Nem szabad tovább emelnie az EKB-nak
Az Európai Központi Bank túllő a célon a szigorítással, a kamatemelései komoly gondokat okoznak majd a reálgazdaságban – véli Erik Nielsen, az UniCredit vezető közgazdásza. A szakember nem is az idei tél vagy a következő pár negyedév miatt aggódik, az energiaválság miatti recesszió ugyanis szerinte sokkal enyhébb lesz, mint azt várni lehetett. Nielsen attól tart, hogy az EKB idei kamatemelései 2023-24-ben fogják túlzott mértékben visszavetni a keresletet, a foglalkoztatást, és rontani a háztartások helyzetét.

Mindezt arra alapozza, hogy a jelenlegi infláció még mindig költségoldali, ami csökkenti a reáljövedelmeket és ezáltal a keresletet. Elmondása szerint ez a fajta infláció magától megszűnik a kereslet csökkenésével, a háztartások ugyanis mindaddig szegényebben maradnak, amíg alternatív –s a remények szerint olcsóbb – energiaforrásokat nem találunk. Nielsen szerint az ilyen sokkra az a helyes gazdaságpolitikai válasz, ha a költségvetés megsegíti a rászoruló háztartásokat, és a kormányzat mielőbb megtalálja az alternatív energiaforrásokat. Véleménye szerint legfeljebb
egy kis monetáris szigorítás indokolt, ha kell egyáltalán.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!