járvány vírus oltás
Gazdaság

Koronavírus: Kelet-Európa a járvány új gócpontja

Portfolio
Vasárnapra meghaladta a 20 milliót a Kelet-Európában regisztrált összes koronavírus-fertőzés száma - derül ki a Reuters összesítéséből. Az is elmondható a friss adatok alapján, hogy a térség az eddigi legsúlyosabb járványhulláma ellen küzd, főleg annak köszönhetően, hogy a vakcinaprogramok lemaradtak a nyugati országokhoz képest.

A hírügynökség cikke emlékeztet arra, hogy a kelet-európai térség országaiban a legalacsonyabb az átoltottság az öreg kontinensen. A lakosság kevesebb mint fele kapta csak meg legalább az egyik oltását.

A térségen belül az élen Litvánia áll 67%-os átoltottságával, Ukrajna pedig az utolsó helyen tartózkodik 19%-os arányszámával, Magyarország a második a sorban 62%-os átoltottságával.

Az új fertőzések száma a térségben stabil emelkedést mutat és már elérte a 83 700 esetet a napi átlagos szám. Ez a legmagasabb érték tavaly november óta a Reuters adatai szerint. Habár csak a világ lakosságának a 4%-a él ebben a régióban,

mára a világban koronavírussal újonnan regisztrált esetek 20%-áért felel.

Két nappal ezelőtt a Financial Times is külön nagyanyagot szentelt a régiós fertőzési adatoknak, Románia esetére fókuszálva.

A Reuters gyűjtése szerint a vírusfertőzéssel összefüggő halálozások 7 napos mozgóátlaga tekintetében a világ 5 legrosszabbul álló országából 3 a térségből került ki most épp: Oroszország, Ukrajna és Románia.

A járvány terjedéséhez leginkább - a gyengébben álló oltási programokon túl - az járul hozzá, hogy a hideg idő és a korlátozások feloldása miatt egyre több ember gyűlik össze zárt térben.

A térségben regisztrált napi esetek 40%-át Oroszországból jelentették, itt már minden 5. percben 120 embert azonosítanak fertőzőttként. Az ország egészségügyi rendszere rendkívüli terhelést él át, sorozatban a negyedik napja jelentettek rekord mértékű halálozást.

Címlapkép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt

karacsonybutor
koronavirus varians
buszmegálló volán busz
koronavirus vilag

Kiszámoló Újabb kamatemelés

Ma a jegybank szerencsére újra kamatot emelt, az elmúlt másfél hétben most harmadjára. Ennek oka a borzasztóan gyenge...

Tematikus PR cikk
2021. december 9.
Agrárszektor Konferencia 2021
2021. december 2.
Waberer's - Első kézből a jövő stratégiája
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Back-office munkatárs

Back-office munkatárs
Online előadás
Telepítés, testreszabás, megbízások, beállítások.
Ingyenes online előadás
Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!
karacsonybutor