kásler facebook
Gazdaság

Kásler Miklós: aggasztó a delta mutáns terjedése

Portfolio
Nagyon aggasztónak nevezte a koronavírus delta mutánsának terjedését Kásler Miklós az InfoRádiónak adott interjúban. Az emberi erőforrások minisztere szerint a járvány hazai alakulása attól függ, hogy hány embert ér még el a tömeges oltás. Beszélt a kötelező oltásról, a harmadik vakcina felvételének rendjéről és arról is, hogy milyen eredményt hozott a vakcinák hivatalos hatékonyságvizsgálata.

Az egészségügyben dolgozókra a saját maguk és a betegek védelme érdekében kicsit más szabályok vonatkoznak, mint a társadalom többi tagjára. A harmadik oltás kötelezővé tétele ennek a szempontnak felel meg.

Más foglalkozási csoportoknak az átoltása napirenden van, de az ő esetükben nem tesszük jelen pillanatban kötelezővé

- ismertette az interjúban Kásler Miklós, aki szerint ezzel kérdéssel és minden felvetéssel foglalkozniuk kell. Ha Magyarországon is lenne negyedik hullám, akkor a megelőzés érdekében mindent meg kell tenni, minimalizálni kell a veszteségeket.

A miniszter emlékeztetett arra a három dologra, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt: egyrészt alapvetően fontos, hogy az indiai mutáns ellen az átoltottság szintjét növeljük, és elsősorban a 60 év fölötti korosztályban. Aki nem kapta meg eddig az oltást, a saját élete védelmében vegye fel. A másik megjegyzése arra vonatkozott, hogy mivel a fertőzés egyre inkább érinti a fiatal korosztályt,

a 12 és 18 év közöttiek önkéntes oltása napirenden van.

Az utolsó pedig a harmadik oltás kérdése volt.

Egyetlen vakcina sem biztosít százszázalékos védelmet, és mivel folyamatosan csökken az ellenanyagszint,

illetve az immunitás többi tényezőjének a hatékonysága az idő elteltével, a harmadik oltást mindenkinek nagyon határozottan lehet javasolni - tette hozzá.

Kásler Miklós kitért a gyerekek és a fiatalok oltására is: a 12 év fölöttiek esetében tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy az oltást el lehet kezdeni és folytatni lehet, 12 év alatt ilyen határozott evidencia nincs. Majdnem minden gyógyszergyártó cég vizsgálja ebben a korosztályban a vakcináció lehetőségét, és abban a pillanatban, amikor ez tudományosan bizonyított, Magyarországon is nagyon gyors lépések következnek.

Egyebek mellett a vakcinakoktélokról is kérdezték az Emmi vezetőjét, aki szerint Karikó Katalin nyilatkozata rendkívül korrekt volt: a Pfizerrel ismételni lehet a vakcinációt. Azt azonban Karikó Katalin nem mondta, hogy a többivel ne lehetne ismételni.

A gyógyszergyártóknak értelemszerűen megvan a saját szempontrendszerük, ugyanakkor a tudományos közvélemény egyre inkább afelé mozdul el, hogy az úgynevezett heterológ vakcinációt célszerű alkalmazni, mert a védettséget rohamszerűen, nagyon határozottan megnöveli.

A tudományos álláspont az, és ebben nincs vita Magyarországon, hogy az mRNS-vakcinák után a másik kettőből, tehát vagy az elölt vírusvakcinákból vagy vektorvakcinából kell a harmadik oltást adni és fordítva. Meg fogjuk jelentetni a vakcináció irányelveit, szabadon hagyva az orvos mérlegelését speciális esetekre - tette hozzá a miniszter.

A vakcinák kombinálásról a Portfolio is írt bővebben:

Mindezek mellett a miniszter a harmadik oltásról is megosztott néhány technikai részletet: az a rendező elv, hogy ugyanott végezzék el a harmadik oltást, ahol az első kettőt elvégezték. Magyarországon nagyon jelentős mennyiségű vakcina van, ezért a harmadik oltás esetében rendkívül nagy a szabadsága a magyar egészségügynek. Ismételten kiszelektálódnak olyan mutációk, amelyek veszélyesek lehetnek, és ezek között vannak olyanok is, amelyek az eddigi vírusellenes vakcinákat megkerülhetik - fűzte hozzá.

Címlapkép forrása: Facebook/Kásler Miklós

irak
GettyImages-1211246460 (6)
sirogyerek
kína usa háború
continental feelit ipari érzékelő

Kiszámoló Zöld lakáshitel

Az MNB októbertől úgynevezett zöld lakáshitelt vezet be 200 milliárd forint kerettel, 25 évig fix, maximum 2,5%-os...

Alapblog Hülye voltam

Archívumunkból (2017): Mennyiszer hallottam ezt a szöveget barátoktól, spekiktől, befektetőktől. Egyszerű magyarázat...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
koronavírus járvány mintavétel teszt covid-19 magyar adat