Előfizetői tartalom

Megjött az új javaslat: el kell törölni az árstopokat

Portfolio
Az élelmiszerár-stop kivezetésére kéri a kormányt a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ), mivel szerintük az intézkedés nem érte el a célját, a veszteségek pedig nem tarthatóak április 30-ig. Ahogyan korábban beszámoltunk, a kormány december 28-i rendelete miatt lehetetlen helyzettel szembesülnek a boltosok, és főként a kisboltok, a családi vállalkozások kerültek még nehezebb helyzetbe. A kisvállalkozások nem tudnak olyan eszközökkel élni, mint a nagy kereskedelmi láncok, így a magas inflációs várakozások mellett 2023-ban is folytatódhatnak a boltbezárások, ami lapunk elemzője, Hornyák József szerint 2022-ben a négyezer esetet is elérhette. A Portfolio egyik forrása nemrég úgy nyilatkozott: minél később tervezik kivezetni az árstopot, annál nagyobb lesz az árrobbanás a beszerzési árak folyamatos emelkedése miatt, hacsak nem omlik össze az árstopos piac a kivezetés előtt.

Az árstop megszüntetését kérik Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára az árstop kapcsán az ATV Híradójának elmondta: különösen nehézzé vált, hogy az intézkedés alá eső termékeket 2021. október 15-ei árakon kell tartaniuk a boltoknak, mivel mostanra a háború, az aszály és az energiaárak emelkedése komoly plusz terheket jelentenek a kereskedőknek....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés