Hiányosságok a hazai nyugdíjrendszerben

Az összes EU-tagállamban a nyugdíjköltségek teszik ki az állami kiadások legnagyobb egyedi tételét, és jelentős szerepet játszanak az államháztartás közép és hosszú távú helyzetének alakulásában. Az Európai Unióban az állami nyugdíjkiadások 2040-ig átlagosan 0,4 százalékponttal nőnek (a GDP 11,7%-ára). Magyarországon jelenleg ennél három százalékponttal alacsonyabb a GDP-arányos nyugdíjkiadás, aminek egyik magyarázata az, hogy az átlagnyugdíj összege is alacsony az EU-átlaghoz képest, a másik pedig az, hogy Magyarországon a nyugdíjkiadások körében nem szerepelnek a korhatár előtti és a rokkantsági típusú ellátások.

5500 milliárd forint felett

A nyugdíjkassza így is a legnagyobb kiadási tétel, a teljes magyar nyugdíjköltségvetés

• 2020-ban 3588 milliárd forint,
• 2021-ben 3915 milliárd forint,
• 2022-ben 4170 milliárd forint volt
• 2023-ban pedig a megszaladt infláció miatt már 5554 milliárd forintra ugrott.

Ezt nem is tudja már fedezni a társadalombiztosítási járulék és a szociális hozzájárulási adó nyugdíjkasszát megillető része, 2022-ben 697 milliárd forint, 2023-ban - eddig - 1072 milliárd forint pótlólagos költségvetési előirányzat egészíti ki az adóbevételek terhére a nyugdíjbiztosítási alap bevételeit.

Az EU-nak a pandémia kitörése és a 13. havi nyugdíj visszaépítésének elfogadása előtt leadott, illetve a 2023-2027-es évekre idén áprilisban leadott kormányzati konvergenciaprogram tanúsága szerint az állami nyugdíjkiadás részesedése a GDP-ből a következőképpen alakul:

A 2022. évi nyugdíjkiadások (4170 milliárd forint) a 2022. évi GDP (66 387 milliárd forint) arányában mindössze 6,3%-ot tettek ki (ami az unióban a legalacsonyabb arány), de a statisztikai mérés során feltehetően egyéb elemeket is figyelembe vesz a KSH, hiszen 2019-ben például 7,3% volt a GDP arányában a nyugdíjkassza nagysága.

A nyugdíjkiadások mértéke nagyban függ a társadalom korösszetételének alakulásától, különösen a nyugdíjaskor küszöbén várható további élettartam alakulásától.

A nyugdíjban eltöltött idő hossza közvetlenül összefügg a fenntarthatósággal, mert minél hosszabb ez az idő, annál magasabbak a nyugdíjköltségek. Az Európai Unióban a nyugdíjban töltött átlagos időtartam 20,8 év. Ez megegyezik a Nők40 kedvezményes nyugdíjjal a korhatáruk betöltése előtt átlagosan három évvel nyugdíjba vonuló magyar nők nyugdíjban töltött átlagos időtartamával, de hat évvel hosszabb a 65 éves korukban nyugdíjba vonuló magyar férfiak átlagosan 14,5 év nyugdíjban töltött idejénél.

• A nyugdíjkiadások GDP-részesedését erősen befolyásolja az újonnan nyugdíjba vonulók jellemzően magasabb nyugdíja, amelyet Magyarországon baljós színekkel árnyal az alacsony járulékalappal rendelkezők (minimálbér, részmunkaidő, régi és új kata, eva, ekho, őstermelő stb.) nagyon alacsony nyugdíjvárománya.
• Más előjellel, de hasonló gondot okozhat a jövőben a magas keresetűek nyugdíjvárományának korlát nélkül növekedése, amely a járulékplafon 2013-as eltörlésének és a nyugdíjplafon hiányának a következménye.

Sokszor félreérthető a GDP-arányos adatok mintavételi háttere (csak az öregségi nyugdíjat vagy az öregségi és hozzátartozói nyugdíjakat, vagy pluszban a rokkantsági nyugdíjakat, vagy mindezeken felül a nyugdíjszerű ellátásokat, esetleg összességében az egyéb juttatásokat - például nyugdíjprémium, 13. havi nyugdíj - veszik-e figyelembe). Magyarországon 2012-től megszűntek a korhatár előtti, korengedményes, korkedvezményes, szolgálati és hasonló nyugdíjak, továbbá a rokkantsági nyugdíj. Ennek következtében az e nyugdíjfajtákat felváltó új, már nem nyugdíjnak minősülő ellátások nem a nyugdíjkasszát, hanem a költségvetés más területeit terhelik, így nem kell őket beszámítani a nyugdíjköltségvetésbe. Ettől persze a valóság nem, csak a látszata változott.

Az adatokat emellett jelentősen módosítja, ha az adott évben nyugdíjreformot vezetnek be egy országban.

Éppen ez utóbbi tényező adhat okot némi aggodalomra, hiszen a magyar kormányzat által 2025. március 31-éig bevezetni vállalt magyar nyugdíjreform potenciális hatásának nyoma sincs az új konvergenciaprogram előrejelzéseiben. A program ugyan megemlíti, hogy az Európai Bizottság 2023. április 14-én megjelent elemzése (Debt Sustainability Monitor 2022) a magyar költségvetés fenntarthatósága tekintetében közép- és hosszútávon elsősorban a társadalom idősödéséhez kötődő jövőbeni költségvetési kiadások következtében kockázatokat azonosított, de "a konvergenciaprogram ennél lényegesen kedvezőbb pályát vetít előre".

Fenntarthatósági kérdés

Ez utóbbi állítást azonban a konvergenciaprogram hosszú távú előrejelzései nem meggyőzően alapozzák meg, hiszen

• 2019 és 2070 között a GDP arányában a termelékenység növekedése 2,3%-ról 1,5%-ra csökken,
• szoros korrelációban a társadalom elöregedésével, amely szerint a 65 évesnél idősebb lakosság aránya a 2019-es 19,6%-ról a 2030-as 21,7%-on át a 2070-es 29,6%-ig nő.

A demográfiai adatok ráadásul optimistább forgatókönyvet vesznek alapul, mint amely az öregedő és létszámában fogyatkozó magyar társadalom jövőjéről a tavalyi népszámlálásról szóló első gyorsjelentés adatai alapján fölvázolható.

Különös aggodalomra adhat okot, hogy a program szerint "a pénzbeli juttatások mérséklődnek a GDP arányában a dinamikus gazdasági növekedés gyors visszatérése miatt, a 13. havi nyugdíj visszavezetése ellenére is. A GDP százalékában mérve az összes társadalmi juttatás 1,4 százalékponttal mérséklődhet 2024 és 2027 között, és ezzel jelentős arányban járul hozzá az újraelosztási ráta csökkenéséhez."

A kijelentést egyrészt árnyalja, hogy a gazdasági növekedés gyors visszatérése erős optimizmusnak tűnik a program saját gazdasági előrejelzései szerint is, nem is említve, hogy a szakértői előrejelzések jellemzően nem osztják a kincstári optimizmust, és lassúbb ütemű növekedést (idén akár visszaesést) prognosztizálnak, ráadásul a legutóbbi KSH jelentés szerint a recesszió már a nyakunkon van, hiszen 2023. első negyedévében a GDP 1,1%-kal kisebb volt, mint 2022. első negyedévében.

A program - nyilván okkal - rendkívül visszafogottan számol az uniós forrásokkal is, ami tovább nehezítheti a gyors növekedés beindulását. Mindezek tükrében viszont az újraelosztási ráta csak úgy csökkenhet, ha az ellátások mértéke csökken - ez pedig összeütközésbe kerülhet a 2023-ra meghatározott öt fő költségvetési prioritással (a foglalkoztatás magas szintjének fenntartása, a rezsivédelem, a nyugdíjak reálértékének megőrzése, a családtámogatások további biztosítása, és  a fegyelmezett költségvetési politika folytatásával az adósságráta további csökkentése), és hozzájárulhat az öt fő célkitűzés közötti inherens feszültségek fokozódásához.

Uniós koncepció

Az EU nyugdíjkoncepciója szerint a szuverén európai nyugdíjrendszerek mindegyikének

• megfelelőnek (adequate),
• fenntarthatónak (sustainable)
• és korszerűnek (modernised) kell lenniük.

