Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Hepciáskodás itt és ott
A francia elnökök időnként megpendítik, hogy a nemzeti védelmük alapjául szolgáló nukleáris csapásmérő erő így vagy úgy, de Európa egészét védheti. Ezt két okból teszik: egyrészt ezzel szeretnének lendületet adni az európai védelempolitikának, amihez rajtuk kívül hagyományosan senkinek sem fűlik a foga. Másrészt jeleznek, elsősorban Berlin felé, hogy egy ilyen közös politikában Párizsnak értelemszerűen főszerep jutna.
A francia atomarzenál teljes vagy részleges „európaizálásának” ötletével azonban több gond van. Politikailag összefonódik a francia államstruktúra és az atombomba: a köztársasági elnök a nyugati demokráciákban szinte példátlan legitimációval és hatalommal rendelkezik, mert ő az, aki „az atomtűz elindításával a nemzet sorsát a kezében tartja”. Technikailag az óriási felelősséget aránytalanul rövid reakcióidővel ötvöző nukleáris forgatókönyv az egy személyes döntéstől lesz hiteles: „a teve egy olyan ló, amelyet egy bizottság tervezett” jelenség az atomstratégiákba nehezen fér bele. Végezetül geopolitikailag nehéz eladni a kollektivizáló logikát, melyben a francia elnök esetleges hebrencskedése következtében Madridot, Brüsszelt, Rómát érhetné megsemmisítő válaszcsapás.
Ettől még a francia felvetés mostanság a korábbinál jóval figyelmesebb hallgatóságra talál. Mégpedig azért, mert Donald Trump választási győzelmének már a gondolatára is Európa-szerte eluralkodik a félsz. A republikánus elnökjelölt kampánygyűlésein újra és újra megismétli a hivatali ideje alatt sokat hangoztatott tételt: az a szövetséges, aki nem fizet maga is rendesen bele, nem érdemli meg az amerikai védelmet.
Trump most jó lókupec módjára rá is tett egy lapáttal, mondván: még biztatná is Putyint a támadásra. Erre persze kitört a pánik. Két dolgot feledve, legalábbis látszólag. Először is: Trump nagyotmondó stílusa nem újdonság – a botránykeltés nála tárgyalási alap. A NATO-t a 2017-ben kezdődő elnöksége elején is megfenyegette, így elérte, hogy az európaiak az addig elutasított USA-kérésekre rábólintsanak, majd megjegyezte: „most már jobban kedvelem a NATO-t, mert nagyon rugalmasak”. Másodszor: a Trumpnak tulajdonított tranzakciós logika a NATO-n belül diszkrétebben bár, de folyton jelen volt. Obama védelmi minisztere 2011-ben sokkolta az európaiakat, amikor nyíltan is az értésükre adta: az USA-nak „fogytán a türelme”,
s „a jövőben könnyen úgy ítélheti, hogy immár nem térül meg a NATO-ba helyezett befektetése”.
Berlin és az Európai Égi Pajzs
Az atomháborút távol tartani hivatott nukleáris elrettentés (magyarán: az ellenfél azért nem küld ránk atomrakétát, mert tudja, hogy válaszként egy ugyanolyan érkezne hozzá) kiegészítéseként jut szerep a különböző típusú rakéták, drónok, lövedékek ellen védőburkot biztosítani hivatott légvédelmi rendszereknek.
Németország 2022 augusztusában állt elő a tervvel, miszerint európai partnerekkel együttműködésben, a NATO szárnyai alatt építene ki egy többlépcsős lég- és rakétavédelmi rendszert. Ez lesz majd az Európai Égi Pajzs (European Sky Shield Initiative, ESSI), melybe épp csak a területen legtapasztaltabb – épp ezért konkurens – Franciaországot és Olaszországot nem hívta meg Berlin. Párizs és Róma mondjuk aligha ment volna: közös Mamba elfogórakéta-rendszerük ugyanis kimaradt a német tervből, mely helyette rövid távra a német IRIS-T-vel, hosszú távra az izraeli-amerikai Arrow-val, a kettő között pedig az amerikai Patriottal számol.
A koncepció több sebből vérzik:
- technikailag délibáb (nincs 100%-os védelem, különösen nem ilyen óriási területen),
- politikailag rémálom (ismét előkerül a bizottsági teve esete),
- és főleg: Európa védelmi önállóságát aláássa a német terv.
Olaf Scholz kancellár úgy harangozta be, mint „kiváló példáját annak, hogy mit is értünk a NATO európai pillérének erősítése alatt”. Nos, amennyiben erre az ESSI a minta, akkor az további függőséget jelent Európa számára. Amerikai elemzések is felhívják rá a figyelmet, hogy a rendszer főbb elemeinek külső forrásból történő beszerzése „a hadiipari és technológiai bázist veszélybe sodorja”.
Macron elnök tavaly a párizsi repülési szakkiállításon azt mondta:
Amit Európán kívülről szerzünk be, az magától értetődően bizonytalanabbul áll rendelkezésünkre: egy harmadik ország időbeosztásának, várólistájának, prioritásainak és engedélyezési eljárásainak van alárendelve.
S valóban: az izraeli Arrow eladását Washington hónapokon át késleltette (míg a legkedvezőbb feltételeket sikerült kialkudnia az amerikai cégek részvételére). Korábban a Patriottal pedig Berlin első kézből megtapasztalta, hogy az általa vásárolt elfogórakéta képességeiről nem kap pontos információkat. A szimulációs modellt csak Amerikában, amerikai személyzet használhatta, és a beletáplált fenyegetés-forgatókönyvet előzetesen jóvá kellett hagyatni a Pentagonnal.
Az EU setesuta kezdeményezései
Az Európai Unió most az ESSI és a benne rejlő függőségi kockázatok amolyan ellenpontozásaként mutatja be az e téren egyébként 2019 óta folyó kezdeményezéseit. Thierry Breton hadiiparért felelős EU-biztos tavaly egy konferencián úgy fogalmazott, hogy
ezek „egy ténylegesen európai lég- és rakétavédelmi pajzs építőkövei”.
S hogy mik ezek az építőkövek? Franciaország, Olaszország, Hollandia, Portugália és Finnország (később csatlakozott hozzájuk Németország) az EU keretei közt indította el a TWISTER rövidítésű, az ellenséges rakéták korai észlelését és azok saját elfogórakétákkal történő semlegesítését magában foglaló programot. Ez azután két ágra bomlott.
A Bizottság által kezelt Európai Védelmi Alap finanszírozására igényt tart egyrészt az űrbe telepített korai rakéta-előrejelzési képességeket létrehozni hivatott ODIN’S EYE, mely 2021-ben nyert pályázatot, annak a német OHB-nak a vezetésével, mely a Galileo műholdas navigációs rendszer fejlesztése során egyébként csúfos kudarcot vallott. Az elfogórakéta kidolgozására pedig 2022-ben a HYDEF programmal kapott szerződést a spanyol SENER Aerospacial által vezetett konzorcium.
A döntés azonnal botrányba torkollott. A SENER-nek ugyanis rakéták terén nagyjából nulla tapasztalata volt, míg a pályázatban vesztesként kihozott MBDA francia-brit-német-olasz konszern köztudottan erre specializálódott. A HYDEF-ben hiába a német Diehlé a technikai irányítás, ilyen kaliberű projektnél a tudásuk összesítve is vajmi kevés: nemrég már arról szóltak a hírek, hogy kénytelenek lesznek Izraeltől kérni segítséget. Az általános felháborodásra való tekintettel a Bizottság egy évvel később az MBDA HYDIS projektjét is támogatandónak ítélte – azzal, hogy reményei szerint később egybeolvadhat a két program.
Az eddigiek viszont az EU hadiipari ténykedésének több hibás alapvetésére is rávilágítottak.
Egyrészt bárhogy is igyekszik, a Bizottság továbbra sem tud túllépni önnön beidegződésén, miszerint a versenypolitikát a stratégiai megfontolások fölé helyezi. Nem veszi észre, amikor a kevésbé kompetens szereplők mesterséges erősítése helyett inkább a nemzetközileg is helytállni képes ún. európai bajnokok számára kellene teret engedni. Emögött egy már-már filozófiai probléma rejlik. A kiválóság megbecsülése helyett egy tévesen felfogott, erőltetett egyenlőségideológia, melyben a tagállamok közötti különbségek tompítása érdekében a Bizottság inkább a lefelé nivellálást választja.
Német mesterterv?
Egyelőre viszont akárhonnan nézzük, Berlin profitál a legtöbbet mindebből.
Németország a NATO és az EU kezdeményezéseinek keresztmetszetében remekül pozícionálja magát.
A szövetség ballisztikus rakétavédelmi programjának központja a ramsteini légitámaszponton van, az ESSI pedig lényegében a Berlin által a NATO-ban javasolt ún. keretnemzeti koncepció kiterjesztett megvalósítása: immár húszegynéhány ország tömörülését Berlin koordinálja, s az első nagy szerződés, a NATO beszerzési ügynökségének égisze alatt idén januárban nyélbe ütött 5,5 milliárd dolláros közös német-holland-román-spanyol Patriot-vásárlás 1000 darab rakétáját Bajorországban gyártják majd. Mindeközben a Diehlen keresztül Berlin viszi a prímet a HYDEF-projektben, ám arra is ügyelt, hogy azért a vetélytárs HYDIS-ben is részt vegyen, így mindkét EU-s program további alakulásába beleszólása legyen.
S hogy mi a célja mindezzel? Valamennyi említett kezdeményezés hivatalosan kettős célt követ. Egyrészt az orosz rakétafenyegetéssel szemben (beleértve a hiperszonikus eszközöket is, erre utal az EU-projektek nevében a „HY” kezdet) fel kell turbózni az európai képességeket. Másrészt ezeknek akkor is működniük kellene, ha Amerika esetleg épp nem állna ki teljes mellszélességgel szövetségesei védelmében.
A mostani projektek jó ideig egyik vonalon sem kecsegtetnek túl sok reménnyel. Berlinnek azonban valami egészen más is jár közben a fejében: az Európán belüli erőviszonyok átrendezése.
Az integráció stabilitásának kezdettől az volt a kulcsa, hogy a német gazdasági túlsúlyt a francia diplomáciai-katonai ütőkártyák ellensúlyozták és vice versa.
Az utóbbi időben Németország az „európaizálás” jelszavával frontális támadást intézett a francia előnyök felszámolására.
Ebbe a sorba illeszkedik a hadiipari kezdeményezésekben, azokon belül is a stratégiailag különösen érzékeny lég- és rakétavédelemben tanúsított fokozott aktivitása.
A gond csupán az, hogy ezeken a területeken a hagyományos francia fölény szándékos leradírozása az európai pozíciók kollektív gyengülését hozza magával. Erre pedig a jelen geopolitikai helyzet nem feltétlenül a legalkalmasabb pillanat.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
Az írás a szerző saját szakmai véleményét tartalmazza, s nem feltétlenül tükrözi a Foreign Policy Research Institute, valamint a Portfolio szerkesztőségének álláspontját. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait avelemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép forrása: Getty Images
