mnb
Gazdaság

Rég látott izgalmak a mai kamatdöntés előtt – mit és hogyan dönt az MNB?

Portfolio
Az inflációs veszélyekre reagálva közel tíz év után ma először emel (hivatalosan) kamatot a Magyar Nemzeti Bank - nagyjából ennyit tudhatunk biztosan a monetáris tanács mai ülése előtt. Az izgalmakat fokozza, hogy nem csak a kamatemelés mértéke bizonytalan, hanem a sajátos monetáris politikai eszköztár miatt annak módja is. Sorra vesszük a mai lehetőségeket.

A jegybank hagyományos kommunikációs rendje szerint ma 14 órakor megtudhatjuk, hogy mennyivel változik az alapkamat, illetve az egynapos betéti és hitel kamatlábak által meghatározott (jelenleg a kamatpolitika szempontjából kevésbé jelentős) kamatfolyosó. Aztán 15 órakor az MNB elmondja döntéseinek indokait, és minden olyat, ami a 14 órakor közölt néhány számba nem fért bele. Mint látni fogjuk, ez a kommunikációs rend nem alkalmas arra, hogy a legfontosabb lépést a jegybank közölje, ezért a döntések és üzenetek értelmezésénél résen kell majd lenni.

Nem alap az alapkamat

A jegybank a koronavírusválság előtt gyakorlatilag felszámolta az irányadó kamat intézményét, és helyette egy jóval aktívabb kamatmenedzselésre tért át. Ennek lényege az volt, hogy a bankrendszer pénzbőségének szabályozásával közvetlenül a bankközi piac kamatszintjére lőtt. Ez a legtöbbször azt jelentette, hogy a bankrendszert igyekezett „belefojtani” a többletlikviditásba, ezzel (sokszor nullára) lenyomva a pénz árát a pénzpiacon.

A túlzásba vitt lazaság azonban a koronavírus-válságban (valójában már kicsivel előtte) látványosan visszaütött, az MNB pedig tavaly átalakította az eszköztárát. Ennek keretében vezette be az egyhetes betétet, amellyel gyakorlatilag vállaltan kiszívja a felesleges likviditást a bankrendszerből. A bevezetés tulajdonképpen egy rejtett szigorító lépés volt, amivel el lehetett kerülni, hogy az alapkamat (vagy az akkor leginkább irányadónak tekintett, negatív egynapos betéti kamat) emelésére kerüljön sor. Ma is ez az eszköz biztosítja, hogy ne a negatív tartományban tartózkodó egynapos jegybanki betéti kamat határozza meg a gazdaság általános kamatszintjét.

Vagyis az irányadó kamat az egyhetes betét kamata, az alapkamatnak érdemi szerepe a gazdaságban kialakuló kamatszintre nincs. Előbbi jelenleg 0,75%-os tartózkodik, utóbbi pedig 0,6%-on. Az irányadó kamatról viszont nem a monetáris tanács, hanem a jegybanki igazgatóság dönt, ráadásul nem kedden, hanem csütörtökön.

Adódik a kérdés: akkor mégis milyen szigorítás lesz ma?

Vegyük sorra lehetőségeket!

A jegybank előtt álló, egymással összefüggő megválaszolandó kérdések:

  1. Mekkora legyen a szinte teljesen érdektelen alapkamat?
  2. Kiderüljön-e ma bármi az igazi irányadó kamatról?
  3. Összeolvasztják-e a kétféle kamatot?
  4. Ha már összeolvad, legyen-e más eszköz az irányadó kamat mögött, vagyis változzon-e a monetáris politika eszköztára?
  5. És mindezeket hogyan közölje a jegybank a 14 és 15 órás megszólalások során, hogy ne legyen piaci zavar?

A kérdésekre adott válaszokból az MNB az alábbi mixeket keverheti ki.

Old school version: Ha a fenti kérdéseket a jegybank az eddigi kommunikációs formával akarja megoldani, akkor ma bejelent egy alapkamat-szintet, de majd csak csütörtökön derül ki, hogy milyen irányadó kamat mellett döntött. Nem nehéz belátni, hogy ez zavart okozhat a piacon, hiszen a befektetők érdemi szigorító lépést várnak az MNB-től, ha ez elmaradna, az elég nagy bizonytalanságot jelentene a forintpiacon egészen csütörtökig. Egy esetben mégis elég lehet az alapkamat emelése: ha azzal a jegybank túlemeli a jelenlegi irányadó kamatot. Ha ez történik, abból a piac is egyből megértheti, hogy csütörtökön mire számítson.

Extended version: A jegybank úgy is megoldhatja meg a problémát, hogy a 14 órás közleményébe beleírja az egyhetes betéti kamatot. Ennek valószínűleg vannak technikai nehézségei, hiszen az irányadó kamatról nem a monetáris tanács, hanem majd az igazgatóság döntene csütörtökön. Tehát ehhez a megoldáshoz az MNB-nek meg kell teremtenie annak a lehetőségét, hogy valamilyen formában az alapkamatot és az irányadó kamatot egyszerre közölhesse. Lehet, hogy ehhez már késő van, ez esetben marad a 15 órai közleményben a jelzés az irányadó kamat várható alakulásáról.

Mashup extended version: Mivel a nyílt kamatemelés elkerülhetetlen, ezért nem tűnik túl logikusnak a kétféle kamatszint fenntartása, ami amúgy is csak a kamatemelést leplező ügyetlen bűvészkedés eredményeképp jött létre. A kétféle kamatot egy szintre lehetne hozni, ennek nyilván az egyik lehetséges formája, ha ez ma egyidejű bejelentéssel történik meg. Természetesen még érdekesebb, hogy ez az egy szint mi legyen. A Portfolio felmérése szerint a piaci alapvetően arra számít, hogy a 0,75%-on álló irányadó rátát 0,9%-ra emeli a jegybank, és ugyanide húzza fel a jelenleg 0,6%-on álló alapkamatot is. Vannak olyan elemzői vélemények, amely szerint az MNB csak az alapkamathoz nyúl, és 0,75%-on egyesül a két ráta. Mások viszont arra mutatnak rá, hogy egy ilyen lépést könnyen hiteltelennek értékelhet a piac, hiszen az irányadó kamat változatlanul hagyása nem lenne valódi szigorítás. Ők arra hívják fel a figyelmet, hogy a piaci árazások még a 0,9%-nál is többet, 1%-os kamatot várnának el.

Re-edit remix version: A legbátrabb húzás természetesen az lenne, hogy ha egyszer az egyhetes betét úgyis csak veszélyhelyzeti eszköz volt (így hivatkozik rá a jegybank), akkor annak megszüntetésével, és az alapkamat mögé új eszközt teremtve normalizálná az MNB az eszköztárát. Egy sterilizációs eszközként működő irányadó instrumentum úgyis várhatóan évekig velünk lesz még, hiszen a jegybankmérleg alaposan felfúvódott a koronavírus-válság kezelése alatt.

Néhány óra múlva kiderül, milyen remix szolgáltatja majd a piacoknak a talpalávalót.

Címlapkép: Getty Images

vatikán róma pápa
Bizalomgerjesztő gyorsjelentés a Deutsche Banktól
koronavírus, vakcina
kína

Alapblog Óvatosságra intő jelek

A koronavírus delta variánsa jelentős bizonytalanságot okoz a piacokon, a vezető részvényindexek azonban mégis csúcs...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
koronavírus járvány mintavétel teszt covid-19 magyar adat