Előfizetői tartalom

Még nem vagyunk túl a válságon: nehéz év vár Magyarországra

Portfolio
Nem volt könnyű az idei év, de a 2021-es kilátások talán már kedvezőbbek – véli Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója, aki arról is beszélt, hogy a termelésük szerkezete is átalakulóban van. A cég értékesítése volumenében csökkent, számszerű bevételei mégis nőttek, mert a forint gyengült az euróval szemben. Sinkó szerint még egyáltalán nem vagyunk túl a víruson, a jövő év nagy részét is ez uralhatja. A cégvezető beszélt a termelőkapacitások Kínából való áthelyezéséről, valamint arról is, hogy a magyar cégeket milyen kormányzati támogatás segítené valójában. Nem zárja is azt sem, hogy a súlyos válságba került és/vagy túlhitelezett cégek becsődölnek, amikor a kamatok majd emelkedni kezdenek.

Az idei év elején súlyos aggodalmaim voltak, amelyek április-május között be is igazolódtak. Azóta sokat javult a gazdasági helyzet, de komoly kérdőjeleket látok, mert ez a gazdasági fellélegzés inkább átmenetinek tűnik – mondta a Portfolio-nak Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója. A cég számára egy új világrend körvonalazódik: az elektromos autókhoz, akkumulátorokhoz...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái