Előfizetői tartalom

Működik a karantén és leállt a gazdaság, de hogy jövünk mindebből vissza? - Itt van három stratégia

Portfolio
Az már látszik az európai koronavírus terjedési adatokon, hogy a karanténok működnek, a gazdaság leállításával meg lehet fékezni a vírust, de arra még nincs működőképes stratégia, hogy ebből hogyan lehet visszafelé jönni a vírus újbóli elszabadulása nélkül – mutat rá mai összefoglalójában a Nordea és egyúttal három északi állam eltérő próbálkozását is felvázolja. Az biztos a bank szakértői szerint, hogy idénre gyakorlatilag elfelejthetjük azt a típusú könnyű határátlépést és szabad mozgást a világban, mint ami 2019-ig jellemző volt az életünkre. Erre figyelmeztetnek a friss japán és szingapúri fejlemények is, hiszen ott újra szigorítani kellett a karantén szabályokon.

A belga helyzet a legrosszabb Kedden újra jócskán ugrott a halálozás a franciáknál, belgáknál, svédeknél és így sajnos Belgium egyértelműen a legrosszabb helyzetben van az összes európai ország között a koronavírus miatti 1 millió főre vetített halálozásban. Már 180-nál jár ez az arányszám, miközben a járvány ugyanezen szakaszában a spanyol adat 120 körül, az olasz...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés