Előfizetői tartalom

Bréking! Magyarország is belement az újabb orosz szankciókba - Máris jönnek a fenyegető üzenetek

Portfolio
Percekkel ezelőtt közölte az Európai Tanács sajtószolgálata, hogy az összes tagállam, tehát Magyarország is, jóváhagyta szombaton a 60 dolláros orosz olajársapkára vonatkozó szankciót, így az már hétfőtől hatályba tud lépni. Az oroszok máris elkezdték küldeni a fenyegető üzeneteket, amelyek az olajszállításokat érinthetik akár Magyarország irányába is. Így ez még inkább központi kérdéssé teszi, hogy mi lesz itthon a 480 forintos hatósági üzemanyagárral, miután a napokban már a kormány is jelezte, hogy az csak akkor tud fennmaradni, ha az orosz szállítások zavartalanok maradnak a Barátság kőolajvezetéken keresztül, illetve ha a százhalombattai finomító is zavartalanul tud működni. Utóbbi sajnos egyelőre nem teljesül, az előbbi feltételre pedig éppen a mai EU-s döntés jelenthet kockázatokat. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter éppen az uniós döntés bejelentésekor posztolt, megpróbálva elvenni annak a kellemetlen élét, hogy a magyar kormány is belement az újabb oroszellenes energetikai szankcióba. Fontos tudni, hogy a kormány nem most harcolt ki igazi mentességet, hiszen ez a mostani döntés az EU-n kívüli, tengeri szállítású orosz olajat érinti. Ezzel együtt az is fontos, hogy ha esetleg tényleg leállna a Barátság vezetéken keresztül az orosz olajküldés felénk, akkor egy októberben kiharcolt engedmény alapján lenne lehetőségünk tengeri szállítással orosz olajat venni, amit az Adria vezeték felől juttathatnánk el Százhalombattára. Ezzel is járnának azonban ellátásbiztonsági kockázatok, de Szijjártó Péter nyugtatólag azt hangsúlyozta a friss uniós döntés kapcsán, hogy "sikerült megvédenünk hazánk energiaellátásának biztonságát."

Megvan az alku Miután tegnap a tagállami nagykövetek megegyeztek szóban a 60 dolláros orosz olajársapka bevezetéséről, egy napjuk volt a tagállamoknak ezt írásban is jóváhagyni, ami mostanra letelt, és éppen ezért közölte percekkel ezelőtt a tanácsi sajtószolgálat azt, hogy megvan jogi értelemben is az alku, mert az összes tagállam, tehát Magyarország is egyhangúan jóváhagyta....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés