gulyas gergely
Gazdaság

Négy nap alatt 400 ezer magyart olthatnak be

MTI
Jövő szerdáig további 400 ezer embert tudnak beoltani koronavírus ellen Magyarországon, ami Európában az első helyet biztosítja az országnak - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Gulyás Gergely kiemelte: Magyarország májusig 3,5 millió emberrel többet tud beoltani, mint azok az országok, amelyek csak az Európai Unió által szállított vakcinákra építik a védekezésüket.

Kisebb zavarok egy ekkora logisztikai akciónál lehetnek, de összességében Magyarország már most is második az EU tagállamai között az oltási rangsorban, és az a cél, hogy az elsők legyünk - mondta.

A miniszter rámutatott: a sajtóban megjelentekkel szemben az oltási program egy percre sem állt le. Nehéz nem tömegesnek tekinteni azt az oltássorozatot, amelyben 400 ezer ember fogja megkapni a vakcinát - tette hozzá Gulyás Gergely.

Megjegyezte: a háziorvosoknál, a kórházi oltópontokon a következő napokban is zajlik a regisztráltak oltása Sinopharm-, Moderna- és Pfizer-vakcinával. Egyedül az AstraZeneca-vakcinával való oltást függesztették fel, de a jövő hét második felében ezt is megkapják az emberek.

Gulyás Gergely a kínai vakcinát az egyik legjobb, a mutánsok ellen talán a legnagyobb védelmet nyújtó oltóanyagnak nevezte. Hozzátette: az oltásellenes álláspont ellentétes Magyarország érdekeivel, és azzal is, hogy a hatékony védekezés eredményeképp minél előbb újra lehessen indítani a gazdaságot.

A Fidesznek az Európai Néppárt (EPP) frakciójából való kilépéséről úgy fogalmazott, az egyébként balliberális irányba sodródó EPP-ben voltak olyan Benelux- vagy skandináv törpepártok, amelyek alapvetően intoleráns politikát folytatnak, és nem tudták elviselni a magyar kormánypártot, amely ragaszkodik a hagyományos kereszténydemokrata értékrendhez, elutasítja a migrációt és a családpolitikában is világos értékeket fogalmaz meg. Hangsúlyozta: a Fidesz képviselői mindig is a magyar érdekeket képviselték Brüsszelben.

Megjegyezte: az Európai Néppárton kívül is van élet. Az európai konzervatív, illetve jobboldali pártok között van a legerősebb olasz kormánypárt, a lengyel kormányt alkotó legnagyobb párt, szövetségeseket köztük is lehet találni - tette hozzá. Gulyás Gergely szerint úgy tűnik, hogy az Európai Néppárt az elmúlt években feladta az alapvető jobboldali értékeket, azonban van egy nagy társadalmi igény, illetve egy nemzetközi összefogásra vonatkozó igény is arra, hogy legyenek olyanok, akik ezt képviselik.

wood
vakcina naptár
bulivonat
dollár

Kasza Elliott-tal Tesla

Tegnap élesedett a pár napja berakott eladási megbízásom 780-on, rögtön nyitás után. Majdnem elérte a csatornatetőt...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Felvigyázó /Junior felvigyázó

Felvigyázó /Junior felvigyázó

Elemző/Junior elemző

Elemző/Junior elemző

Osztályvezető

Osztályvezető
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
koronavirus fold