auto-benzinkut-uzemanyag-kanna-no
Gazdaság

Két nappal azután, hogy elszállt a dízel ára az autópályákon, máris adót vágott a szlovén kormány

MTI
Két nappal azután, hogy az autópályák mentén teljesen liberalizálták a dízel piaci árát, elengedett két környezetvédelmi adót a szlovén kormány, hogy ezzel is próbálja lefelé szorítani a 2 euró körüli, tehát 800 forint körüli kiskereskedelmi árat - jelentette be Bojan Kumer infrastrukturális miniszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.

A tárcavezető hangsúlyozta: az állam ideiglenesen elengedett két környezetvédelmi adót a dízel esetében az autópálya-hálózat mentén fekvő benzinkutakon, ahol jelenleg hatóságilag nem szabályozzák az árakat. Az intézkedés a hivatalos közlönyben történő megjelenést követően azonnal életbe lép, és egy-két napon belül a kormány arra számít, hogy a kereskedők korrigálni fogják az árrést - tette hozzá a miniszter.

Az új szlovén kormány június 21-től szüntette meg az ársapkát, amely szerint az eurosuper 95 kiskereskedelmi árát 1,560 euróban, nagykereskedelmi árát 1,540 euróban, az eurodízel kiskereskedelmi árát 1,668 euróban, nagykereskedelmi árát 1,648 euróban határozta meg. Helyette az autópályákon kívüli töltőállomásokon rögzítették a kiskereskedői árrést, míg az autópályákon teljesen liberalizálták a díjszabást. A dízel az autópályákon kívül jelenleg 1,848 euróba, az autópályákon valamivel több mint két euróba kerül.

Kumer szerint az elfogadott intézkedések rövid távúak lesznek, legfeljebb egy-két hónapig tartanak.

Mint mondta, az elmúlt napokban jelentős olajpiaci áresés volt tapasztalható, ami szerinte reményt ébreszt arra, hogy az üzemanyagok ára idővel csökkenhet.

Újságírói kérdésre válaszolva, hogy miért csak a gázolaj árának csökkentésére szorítkoztak, a miniszter elmondta: a gázolaj ára azért magasabb, mert az jobban terheli a környezetet. Mindazonáltal hozzátette, hogy a dízel üzemanyag fontosabb a gazdaság számára, és ezért nagyobb hatással lehet az inflációs spirálra. A benzin esetében a legtöbb zöld illetéket ugyanakkor meg akarták tartani - jegyezte meg.

Címlapkép forrása: Getty Images

szijjártó péter london
no-forrosag-strand-viz-folyadek-ivas-hoseg-nyar-hosegriasztas
parlamentvihar
europai-unio-zaszlo
digitális bankolás laptop informatikus
Tematikus PR cikk
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Díjmentes online előadás
Legális adóelkerülés, TBSZ, NYESZ számlák.
Online előadás
Hol érdemes beszállási pontok után kutatni?
no-forrosag-strand-viz-folyadek-ivas-hoseg-nyar-hosegriasztas