A legfontosabb táblázat, ami most minden katásnak segíteni fog

Csiki Gergely
Nagy változásokra kell felkészülniük az eddigi katás kisadózóknak, a kormány megszünteti a kata visszaélés-szerű használatát, de közben a legálisan katázók számára szűkíti a lehetőségeket és a magasabb adóterhelésbe tereli az érintetteket. Az RSM Hungary tanácsadó cég szakértő csapatával segítünk eligazodni a legfontosabb kérdésekben.

A legnagyobb meglepetések

Az RSM Hungary adószakértői szerint két nagy meglepetést tartalmaz a hétfőn benyújtott és kedden elfogadott kata-törvény. Egyrészt az új szabályokat már ez év szeptemberében bevezetnék, ami bár nem példa nélküli, de elég gyors ütemű módosítás. Másrészt a jövőben csak főállású, egyéni vállalkozók katázhatnak, a mellékállásban a katát mint opciót kizárja a jelenlegi megfogalmazás, vagyis jelentősen szűkül a potenciális katázók köre. 

Az RSM szakértőinek várakozásai szerint a legnagyobb változás az, hogy a katás adózók csak magánszemélyek felé számlázhatnak ezentúl, és ez a változás várhatóan sokak kedvét elveszi majd attól, hogy „másodállásban” kisebb megbízásokat elvállalva jussanak jövedelemkiegészítéshez. 

Előrevetítik, hogy így valószínűleg nehezebb lesz mesterembert találni a kisebb házkörüli felújítások, karbantartási munkák elvégzésére. "Az pedig nem lenne szerencsés, ha a most mellékállású adózók visszaterelődnének a szürke zónába" - vetik fel az adóváltoztatás egyik potenciális negatív következményét a szakemberek.

Arra is rámutatnak, hogy az az irány, hogy nem lehet magasabb tételes adót fizetni, ugyan leegyszerűsítheti a kata adminisztrációját, a katában maradók számára viszont továbbra is konzerválja a rendkívül alacsony időskori nyugdíj kockázatát, illetve például a gyermekvállalás esetén elérhető juttatásokat is.

Összességében a szakemberek úgy értékelik a változást, hogy az új jogszabály által tervezett keret valóban megakadályozza a kata visszaélés-szerű használatát, ugyanakkor a legálisan katázók számára is tovább szűkíti a már korábban is behatárolt lehetőségeket.

Mire elég 1,5 hónap?

Érdeklődésünkre, hogy elég-e a felkészülésre és átállásra 1,5 hónap nyáron az érintetteknek, az RSM szakemberei úgy feleltek, hogy problémákat okozhat a relatíve rövid határidő, például az építőiparban, a filmiparban, illetve a tiltólistára került szellemi szabadfoglalkozásúak körében is. "Az ezévre lekötött munkák kivitelezése, elvégzése kerülhet veszélybe, a cégekkel éves szerződést kötő vállalkozók, vállalkozások esetében. Az egyéni vállalkozókon túl gyors átállásra kényszerülnek a Bt-k, Kkt-k, hiszen ők az új szabályok alapján már nem lehetnek kisadózók, így más adózási formára kell áttérniük szeptemberig" - magyarázták a szakemberek.

Vannak-e kiskapuk?

Adódik a kérdés, hogy a katázók valahogyan a szabály ellenére megtarthatják céges ügyfeleiket. Az RSM tanácsadói szerint a céges megrendelői oldalon a költségek szabályos számlával való bizonylatolása kulcsfontosságú a társaságok számára. Az online számlaadat szolgáltatás miatt minderről valós időben értesül az adóhatóság is. A tervezett kata-szabályok mellett

nehezen elképzelhető, hogy legálisan meg lehetne oldani a cégek kiszolgálását, anélkül hogy a katából a vállalkozó ki ne kerülne.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy "ha a vállalkozások nem szabályos megoldásokhoz nyúlnak, akkor ezzel bírságot, míg a katát a szürke zónába elhagyók alacsony nyugdíjat vagy lerövidült szolgálati időt kockáztatnak".

Nincs más választás: magasabb lesz az adóteher

Az RSM várakozásai szerint az új feltételeknek meg nem felelő kisvállalkozók lehetőségei szűkülnek, az érintetteknek nincs más választásuk, mint a magasabb adóteherrel járó egyéni vállalkozói adózást, jobb esetben az átalányadózást választani.

Azonban a nem egyéni vállalkozási formában működő kisadózók számára ez sem jelent megoldást. A magasabb adóteher amellett hogy az egyedi adózók szintjén egy igazságosabb rendszert eredményez, dráguláshoz is vezethet. A keresett szakemberek, a hiányszakmákban dolgozók megpróbálják majd a szolgáltatásuk árában érvényesíteni plusz adóköltséget - részletezik az intézkedés egy lehetséges hatását.

A magasabb adóteher egyúttal azt is jelenti, hogy az állam több bevételhez juthat. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai szavai szerint az erre vonatkozó számítások 50-300 milliárd forintos többletbevételt kalkulálnak a változás nyomán. Az RSM szakemberei ennek kapcsán arra mutattak rá, hogy a módosítások a katázók számának további növekedését gátolják. "Az 5% körüli adóteher alkalmazási körének szűkítésével a magasabb egyéni adóterhelés felé terelik a most katázó vállalkozókat, ami generálhat többlet állami bevételt" - fogalmaztak érdeklődésünkre.

Az RSM tanácsadói viszont azt is megemlítették, hogy egy szűk kör számára az átalányadó tud előnyösebb lenni a katánál, de a legtöbb katás adózó számára magasabb adóterhelést jelentenek az egyéb adózási opciók. A Kkt-k és a Bt-k esetén a társasági adó, illetve KIVA választása marad opcióként - sorolták.

A katázók egyik opciója továbbá, hogy munkaviszony jelleget ölt a foglalkoztatás. Az RSM a jelenlegi munkaerőhiány fényében egyes kényszervállalkozók esetében elképzelhetőnek tartja, hogy "ténylegesen munkavállalói állományba kerülhetnek, a jelenleginél jóval magasabb adó és járulék teher, és ha változatlan a büdzsé, akkor alacsonyabb nettó jövedelem mellett".

Az RSM szakértői megosztottak velünk egy táblázatot, ami néhány esetre kalkulálja ki az átalányadó és a kata közötti különbségeket. A táblázat megítélésünk szerint annyira hasznos és jól összefoglalja, megragadja a változások lényegét, hogy azt megosztjuk olvasóinkkal.

A konkrét eset, amire nagyon figyelni kell

A tanácsadókkal folytatott beszélgetés folyamán egy konkrét eset is előkerült, ami akár tömegeket is érinthet, ezért külön is kitérünk erre az ügyre. Ha például valaki teljes állásban főállásban dolgozik egy munkahelyen bejelentve, és mellette mellékállásban nyújt szolgáltatást katásként, akkor nem maradhat ebben a konstrukcióban katás a jövőben az érintett adózó. Ha legalább heti 36 órás főállás mellett más kiegészítő tevékenységet is folytat, akkor nem tud katázni. "A másodállásból származó bevétel nagyságától függően érdemes megvizsgálni az átalányadózás lehetőségét" - javasolják a szakértők.

Minden cikkünk a kata-módosítás témájában ide kattintva olvasható!

Címlapkép forrása: Shutterstock

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF