orbán viktor facebook újranyitás
Gazdaság

Orbán Viktor elárulta, mikor lehet újranyitni

Portfolio
Háromnapos egyeztetést folytat Orbán Viktor egészségügyi szakemberekkel a járványkezeléssel és az újranyitással kapcsolatosan – jelentette be a miniszterelnök Facebook-oldalán. Alapvetően hűteni igyekezett az újranyitással kapcsolatos felfokozott várakozásokat. Arról is beszélt, hogy akkor lehet majd újranyitni, ha magasabb lesz a beoltottak száma.

Ma az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjaival egyeztetett Orbán Viktor, akik arra a megállapításra jutottak, hogy a járvány harmadik hullámának felfutó szakaszában vagyunk.

„Óvatosnak kell lennünk. Mindent meg kell tennünk, hogy vakcinából minél több érkezzen Magyarországra és minél többen beoltassák magukat” – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy a szakemberek „inkább óvatos elutasító” választ adtak arra a kérdésre, hogy lehet-e már nyitni.

Majd ha magasabb lesz a beoltottak száma, akkor jöhet el ennek az ideje

– mondta el a miniszterelnök.

A miniszterelnök mai bejelentése egyértelművé teszi, hogy a kormány is úgy látja: a járványhelyzet nem teszi lehetővé a korlátozások eltörlését. A korábbi lazító tervekhez képest ma már a gyorsuló járvány mellett egyre inkább az a kérdés, hogy az oltások felpörgétésével el lehet-e kerülni, hogy újabb szigorításokkal kelljen megakadályozni az egészségügyi rendszer ismételt túlterhelődését. Egyelőre ennek az esélye sem tűnik túl magasnak.

Címlapkép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala

GettyImages-1211246441 (1)
Angela Merkel jogallamisag veto magyarorszag lengyelorszag 201119
párizs_getty_stock
európai bizottság brüsszel eu európai unió

Alapblog S&P500, te drága

A P/E ráta a részvények árazottságának egyik legismertebb mérőszáma. Azt mutatja meg, hogy a jelenlegi vállalati...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavírus variáns tüskefehérje covid-19 mutáns vakcina