koronavirus2
Gazdaság

Három újabb koronavírusos fertőzést jelentettek be Bajorországban

Portfolio
Három további ember fertőződött meg koronavírussal a dél-németországi tartományban - jelentette be a bajor egészségügyi miniszter. A Reuters egyelőre nem közölte, hogy az esetnek köze van-e a már bejelentett korábbi esethez, ami azért váltott ki nagy figyelmet, mert a beteg nem Kínában kapta meg a vírust, hanem már Németországban. Frissítés: a 3 újabb eset ugyanannál a cégnél történt, ahol az első fertőzést regisztrálták. A vállalat 40 alkalmazottját szerdán alaposan megvizsgálják.

A 33 éves német férfi ma délelőtt bejelentett megbetegedése lehetett az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjed emberről emberre. Őt egy kínai kolleganője fertőzhette meg, aki részt vett egy továbbképzésen a vállalat központjában, a München melletti Stockdorfban január 19-től 22-ig. A sanghaji nő szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontja, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt.

Korábban rendre olyan embereknél mutatták ki a fertőzést, akik Kínában tartózkodnak vagy a közelmúltban jártak az ázsiai országban. A frissen bejelentett három új megbetegedés azt jelzi, hogy Németországban terjedni kezdett a vírus, de ennek mértékét mindaddig megbecsülni sem lehet, amíg nem érkeznek részletesebb információk.

Frissítés:

A három újabb fertőzött ugyanannak a cégnek az alkalmazottai, mint a nap folyamán korábban bejelentett első beteg - közölte a bajor egészségügyi minisztérium. A három embert elkülönítve tartják megfigyelés alatt egy müncheni klinikán. A cég mintegy 40 dolgozóját úgy tartják nyilván, mint akik érintkezésbe kerülhettek a vírust Németországba hozó kínai kollégájukkal. Éppen ezért elővigyázatosságból szerdán őket is megvizsgálják - írta Melanie Huml miniszter a közleményben, hozzátéve: a vírus elleni védekezés irányítására a tartományi egészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságnál felállított munkacsoport szakértői alaposan ki is kérdezik őket.

wall_street_shutterstock_1089431897-20180518
spacexshutter-20170905
EU csucs koltsegvetes Charles Michel Emmanuel Macron Antonio Costa
koronavírus vuhan kína járvány
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
webinárium
Hogyan lovagolhatod meg a forint árfolyammozgását? Tőlünk megkapod a választ!
balatonshutter