kover laszlo
Gazdaság

Alaposan összezavarhatta Kövér László a tanárokat, hogy mire számíthatnak

Portfolio
A tanárbérek lehetetlen helyzetéről is beszélt Kövér László az Info Rádió Aréna című műsorában. Az újraválasztott parlamenti házelnök rövid távon megoldandó problémának nevezte a kialakult szituációt, ám későbbi szavai alapján egyre bizonytalanabbnak látszik, hogy pontosan mi is lesz megoldva rövid távon - derül ki a 444 összefoglalójából.

Az új kormányzati ciklus egyik legfontosabb feladatának látszik a tanárhelyzet rendezése. Az egyre látványosabb méreteket öltő tanárhiány, az intenzív pályaelhagyás, a minimális kereseteket sem elérő bértábla miatti feszültségek egyre nagyobb elégedetlenséget szültek, a pedagógusok már tüntetéseken hívták fel a figyelmet az áldatlan helyzetre.

Az Info Rádióban tegnap este Kövér László újraválasztott házelnök volt a vendég, akit erről a témáról is kérdeztek. A pedagógusok számára biztató mondatokkal kezdte mondandóját a politikus, hiszen úgy fogalmazott, hogy

Nyilvánvalóan az egyik feladat, amit meg kell oldani, az az rövid távon, hogy a pedagógusokat is, meg a rendvédelmiseket is újra elő kell venni az ő jogos bérköveteléseiket, és a megfelelő, minimális mértékben emelni kell a pedagógusbéreket.

Arra Kövér László nem tért ki, hogy mit jelent a "minimális mértékben", csak utalt rá, hogy majd egy következő lépéseben, fejezetben kellene a bérarányokat úgy kisakkozni, hogy kiszámítható életpályát láthassanak az egyes szakmák állami dolgozói. Ez alapján talán az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy rövid távon egy kis mértékű béremelésre számíthatnak a tanárok, majd ezután hosszabb időt venne igénybe a bérhelyzet érdemi javítása.

Olyannyira hosszú időt, hogy ez nem egy ciklus munkája, "kéne hozzá egyfajta közös nevező azokkal a politikai erőkkel is, akik éppen ellenzékben vannak, hogy lehetőség szerint ne borogassuk fel újra és újra, ciklusról ciklusra ezt az egészet." A megfogalmazás egyrészt azért furcsa, mert a jelenlegi kormányzó erő a negyedik ciklusát kezdi éppen, másrészt nehéz elképzelni, hogy ez ügyben milyen közös nevezőt kellene kialakítani az ellenzékben lévő politikai erőkkel. Így viszont úgy tűnik, hogy a súlyosan leszakadó pedagógusbérek rendezése hosszú évek folyamata lehet.

Ezután még inkább zavarba ejtő kijelentést tett Kövér László, miszerint ha idáig eljutottunk,

akkor talán el lehetne érni, hogy »csak« azzal kelljen foglalkozni, hogy az inflációhoz hozzáigazítjuk a lemaradóban lévő állami fizetéseket.

Ez azért furcsa, mert ha hiszünk abban, hogy a magyar gazdaság képes növekedésre és a bérek képesek az infláció felett növekedni, akkor a "lemaradóban lévő" állami fizetések inflációhoz igazítása nem felzárkózást, hanem további lemaradást jelent. Ez még ahhoz képest is csak szerény előrelépés, hogy most a szakképzett minimálbér eléréséhez évről évre pótlékokat osztanak a tanároknak, mert a bértábla alapján kevesebb járna nekik.

Arra a kérdésre, hogy el lehet-e ezt kezdeni most, egy gazdasági válság elején, Kövér úgy fogalmazott, hogy "optimistább voltam 1-2 évvel ezelőtt", most nem biztos benne, hogy ez reálisan kitűzhető célként. Azt azonban hozzátette, hogy a magyar gazdaság kilátásai a következő 1-2 évre nem rosszak, és ha ez nem változik, hozzá lehet kezdeni a munkának.

És ezután jött az újabb fordulat: a kérdésre, hogy mennyire van elöl ez a kérdés a Fidesz és a KDNP prioritási listáján, azt válaszolta, hogy a téma "konkrétan ebben a formában elő sem került semmilyen ülésen".

A Portfolio információi szerint a kifeszített költségvetési helyzetben a pedagógusok bérhelyzetének rendezésére akkor nyílhat nagyobb esély, ha az orvosbérek mintájára sikerül ezt első évben uniós támogatásból megfinanszírozni. Egyelőre azonban az uniós programok kidolgozása elakadt a jogállamisági eljárás miatt.

antony-blinken-pekka-haavisto-washington

Holdblog Nem kell a techpapír

Ilyen is régen volt. 2006-ban. A Merrill híres alapkezelői felmérése szerint most jött el az az időszak, hogy újra...

Tematikus PR cikk
2022. május 31.
Financial IT 2022
2022. június 8.
Portfolio Property X 2022
2022. június 1.
Portfolio Digital Transformation 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Private Banking támogatási és advisory vezető

Private Banking támogatási és advisory vezető
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
mol benzinkút tankolás