m0autopalya
Gazdaság

Megállapodásra jutottak a demokrata és republikánus szenátorok az újabb csomagról

Portfolio
Egy kétpárti szenátorokból álló csoport közleményben bejelentette, hogy megállapodtak egy nagy összegű infrastruktúra-fejlesztő javaslatról, amely nem tartalmaz majd adóemeléseket. A javaslatot szélesebb körben is el kell majd fogadni.

Joe Biden elnök demokrata kormánya már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy nagyjából 2000 milliárd dollárt költene infrastruktúra-fejlesztésre, és erről szóló javaslatát már be is mutatta. A rendelkezéssel együtt egyidőben a vállalati nyereségadót is felemelné a kormányzat. A minimális szenátusi többség miatt a demokratáknak a republikánusok áldására is szüksége van, ők azonban nem támogatják az adóemelést.

Egy republikánus és demokrata szenátorokból álló csoport most bejelentette, hogy megegyeztek az infrastruktúra-fejlesztő csomagról, amely a Biden által javasolt teljes összegben megvalósulhat, cserébe nem jár együtt majd adóemelésekkel - írja a Marketwatch. A megállapodás keretében 974 milliárd dollárt költenének el fejlesztésekre az első 5 évben, a következő 8 évben pedig további 1200 milliárdot.

A javaslatra még a demokraták és a republikánusok szélesebb körének is áldását kell adnia, csakúgy mint a Fehér Háznak. Egyelőre még nem látszik, hogy mi lesz a végső megállapodás formája, mert Biden kormánya az adóemeléshez ragaszkodik (bár az eredeti kulcshoz képest kész a kompromisszumra), a republikánusok viszont nem szeretnék, ha a vállalati terhek emelkednének.

Címlapkép: Shutterstock

fehérorosz zászló
építőipar munkás
bear_1
europai bizottsag
london_shutter-20170512
fehéroroszország belarusz

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
bear_1