Előfizetői tartalom

Teljes erővel tombol a járvány Magyarországon: minden fronton rekordokat döntünk

Portfolio
Orbán Viktor ma reggel a járványügyi statisztikák közül már megemlítette, hogy az elmúlt 24 órában elhunytak 213-an, ami új rekord, és 1174 főre emelkedett a lélegeztetőgépen lévők száma. Most pedig a hivatalos magyar adatközlésből pedig azt is megtudtuk, hogy 10 759 az új fertőzöttek száma, ez szintén rekord, ezzel a járvány kezdete óta összesen 549 839 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 477 554 fő a beoltottak száma, ebből 444 451 fő már a második oltását is megkapta. 10 264 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1174-en vannak lélegeztetőgépen. Vagyis elmondhatjuk, hogy a járvány összes fontos mutatója csúcsot döntött a mai jelentésben.

Az új fertőzéses esetek száma az elmúlt napokban viszonylag alacsony volt, ezért a hétnapos mozgóátlagból kirajzolódó trendvonal csökkenésbe váltott. Azt ugyanakkor lehetett tudni, hogy ebben a csökkenésben statisztikai hatások (hosszú hétvége hatás, bázishatás) játszották a főszerepet, tehát arra nem lehetett számítani, hogy az emelkedő trend letörése ennyire intenzíven...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés