Gazdaság

A főváros által végzett 21 ezer PCR-tesztből csak 816 volt pozitív ősz óta

MTI
A főváros által szeptember óta elvégzett, a koronavírus kimutatására alkalmas mintegy 21 ezer PCR-teszt 816 esetben mutatott ki fertőzést, az adatokból az látszik, hogy a budapesti új esetek száma lakosságarányosan az országos átlag alatt van - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki online háttérbeszélgetésen.

Közölte, jelenleg nincs tudomásuk olyan idősotthonról, ahol a járvány erősebben jelen lenne, gócpont alakult volna ki. Kiss Ambrus hozzátette: az idősotthonokban dinamikusan csökken a fertőzött ellátottak száma. A gyógyultak aránya pedig jelentős mértékben növekedett. Ebből is látszik, hogy a járvány második hulláma talán most már  lecsengőben van az idősotthonaikban - vélekedett.

A fővárosi önkormányzat és több kerület tájékoztatási kampányáról szólva elmondta, az a fővárosi adófizetőknek 22 millió forintba - plusz áfába - kerül. Jövő hét elejétől már buszokon, a járművek padlóin, szelektív hulladékgyűjtőkön és szemátszállító járművek oldalán is lesznek tájékoztató matricák. A kampánnyal a fővárosiak figyelmét hívják fel azokra közszolgáltatásokra, amelyek veszélybe kerülhetnek a koronavírus-járvány, a gazdasági válság és a kormányzati megszorítások miatt - mondta Kiss Ambrus, kiemelve: az iparűzési adó elvonása következtében a főváros fizetésképtelenné válhat november végére.

A Lánchíd felújításának drágulására vonatkozó kritikákra reagálva azt mondta, nem értik a bírálatokat, ugyanis a híd rekonstrukciójára vonatkozó két pályázat műszaki tartalma nem hasonlító össze egymással. Szerintük a korábbi pályázat megvalósítása drágább lett volna - jegyezte meg Kiss Ambrus.

A BKV reklámhelyeinek hasznosítására vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: a korábbi konstrukció rossz volt, most érdemben dönthetnek, és véleményük szerint drágábban tudják majd hasznosítani ezeket a reklámhelyeket, mintha odaadták volna egy cégnek.

A Magyar Nemzet cikkére reagálva, miszerint a főváros ingatlanokat szeretne értékesíteni, Kiss Ambrus hangsúlyozta: a fővárosi önkormányzat a járvány, a gazdasági válság és a kormányzati elvonások miatt a fizetésképtelenség határán van, ezért valóban olyan ingatlanokat szeretne eladni, amelyek nem szükségesek a közszolgáltatási feladatok ellátásához. Közülük sokat már régebben hirdet a főváros - jegyezte meg.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: szükség van az ingatlanok eladásából származó bevételre, mert egyébként nem tudják finanszírozni a működésüket.

joe biden chip
home office
praga
new york
traders

Alapblog S&P500, te drága

A P/E ráta a részvények árazottságának egyik legismertebb mérőszáma. Azt mutatja meg, hogy a jelenlegi vállalati...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Kockázatkezelő munkatárs

Kockázatkezelő munkatárs

Treasury informatikus

Treasury informatikus

Vezető statisztikai elemző

Vezető statisztikai elemző

Junior statisztikai elemző

Junior statisztikai elemző

Junior statisztikai elemző, BPT

Junior statisztikai elemző, BPT
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
koronavírus variáns tüskefehérje covid-19 mutáns vakcina