jelzáloglevél-piacon a bankok mellett a másik fontos szereplő az MNB volt, olyannyira, hogy októberben és novemberben több jelzáloglevél került az MNB birtokába, mint a bankokhoz.

A jelzáloglevél-piaci trendek alakulásáról a január végi statisztikák adhatnak még érdekes információt, ez lesz ugyanis az első olyan hónap, amikor az MNB már nem lesz jelen a piacon, így érdemes lesz majd megnézni, mennyire aktivizálja magát a többi belföldi szereplő.

Felélesztett egy piacot az MNB, és most teljesen fel is borítja


Mibe fektet a lakosság?


Ha a jelzáloglevélért egyelőre nem is, az állampapírokért már nagyobb lelkesedést mutat a magyar lakosság. Az MNB értékpapír-statisztikái alapján a magyar lakosság állampapír-állománya közel 37 milliárd forinttal bővült októberről novemberre, ezzel a háztartások kezében 5625 milliárd forintnyi állampapír volt november végén. Június végéhez képest ez 6,5%-os, 2017. december végéhez képest pedig közel 12%-os állománybővülést jelent.

Felélesztett egy piacot az MNB, és most teljesen fel is borítja


Az állampapírok egyelőre töretlen népszerűségnek örvendenek, novemberrel bezárólag nem volt olyan hónap tavaly, amikor negatív lett volna az állampapírok tranzakciója.

Felélesztett egy piacot az MNB, és most teljesen fel is borítja


Az állampapírok iránti lelkesedés a befektetési alapokra már nem terjed ki, a lakosság befektetési jegyeinek állománya nem, hogy elérte volna 4000 milliárd forintot, hanem tovább csökkent, november végén 3870 milliárd forintra. Tavaly mindössze két olyan hónap volt, amikor pozitív volt a havi tranzakció, ebből is inkább csak a januári volt értelmezhető tőkebeáramlás.

A befektetési alapok értékesítésének sem tett jót a tavalyi tőke- és kamatpiaci környezet: a részvénypiacok rendkívül volatilisek voltak, a feltörekvő piaci aggodalmak és a kereskedelmi háborúkkal kapcsolatos kockázatok, nem beszélve az amerikai részvénypiacok túlértékeltségéről, jókora csapkodásokat okoztak a világ tőzsdéin. Mindemellett a hosszú kötvénypiaci hozamok is elkezdtek emelkedni, ami a kötvényalapok számára is rontotta a hozamszerzési lehetőségeket.

Felélesztett egy piacot az MNB, és most teljesen fel is borítja


A fenti részvénypiaci események hatással voltak a részvények keresletére is, októberben és novemberben jelentősebb vagyonokat vontak ki részvényekből a magyarok. Ezzel együtt is az állomány továbbra is csúcson van: több mint 590 milliárd forintot tartanak részvényekben a magyarok.

Felélesztett egy piacot az MNB, és most teljesen fel is borítja


A lakosságnál lévő fontosabb értékapíprok állományát az alábbi ábra mutatja be:

Felélesztett egy piacot az MNB, és most teljesen fel is borítja



Címlapkép: MTI/Bizományosi, Jászai Csaba

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő-Újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium