orbán viktor
Gazdaság

Orbán Viktor: döntő fontosságú hat hét jön, május végére kint lehetünk a vízből

Portfolio
Orbán Viktor szerint a következő hat hét döntő lesz, reális az esélye, hogy meg tudjuk duplázni a beoltottak számát. Ha ez megtörténik, május végére, június elejére "kint lehetünk a vízből". A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjúban azt is elmondta, 2021-2022-ben 5 ezer milliárd forintot fordítanak a gazdaság újraindítására. Szerinte aki nem oltakozik, nem tudja elkerülni, hogy megbetegedjen, az oltás életet menthet.

5 ezer milliárd a gazdaság újranyitására

Nyitnak a teraszok, ha elérjük a 35 százlékos átoltottságot. A Kereskedelmi és Iparkamara és a szállodaipar javasltait részben megfogadták. A teraszok kinyitása szimbolikus lépés, amivel visszakapunk valamit a korábbi életünkből.

A pénzügyminiszter közben már készíti a 2022-es költségvetést:

2021-ben és 2022-ben 5 ezer milliárd forintot fognak fordítani a gazdaság újraindítására.

A teraszdíjakat eltörlik központilag, a bürokratikus engedélyeket is, arra biztatta a miniszterelnök a vendáglátóhelyeket, hogy nyissanak ki a teraszokon a biztonsági előírások betartása mellett. Májusban és áprilisban is számíthatnak a bértámogatásokra, ezt automatikusan folyósítja a kormány.

Járványügyi adatok

Orbán Viktor a járványügyi adatokat is előzetesen ismertette, eszerint:

  • 241 fő veszítette életét az elmúlt 24 órában a koronavírus okozta betegségben,
  • 9459-en szorulnak kórházi ápolásra, 1117-en vannak lélegeztetőgépen,
  • az egyszer beoltottak száma 3 145 592

(A legfontosabb adat, a napi regisztrált fertőzöttek száma nem hangzott el, ezt majd a napi jelentésből ismerhetjük meg.)

Nem ússza meg, aki nem oltakozik

Akit a vírus halálosan megbetegíthet, és regisztrált, azaz a 60 év felettieket, azokat néhány kivétellel beoltottuk. Több mint 4 millió ember regisztrált eddig az oltásra.

Sokan azt hiszik, hogy amikor a társadalom 60-70 százalékát beoltották, eljön a nyájimmunitás és akkor ők már beoltás nélkül a partvonalról megúszhatják a dolgot oltás és megfertőződés nélkül. Akik ezt hiszik, tévednek. Csak egyéni védelem van, az oltás életet menthet.

Nem fogják tudni elkerülni, hogy megbetegedjenek. És ez halált is okozhat, az oltás viszont életet menthet.

- mondta Orbán Viktor.

Összegezve tehát az egyéni védettség nem azonos a közösségi védettséggel, aki nem oltatja be magát, előbb utóbb elkapja a vírust.

A KSH éppen most frissítette a magyarok oltási hajlandóságát, amely szerint ez új csúcsra ugrott és továbbra sem hallgat a többség az oltásellenes hangokra. A részleteket külön cikkünkben írtuk meg.

Május végére kint a vízből

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, miért változtattak az iskolanyitáson:

az óvatosság miatt, ugyanis a 18 év feletti 8 millió magyar állampolgárból 3 145 192 főt már legalább egyszer beoltottak és 742 198 fő átesett a betegségen, közel vagyunk ahhoz, hogy elérjük az 50 százalékot, azaz 4 milliónál több védett magyar legyen.

A következő hat hét döntő lesz, reális az esélye, hogy meg tudjuk duplázni a beoltottak számát.

Jelezte azt a nehézséget is, hogy kiesett 580 ezer Janssen vakcina az oltási tervből és elárulta: azt a szokatlan döntést hozták, hogy a keleti vakcinák mintájára a Johnson&Johnson Janssen vakcináját is ugyanolyan alapos vizsgálatnak vetjük alá (gyárakat is beleértve), mert „riasztóak a hírek”. Most azért dolgozunk, hogy ezt a kiesett vakcinamennyiséget pótoljuk és lesz annyi vakcina, hogy „

május végére, júniusra szerintem kint vagyunk a vízből.

A bölcsödéket nem zártuk be, és az utolsó 10 napban sokan vitték bölcsödébe a gyermeküket.

Több mint 10 ezer covid-fertőzött van kórházban, közülük 27 gyermek van itt, aki 14 alatti, és 2 fő van lélegeztetőn.

Ha azt akarjuk, hogy a sok százezer diák szülei újra dolgozni mehessenek, akkor nyitnunk kell

- mondta.

Hamarosan élőben szólal meg Orbán Viktor

Ezen a héten szerdán oltották be a hárommilliomodik magyart, amihez a kormányzati kommunikáció egy újabb nyitási kört rendelt, ám meglepetésre a kormány csak megemlékezett erről a mérfölkőről, és közölték, hogy 3,5 millió oltásnál jön az újranyitás következő szakasza.

Valószínűleg a járványügyi adatok fényében döntöttek egy fokkal lassab nyitási ütemezés mellett, és éppen emiatt nem minden iskolát nyitnak ki, és a gyerekeket nem kötelező az iskolapadokba küldeni.

A kormány április 19-én az óvodákat és az általános iskolák alsós tagozatait nyitja ki, a felső tagozatok - a középiskolai nyitással egy időben - május 10-én fognak kinyitni, addig marad a digitális oktatás.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma ugyan túl lehet a csúcsán, de továbbra is naponta több ezren fertőződnek meg, a kórházakon lévő teher alig mérséklődik és naponta több mint 250--en hunynak el a vírus okozta betegségben.

A címlapkép forrása: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán.

andrzej duda klaus iohannis
GettyImages-1211246431 (3)
GettyImages-117802156
Vitara
richter3_forras_richter
koronavirus
legszennyezettseg india shutterstock
digitális bank chip
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
Online előadás
Összefoglaljuk a befektetési termékeket
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
koronavirus