Előfizetői tartalom

Példátlan módon avatkozik be a kormány - A legnagyobb piaci szereplők ítéletet mondtak az élelmiszer-árstopról

Portfolio
Példátlan intézkedés, egy világos határvonal átlépése, politikai lépés és tanácstalanság – erről számoltak be az alapvető élelmiszereket érintő árstop kapcsán a Portfolio-nak megszólaló, a kereskedelem és az élelmiszeripar területén komoly, több évtizedes tapasztalattal rendelkező vezetők. Jellemző vonás, hogy egyikük sem kívánta vállalni a nevét, mivel a rendelkezést kampánylépésnek tartják, és az általuk képviselt szervezeteket, illetve cégeket nem szeretnék a politikai nyilatkozatok terepén találni. A megszólalásokból látszik, hogy meglehetősen nagy a bizonytalanság még a tapasztalt szereplők körében is. Rövidtávon valószínűleg tényleg a kiskereskedelem veszít a legtöbbet, az előttünk álló hónapokban ugyanakkor az élelmiszeripar várhatóan az egyébként jogos áremelési kísérleteit sem tudja keresztülverni a békeidőben is keményen tárgyaló kiskerláncokon. A lépéssel vélhetően a kisebb boltok járnak rosszabbul, a nagyobbak könnyebben alkalmazkodnak, akik több más termék árát emelhetik meg, hogy elkerüljék a veszteséget. Jellemző vonás, hogy könnyen az olcsóbb import felé fordulhatnak. Az árstop az inflációt nem tudja megállítani, mert a belső kereslet erős, és februárban még több pénz kerül az emberekhez – ami szintén árfelhajtó hatású.

Az egyes alapvető élelmiszereket érintő árstop legfontosabb hozadékának az látszik, hogy a kereskedelem a jövőben mereven ellen fog állni minden beszállítói áremelési kísérletnek – derül ki a Portfolionak név nélkül megszólaló szakemberek nyilatkozataiból. Az élelmiszeripar és a kereskedelem harca régóta kemény, de a termékpálya szereplői már mindkét oldalon nagy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés