Előfizetői tartalom

7 milliárd forintra büntette az autópályaépítő cégeket a GVH- Történelmi bírság

Portfolio
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa csütörtöki határozatában megállapította, hogy a 2002-ben kiírt közbeszerzési pályázatokon résztvevő vállalkozások előzetesen megállapodtak egymás között abban, hogy melyik cég melyik autópálya szakasz kivitelezését szerzi meg. Esetenként abban is megegyeztek, hogy a nyertesek alvállalkozóként vonják be a többieket. A kartell-megállapodásban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhető, jelentős vállalat részt vett. A kiszabott bírságok összege 7.043 milliárd forint. A tavalyi esztendőben rekord nagyságú, összesen 792.4 millió Ft értékű bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal, ami csaknem 80%-kal haladja meg az egy évvel korábbit. A mostani bírság igen magas, amely tükrözi a cselekmények súlyát.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa (VT) 2004. július 22-én tartott harmadik, folytatólagos tárgyalásán hozott, ügyet lezáró határozatában megállapította, hogy a Betonút Rt., a DEBMÚT Rt., az EGÚT Rt., a Hídépítő Rt. és a Strabag Rt. a versenytörvénybe ütköző megállapodást kötöttek. Az egyezség lényege a Nemzeti Autópálya Rt. által 2002-ben meghirdetett autópálya-építési...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés