suzuki
Gazdaság

Kétszámjegyű béremelést jelentett be a Suzuki

MTI
Átlagosan 12%-kal emeli  dolgozói bérét idén a Magyar Suzuki Zrt., az esztergomi gyár fizikai dolgozóinak átlagbére 13,4%-kal nő január elsejétől visszamenőlegesen - közölte a vállalat kommunikációs vezetője a mai napon.

Bonnár-Csonka Zsuzsanna elmondta, a munkavállalók már márciustól az emelt összegű fizetést kapják, továbbá teljesítményhez kötődően kéthavi bérnek megfelelő bónuszt is utalnak a dolgozóknak az év során. A társaság tájékoztatása szerint a vállalat 2018-ban és 2019-ben együtt 30,5%-kal emelte fizikai dolgozói bérét.

A Magyar Suzuki munkavállalóinak 71%-ka már több mint 10 éve dolgozik a cégnél. Az esztergomi gyár csaknem 3200 alkalmazottnak biztosít hosszú távú munkalehetőséget, az országos beszállítói hálózatában dolgozókkal együtt pedig mintegy tízezer munkavállaló biztos megélhetéséhez járul hozzá.

A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A társaság 2018-ban 171885 járművet értékesített 123 országban, ezek 95 százaléka Esztergomban készült.

A Magyar Suzuki nettó árbevétele 2018-ban 1,953 milliárd euró volt, ezzel az ország 9. legnagyobb árbevételű cége. Ebből a belföldi árbevétel 280,4 millió eurót tett ki, 18,6 százalékkal bővült. Az adózás előtti eredmény 2018-ban elérte a 82 millió eurót, némileg elmaradva a 2017. évi 90,8 millió eurótól.

Címlapkép: Shutterstock

forint és euro
építésvezető - Getty
koronavírus covid-19 járvány orvos
Csúnya veszteségbe szaladt bele a CIG Pannónia
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
factory worker dolgozó gyári munkás hegeszt