A nyugdíjak akkor megfelelőek, ha minden nyugdíjas személy élete végéig képesek megelőzni az időskori elszegényedést, megfelelő mértékben helyettesíteni a munkából származó jövedelmet, és tükrözni a nemzedékek egymás iránti szolidaritását. A nyugdíjak fenntarthatósága attól függ, hogy az állami és a kiegészítő nyugdíjrendszerek pénzügyi stabilitása közép és hosszú távon mennyire biztosított az öregedő társadalmak és a gazdasági kihívások miatt az állami pénzügyekre nehezedő egyre erőteljesebb nyomás közegében, tekintetbe véve az öregedés okozta problémák három irányban kialakítandó költségvetési kezelési lehetőségeit:

• egyrészt a munkával töltött aktív életszakasz meghosszabbítását és a nyugdíj mellett munkavégzés támogatását,
• másrészt a járulékok és járadékok méltányos egyensúlyának (az ekvivalencia elv érvényesülésének) a biztosítását,
• harmadrészt a tőkefedezeti és egyéb kisegítő nyugdíjmegoldások elérhetőségének támogatását.

A nyugdíjak korszerűsége pedig megköveteli a nyugdíjrendszer átláthatóságát, a férfiak és a nők eltérő igényeivel összhangban történő működtetését, a nyugdíjtervezéshez szükséges minden információ rendelkezésre állását, továbbá azt, hogy bármilyen nyugdíjreform a lehető legszélesebb társadalmi egyetértésen alapuljon.

Hazai hiányosságok

A magyar nyugdíjrendszer mindhárom uniós célkitűzés tekintetében súlyos kihívásokkal küszködik, emiatt valóban szükség van érdemi magyar nyugdíjreformra.

A nyugdíjreform persze kimerülhet elszigetelt intézkedésekben, például a nyugdíjkorhatárnak a 65 éves korban várható további élettartamhoz kötésében (magas labdaként éppen erre tett javaslatot az RRF is), a fenntartható, megfelelő és modern magyar nyugdíjrendszer kialakítása érdekében azonban a jelenlegi működés alapelveit is felül kell vizsgálni.

Ehhez az átfogó felülvizsgálathoz adhat meglepően korszerű adalékot az 1997-es nyugdíjreformot megelőző vitákban az akkori nyugdíjbiztosítási önkormányzat által kidolgozott átfogó javaslat, amely szerint az állami nyugdíjrendszert két részrendszer alkotta volna.

• Az első részrendszer adóbevételekből fedezett alapnyugdíjat biztosított volna állampolgári (alanyi) jogon.
• A második részrendszer lett volna a járulékarányos munkanyugdíj.

Ebben a rendszerben a nyugdíj összegét egyéni járuléknyilvántartásra épített pontrendszer határozta volna meg, amelynek aktuális értékét minden évben közölték volna minden biztosított személlyel. Ez a megoldás kizárta volna a nyugdíjképlet utólagos manipulálását, és mindenkor a járulékfizetéssel arányos nyugdíjakat biztosított volna.

A nettó keresetek alakulása alapján az Országgyűlés évente meghatározta volna a nyugdíjpont értékét. A részrendszer ráadásul rugalmas nyugdíjkorhatárral párosult volna, méltányos növelést és csökkentést számítva az elhalasztott, illetve előrehozott nyugdíjaztatásért. Nem véletlen, hogy e koncepcióról eszünkbe juthat a jelenlegi német vagy osztrák állami nyugdíjrendszer.

A német nyugdíjrendszer nyugdíjpontokra épül, a reformot 2001-ben vezették be. Az osztrák nyugdíjrendszer az egyéni nyugdíjszámlákra épül, a reformot 2005-ben vezették be. (A magyar nyugdíjbiztosítási önkormányzat 1996-ban dolgozta ki a javaslatait.)

A történelem bizonysága szerint ezek az elvek megfeleltek a német és osztrák rendszereknek, a magyarnak viszont nem, így nálunk inkább kapkodva elindult 1997-ben a nyugdíjrendszer részleges tőkefedezetesítése. A magánnyugdíjpénztári pillér, mint az állami nyugdíjrendszer tőkefedezeti részrendszere, akár tökéletesen is működhetett volna, ha van idő kijavítani a gyermekbetegségeit, és ha nem sodorta volna el a politikai változások cunamija.

A nyugdíjbiztosítási önkormányzat 1996-os alternatív javaslatában a kettős (alapnyugdíj plusz munkanyugdíj)  rendszert úgy határozták volna meg, hogy a két részrendszerből kapható nyugdíj együttes átlagos összege a mindenkori átlagos nettó kereset 60 százaléka legyen. Ez a javaslat több, mint érdemes az újratanulmányozásra az új magyar nyugdíjreform előkészítése során.

Cikkem második részében bemutatom azokat a területeket, amelyekre megoldásokat kellene találni a hazai nyugdíjrendszerben.

Címlapkép: Shutterstock